Köszönet:) Nektek:)

2010 augusztus 30. | Szerző: bamby21

 A történet történetét már megírtam, és minden mást is, egy dolgot leszámítva: a köszönetet:)

Szeretném, az immár nem is kicsi Törzsgárdámnak megköszönni a támogatást, kíváncsiságot, türelmet, és nem utolsó sorban az érdeklődést.

Persze, tudom, ezt megtettem az Illegális Szerelemnél is….de megfogom szerintem minden történetemnél tenni, hogy megköszönöm a Ti közreműködéseteket is, hiszen Ti vagytok az olvasók, Nektek szól minden bejegyzésem, nap mint nap.

Zsuzsa, Cirmos, Bamby1978, Kisember, Draco, Brook, Kler, Xinsinci….és persze, mindenkinek, aki kommentelt, zugban olvasott:))) esetleg szavazott is….Köszönöm.

Azt hiszem, így első blognak nem is rossz eredményt értem el vele, és ami a legfontosabb, szórakoztatni is sikerült vele Néhányotokat:) Dracót pedig még kissé el is sikerült ugye gondolkodtatni, kicsikét, ami, ahogy írtam korábban is, külön öröm:)

Szóval, köszönöm Mindenkinek, aki, ha csak benézett hozzám, pár szót olvasni is….hálás vagyok érte, és remélem, még sokáig megőrzöm a kreativitásomat és újabb storykkal tudlak Titaket elhalmozni, kissé álmodozni, elkalandozni, távol kerülni kis időre ezáltal is a szürke hétköznapoktól, színeket csempészni a sokszor fekete – fehér dolgokba, hiszen, ez a célom….annyian írnak a valóságról, fogyókúráról, szerelmi bánatról, örömről annál kevesebben….nem merünk sokszor álmodozni, pedig az álmok az élet igazi megédesítői, ezek mozdíthatnak ki a holtpontokról, a fásultságból…ha merünk, és elrugaszkodun kicsit a való élettől, engedünk a csábításnak, lebegünk, ideig óráig egy olyan világban, ahol tudni lehet…..úgyis meglesz az a bizonyos hepiend:)

Szóval, köszönöm a “Nagyöregeknek”:), Újoncoknak, Zugolvasóknak is hogy ellátogattak hozzám:)

Zsuzsámnak külön köszönöm, hogy kicsit felpiszkálta a fantáziámat a történet folytatásával kapcsolatban, bizonyos tippekkel:)

Egy valakitől pedig szeretnék bocsánatot kérni: és most komolyan:) Ő Kisember…ne haragudj, hogy úgy viselkedtem Veled, ahogy! Nem volt szép dolog, pláne egy olvasóval szemben. Egy valamit megtanultam Veled kapcsolatban: vannak olyan emberek, akik úgy érdekesek, ha nem sikerül őket megismernünk, mert így álandóan fenntartja az emberek kíváncsiságát…..de azért azt hozzá kell tegyem, ez még nem zárja ki azt, hogy a későbbiekben nem tennék rá még kísérletet;) hogy megismerjem:))) Azt se tudom, milyen nemű vagy, de talán nem is fontos, mert az látszik rajtad, hogy nagyon higgadt és megfontolt vagy, jól tudod kezelni az embereket és a helyzeteket, jól taktikázol…de azért van benned egy adag Kisördög is….annyit árulsz el magadról, amennyit akarsz, és eléred, hogy kíváncsi maradjak Rád:) Rafkós alak vagy, annyi már biztos:)

A zugolvasóknak pedig üzenem: ha merik, nyugodtan fedjék fel kilétüket, mert jó társaságba fognak kerülni, minden új tagra nyitott vagyok, és Olvasótáborom, Zsuzsáék is…..lesz kivel sóhajtozniuk és jajjgatniuk….igaz, Cirmosom?:)

Szóval: Köszönöm Nektek:)

Köszönöm Nektek:)

A történetnek itt vége:) de remélem, a következő storynál ismét találkozunk:)

VÉGE!!!!!!!!

Alapstory – alapérzések

2010 augusztus 30. | Szerző: bamby21

 Na, ilyet se tettem még sűrűn, hogy itt a neten írok magamról…és a történetemről…de most megteszem:)

Ez a történet az első, aminek annó, napra pontosan, 2010.01.11-én álltam neki.

Az írásban láttam a megoldást arra, hogy kiírjon magamból az emlékeket, érzéseket, vágyakat, olyan dolgokat, amiket talán senki mással nem osztottam meg, csak így….”arc nélkül”. A reakciók teljesen vegyesek voltak, volt, akinek tetszett, olyan is, akinek nem….de ha az ember írásra adja a fejét, ez így szokott lenni.

Jelenleg, azt tudom erről mondani, és persze később is, hogy Eszter története, valahol, 90%-ban az én életem története, az, amilyenné, az enyémnek is kellett volna lennie….befejezni a sulit, nővérré válni….de ez sajnos nem így alakult, és így, pár év elteltével, talán már nem is bánom…..nem azért, mert olyanokat kell tenni, amikhez nem sok embernek volna gyomra, egyáltalán nem…

Ez hivatás, amibe az ember a szívét lelkét beleadja…ami, ha olyan lelkületű az egyén, mint én, hamar belebetegedhet…az “érzelmi részébe” a dolognak. A halál ugyanis itt ugyanúgy mindennapos, mint az élet maga, és a születés is…..és ezt el kell fogadni, akármennyire is nehéz….nahát, ez nekem nem ment.

Az ember annyira természetesnek veszi, szinte, hogy az ember öreg korában hal meg…hogyha van 1-2 kivétel, azt már valódi szőrszálhasogatásnak éli meg….én is így voltam vele, míg suliba jártam….aztán valami megtört bennem, egy októberi reggelen, mikor egy egy napos kislány boncolását néztem végig a patológián…..

Akkor, ott, valami meghalt bennem, és rájöttem, ez nem nekem való…én ebbe belebetegednék, ha minden nap azzal kellene szembesülnöm, hogy sokszor a gyermekek, fiatalok, halandóbbak, mint az idősebbek…

Szép hivatás, és minden elismerésem azoknak, akik nap – mint nap ezt csinálják, ők az élet igazi, mindennapi hősei, az én szememben.

Talán, hogy nővér nem lettem, ilyen jellegű munkám van bőven sajnos, nagyanyámat és ismerőst is én pátyolgatok, segítek, mikor rászorul, de sokszor már ez is sok…..tudom, hogy az idő előrehaladtával, mindenki csak “rosszabb” lesz, mind testileg, mind mentálisan, és ezt néha már szörnyű nézni is….igazi gyerekké válnak, ha nem rosszabbá, nem hallgatnak a jó szóra, nem jó nekik semmi…és ez lelkileg sokszor nagyon nehéz…..de megteszem, akárhányszor jövök haza sírva, elkeseredve….másnap onnan folytatom, ahol abbahagytam előzőleg….sokszor azt gondolom, talán így vezekelek, önmagam előtt is, hogy otthagytam a sulit.(mert ugye végül megbuktam)

Világ életemben anyáskodó típus voltam, aki mendig, mindenkinek segíteni akart, vigyázni rá…..aki dolgozott már beteg emberek közt, tudja, milyen érzés, mikor a segítségükért “csak” egy kedves mosoly a jutalom, a beteg részéről….és a szívemre téve a kezemet mondhatom….olyan őszinte pillanatokat azóta sem éltem meg, mint akkor, köztük. Nem kell feltétlenül hatalmas dolgokra gondolni….felrázod a párnájukat, inni hozol nekik, megkérdezed tőle reggel,  hogy aludt, hogy érzi magát…..és ha van egy szabad pillanatod, nem több, rámosolyogsz, hogy bátorítsd, jobb kedvre derítsd a fehér falak közt töltött időben.

Lehet bugyutaságnak hangzik, de igaz….adni, adni és mindig adni kell….nekem legalább is ez teszi ki a napjaimat….segíteni kell, és tudni kell, hogyan!

Amennyi szörnyűség van ebben a hivatásban, annyi boldogság is…mint talán mindenhol.

Na igen…és ami a történetem kulcsa: a barátok. Mindenkinek megvan a maga “Ali-ja”, az őrangyala, a legjobb barátja, aki mindig meghallgatja, segít, kezet nyújt a bajban, veled sír, veled nevet….akinek mindig hiányoznál, bárhová is mész, mindig félt, akárhol is vagy, akármit is teszel…..egy amolyan “testvér”, akire mindig számíthatsz! Nekem is megvan ez az ember: egyetlen ember….őt Andinak hívják:) Köszönettel tartozom neki azért, hogy a lassan 24 éve tartó barátságunk a mai napig igazi barátság! Ő, aki minden hülyeségemet meghallgatja, akire mindig számíthatok…..egyetlen ember, aki bár nem családtag, de olyan, mint a másik felem:)

Szóval….ennyi:)

Összegzés

2010 augusztus 30. | Szerző: bamby21

 Attól függetleül, hogy befejeztük Alival a sulit, nem változott semmi gyakorlatilag. Belőle ügyvég lett, Timi barátnőjének irodájába ment aztán dolgozni. Bazsa egy fuvarozó céghez ment, mint csomagszállító. Mikor az egy éves évfordulónk volt Krisztiánnal, esküvőügyileg:), akkor vette feleségül Alit.

Barni aztán Ausztriába talált egy jólfizető állást, ahonnan csak hétvégére jött haza. Niki a városi kórházba maradt, ugyanúgy mint én, a sebészeten.

Zoli és Brigi nem sokkal Lili születése után jelentették be, hogy náluk is baba lesz….Fiú:)

Tamara kapcsolata Ákossal tiszavirág életűnek bizonyult, pár hónapig voltak együtt.

Nóri a suli befejezése után összeköltözött még az annó otthoni pasijával, az érebészeten dolgozik, jelenleg is.

Miki összejött a volt nőjével, nem sokkal rá pedig összeházasodtak:)

Összegzés??? Hmmm….na igen! Tanúlság? Nem tudom van-e?! Ezt a történetet nem tanmesének szántam….csak hogy így is alakulhat valaki sorsa….ha akarja, persze:)

Nem volt kevés buktató benne, ezt aláírom, de azt hiszem, megérte ezen az úton végigmenni, akármennyire is göröngyös volt, már a kezdetek kezdetén, hiszen a barátok mindig ott voltak mellettem….ha ők nem lettek volna, azt hiszem jóval nagyobb slameszba is kerülhettem volna…de ők nem hagyták, hogy eltűnjek a süllyesztőben, és ezért hálás vagyok nekik, hogy amikor kellett, akkor a nyakamra léptek, felráztak és nem hagytak elkallódni.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de így van: Jó pap holtig tanul….és ezt nem csak a sulira értem! Vannak az életnek bizonyos helyzetei, amiket tetszik vagy sem, meg kell tanulni kezelni….tudni kell szeretni, tiszta szívből, önzetlenül adni, annak aki rászorul, meghallgatni másokat, jó baráttá válni, jó társsá…..jó emberré, olyanná, amilyenné mindegyikőnknek válnia kell, vagyis kellene.

Hát….ezek voltunk mi:) 

Gyönyörű jövő

2010 augusztus 27. | Szerző: bamby21

 Végre, csend és béke….hmmm…de jó:) Azt hittem el sem telik ez a nap…..olyan fáradt vagyok, hogy álltó helyemben el tudnék aludni….de a látvány nem hagy nyugodni….reggelig elbírnám nézni….

-Gyere már! – súgja oda Krisztián, amint megáll mögöttem és átölel.

-Nincs szívem itthagyni! Olyan édes!

-Tudom, tudom…de mostmár békén hagyhatnád….alszik!

-Naaa…csak még egy kicsit!

-Na jó….5 perc és jössz!

-Oké…

Lili olyan békésen alszik….és már 1 hónapos:) Nem tudok vele betelni…az apja meg pláne nem:) Igazi kis angyalka….csak akkor zendít rá, ha éhes, de akkor aztán úgy, hogy belezeng az egész lakás…és a ház is.

Pedig mikor bementem a szülőszobára annó, nem gondoltam volna, hogy ennyi meló lesz vele, hogy megszülethessen….nem volt éppen egyszerű, pláne egyedül. Krisztiánt meg sem próbáltam rávenni aztán a későbbiekben sem, hogy bejöjjön velem, de így utólag belegondolva, nem is volt baj….volt rajta kívül elég gondom….nem hiányzott még oda ő is.

6 órányi vajúdás után majd 2 óra a szülőszobán….remek volt, igazán! Végül is, így most Lilit elnézve….megérte…na de akkor? Borzalmasnak tűnt…túlzás nélkül. Este, mikor aztán bejött hozzánk Krisztián, megnyugodtam. Büszkén figyelte a kislányunkat, amint abban a kis “akváriumszerű” franc kocsiban pihent, a pici kezei ökölbe szorulva és nyakig merülve a pólyában.

Én totál Krisztiánt látom benne, a szemei, a szája vonala….na jó…a füleit tőlem örökölte, mert azok picit elállnak neki:) de a többi, az tiszta apja….

Lassan kisurranok a szobából és behajtom nála az ajtót. Krisztián már javában tv-zik, így csak szimplán befekszem mellé, és hozzábújok.

-Na…sikerült végre otthagynod? – kérdezte.

-Nagynehezen…

-Majd megszokod, hogy nincs velünk egy légtérben! Ez így jó, hidd el! 

-Csak….akkor is féltem!

-Tudom…na! De neki is kell már most egy bizonyos privát zóna, mint nekünk, nem? 

-Most hogy mondod? Tényleg…apropó privát zóna… – azzal megcsiklandoztam.

-Jaj, jézusom! Én és az a nagy szám!

-Ugye – ugye? – kérdeztem nevetve, amint felkönyököltem mellé, míg ő a fejét fogta. – Na…akkor talán ki is használhatnánk a helyzetet, ha már így szóba hoztad, nem gondolod?

-Mármint a privát zóna adta lehetőségeket?

-Aha…

-Na jó…legyen! – mondta, azzal odahúzott magához és megcsókolt. – Ugye tudod….hogy nagyon boldoggá tettél?

-Mivel is? – kérdeztem incselkedve.

-Mindennel…..azzal, hogy velem vagy…és a kislány is…

Krisztián szavai szinte simogatták a lelkemet….pedig már annyiszor elmondta…de egyszerűen megunhatatlan, ugyanúgy, mint Ő maga:)

-Te sokkal többet adtál nekem, mint amit valaha is reméltem….mindezek mellett….ez szinte minimálisnak tűnik.

-Miért is?

-Mert melletted nőttem fel végül…te tanítottál meg igazán szeretni…és hogy el kell fogadni mindent olyannak amilyen, akármennyire is nem tetszik ez nekünk…

Krisztián elmosolyodot, majd az ujját a szám elé téve elhallgattatott….(valahogy nem is bántam, hogy nem kellett folytatnom a dolgokat)

-Nem azért rendeltelek ki Lili mellől, hogy egész éjjszaka beszélgessünk!

-Hanem? – kérdeztem nevetve.

-Majd mindjárt megtudod!

-Na…akkor hajrá!

Krisztián szemei vészjóslóan érzéki módon csillogtak…..tudtam mit szeretne…de fel akartam csigázni. Amint fölém hajolt, elkaptam a nyakláncát és egész közel húztam magamhoz.

-Szeretlek!

-Én is szeretlek…de ha most megbocsájtassz!….volna egy kis elintéznivalóm…veled!

És megcsókolt….kellemes zsibbadás lett úrrá az egész testemen, mikor a közelembe került….az ölelése biztonságot adott, az ereje nyugalmat, a csókja szenvedélyt, Ő maga pedig szerelmet, erőt, bátorítást….és egy gyönyörű jövő képét is, egyben….immár hármasban, a kislányunkkal, Lilivel:)

A “bátor” apajelölt:)

2010 augusztus 27. | Szerző: bamby21

 Na igen….nagy meló volt ez is…pedig semmi extrára nem gondoltam, pláne az elején…erre meg? Drága párom leszervezte az egészet, szinte kompletten egyedül….szó ne essék róla, zsírprofi volt….mindent nagyon eltalált…:)

Én ennek ellenére is hót fáradt voltam, mire lement az egész…huhhh…de megvolt, ez a lényeg, s mostmár azt hiszem, én leszek a világ legnyugodtabb nője (vagy nem de az biztos)

kismama.jpg

Márcsak, lássuk is….mi van még?

Ahaaaaa…..

1. Végigszenvednem ezzel a hatalmas pocakkal az utolsó trimesztert.

2. Megszülni a picilányt

3. Felnevelni

—etc—etc—etc—

A többire meg még ráérek majd gondolni később is.

Jah..a legaranyosabb…..Krisztián beszólása volt, mikor megkérdeztem tőle, be akar-e majd jönni, ha megindul a csemete:

-A szülőszobára?

-Szerinted…oda hát!?

-Férfi leszek…szóval…

-Jössz?

-Ugyan?! Majd a folyosón toporgok és tövig rágom a körmeimet….megharagudnál?

Elnevettem magam, hogy ez a nagy mamlasz ember beijedt az apás szülés puszta gondolatától is:)

-Ugyan, szivem! Dehogy….nem haragszom! Ha nem akarsz, nem jössz!

-Majd talán a másodiknál….

-Minél?

-Vagy ha még azt se merem majd végignézni, addig dolgozunk, míg csak rászánom magamat.

-Aha….és hány gyereket kell ehhez megszülnöm, hogy te végre rászánd magadat? 10-et?

-3 tökéletesen elég lesz…max 4!

-Ó., hogyne! Mi vagyok én….tenyész kanca!? Neked elmentek otthonról, az biztos!

-Köszönd magadnak…te tettél ilyenné!

Megfordultam és átöleltem.

-Minden nap megteszem, ha ez kell ahhoz, hogy örökre velem maradj! 

-Helyes, helyes, helyes!

Esküvő és Lili produkciója, apának:)

2010 augusztus 27. | Szerző: bamby21

 Egy olyan csúcs ruhát találtunk Alival, hogy az valami fantasztikus…tök egyszerű szabása van, nincs benne szerencsére szinte semmi csipke, csak az alján némi tüll szerűség, és nem tiszta fehér, hanem kicsit olyan…hmm….milyen is? Törtfehér, igen, az!!! De tök jó…és végre ebben a ruhában nem sikít rólam, hogy terhes vagyok, rásimul a hasamra és szépen, de diszkréten kiemeli azt, nem nézek ki benne úgy, mint valami kötözött sonka.

Az esküvő napján, ugye, a ceremónia vagy mi előtt a vőlegény nem láthatja a menyasszonyt, mert az rossz előjel a további életünkre…na, de mi van akkor, ha éppen a készülődés közepén mozdult meg először erőteljesebben a kislányunk odabent? Tettem én a szokásokra, kicsattogtam, félkészen, hogy megkeressem Krisztiánt…ezt el akartam neki mondani, nah!

Bazsa és Ali még időben kapcsoltak, és Ali, tigrisként vetette magát Krisztián felé, hogy befogja a szemeit.

-Na, most mi van?

-Nem láthatod meg, majd csak mikor elindultunk!

-Oké…de akkor miért vagy itt most Eszter?

Megfogtam Krisztián kezét és a hasamra tettem, mire Lili odabent, szinte megérezte volna az apja jelenlétét, őrültmód rúgkapálásba kezdett.

-Érzed!?

-De komoly…megmozdult…! 

-Ezért….ezt akartam neked megmutatni.

Krisztián, bár még mindig, Ali által befogott szemekkel, lehajolt és adott egy puszit a hasamra.

-Jól viselkedj kishölgy! Nemám szétrugod anyát, éppen az esküvőnk napján, mert összeakad a bajszunk, megértetted….csibész!?

Gyorsan Bazsa is lemeózta a hasamat, aztán Ali is, majd visszamentem készülődni.

Mikor odaértünk a templomhoz, még a lélegzetem is elállt a látványtól….Krisztián rendőr kollégái tetőtől talpig díszegyenruhában, sorfalat álltak a bejáratig….engem már akkor kerülgetett a sírás, esküszöm…

-Még hogy semmi felhajtás, mi? Ádám Krisztián….

-Egyszer akarok nősülni…de akkor az legyen olyan, amire a halálom napjáig szívesen emlékezek vissza, nem? És különben is…a rendőröknél ez a szokás, vagy mi….

-Ja…értem, akkor persze az más! Ha nálatok ez a módi, hát….akkor ez van!

Az egész szertartást végigbugizta Lili, már alig álltam a lábamon, mire végül a pap összeadott minket. Fájt a hátam, a derekam…mindenem. Krisztián látta rajtam, hogy egyre nehezebben viselem az ácsorgást…mielőtt megcsókolt volna, azért megsimogatta az arcomat.

-Ha rajtam múlik, akkor ezen soha többé nem kell végigmenned, oké?

(oké, gondoltam magamban, mert én ugyan ezt gondoltam….vele maradni, örökre….ugyanezt, max gyémántlakodalomkor, csak max járókerettel, vagy tolókocsival, közel a 80-hoz majd:))

-Vigyázz, mert szavadon foglak!

-Úgy lesz, megígérem! – azzal megcsókolt…….immár, mint férj a feleséget.

Kint aztán volt rizsdobálás, taps, fényképezés….és a kínlódásom valahogy abbamaradt. Boldog voltam….végre, igazából….Vele:) Időközben szerintem Lili beájult odabent…mert a karate abbamaradt, szerintem hót kifáradt a kiscsaj:)

Jó volt együtt látni a családjainkat, a barátainkat…azt, hogy osztoznak a boldogágunkban….<3

Sokáig azt hittem, csak egy hosszúra sikerült álom ez az utóbbi 4 és fél év…de eddig úgy tűnik nem az:) és azt hiszem, ez akkor fog teljesedni, végleg, ha már a kezünkben tarthatjuk a kislányunkat is majd, Lilit:)

Nevek és egyebek:)

2010 augusztus 26. | Szerző: bamby21

 Egyetlen dolgot kértem Krisztiántól: nem akarok nagy hajcihőt az esküvővel kapcsolatban….egyrészt, mert terhes vagyok, és nem vagyok valami kompromisszum – képes, hisztis vagyok, türelmetlen és nagyon fáradékony is.

Angyali türelemmel hallgatja végig minden nap a sirámaimat, elvisel, mikor dühöngök és szó nélkül vígasztal, ha eltörik nálam a mécses, mert ugye túlérzékeny is vagyok…ergó, egy infantilis barom lettem, amit nem tudok pusztán a hormonoknak betudni:( Napjában 20-szor összeveszek Krisztiánnal, gyakorlatilag minden hülyeségen…de szegénykém, állja a sarat:(

Ali segít ruhát találni rám, mert ugye a hasam miatt nem lehet akármilyet….a kismama ruhák meg, a többség röhejesen néz ki, már bocsánat. Bezzeg, életem párjának nincs ilyen problémája….az öltöny az öltöny…ennyi…

Na….aztán: Bazsámnak benőtt a feje lágya, úgy néz ki, mert megkérte Ali kezét:))))))) és ezt olyan jó volt hallani, hogy az csak nnna:) Mindenesetre, csak annyit mondtak, hogy megvolt az eljegyzés….de buli meg hasonlók majd csak akkor lesznek, ha már az én esküvőm meglesz:) 

Ja….most kb….a 4-ik hónapban, már azt is tudni lehet, milyen nemű lesz a gyerkőc: lány:) Krisztián legnagyobb örömére, ugyanis, neki már komplett névlistája volt (csak lánynevekből, hozzáteszem) Nekem igazából tippem se volt, ezért előrukkoltam néhány tippel, ami első körben eszembe jutott:

-Roberta

-Zoé

Aha, gondoltam, milyen kreatív vagyok, rögtön le is lett törve a szarvam ezügyben, ugyanis, lehurrogta, vagyis….azt azért nem, csak diszkréten közölte, hogy ezek neki nem tetszenek….a javaslat részéről, Liliána volt…mert hogy az még akkor is jól hangzik, ha szimpla Lilinek van mondva…és az szerinte nem is becézés (sem ő, sem én nem akartam olyan nevet, amit agyon lehet nyomorítani azzal, hogy becézik….brrrr….)…..szóval…eddig ez a befutó: Liliána:) Egész jó….

Jah…a másik. Volt kb 2 hét, hogy minden második este lelépett a haverjaival sörözni….nem szóltam érte én egy rossz szót sem, isten ments….de egyik este azért megkérdeztem tőle:

-Félsz, ha meglesz a gyerek, nem engedlek majd sehova, vagy mi?

-Mert?

-Hogy ennyit eljárkálsz….na, nem mintha baj lenne…nem azért mondom?!

-Miért…szerinted tartanék ettől?

-Honnan tudjam? Erre volnék kíváncsi…

-Ugyan…

-Akkor?

-Most meg mi ez a faggatózás?

-Baj talán, hogy érdekel?

-Figyelj…a házisárkány egy kihaló félben lévő faj…ne akard megmenteni, oké?

-Házisárkány???? Én?

Krisztián elnevette magát, nem válaszolt, én meg fujtattam, mintha muszály lenne:

-Nos?

-Nem szóltam semmit….ne idegeld magad!

-Te idegelsz engem…ha nem tűnt volna fel!?

-Szeretlek, mikor ennyire bepöccensz….aranyos vagy….

-…..és ….áhhh…semmi! Ezt nem hiszem el, már megint felidegesítettél, aztán meg annyi! Utálok veled beszélgetni!

Azzal otthagytam, sokadjára. Ilyenkor tudta jól, hogy békén kell hagyni, majd magamtól lehiggadok….így meg sem próbálkozott azzal, hogy megbékítsen. Egy órát duzzogtam az ágyik egyik sarkában kucorogva, mikor is Krisztián bejött és a kezembe nyomott egy tányér milánióit….egyek, címszóval. Elfeküdt mellettem, míg én kajáltam, aztán kicsit később már rohadtul idegesített ez a senki nem szól semmit szitu…és megintcsak jelentkeztek a szeretet-éhségem, hormon alapú,  tünetei….szó nélkül bevackoltam magam Krisztián mellé, aki mindezt csak egy elégedett mosollyal és egy öleléssel nyugtázott….megnyugodtam.

-Hogy bírod? – kérdeztem tőle.

-Mármint?

-Engem….és ezeket a kirohanásaimat…

-Terhesen minden nő kissé bekattan…erre a kollégáim is felkészítettek, mert ők már családosak, tudod, náluk ugyanez volt.

-Tudom, hogy minden alkalommal bocsánatot kérek, de utána ugyanazt csinálom…mint előtte…

Krisztián felém fordult, és a kezét a számra tette, hogy hallgassak el végre:) gondolom, kissé már elege volt belőlem…amit nem is csodálok:) Megsimogatta a fejemet és megcsókolt.

-Semmi gond…oké? Majrézol….megértem…ideges vagy minden miatt, de ez van.  Nem fogok veled leállni emiatt veszekedni…szóval…ehhez tartsd magad…és hogy befejezzem a délutáni témát, nem félek tőle, hogy azt várnád el tőlem a későbbiekben a kislány mellett, hogy besavanyodjak a 4 fal közt, nemde? Te magad mondtad, hogy neked nem kell papucs férj…?!

-Ez igaz…

-Én nem is leszek az…ahogy majd neked is lesz majd magadra időd, mert….ez minden nőnek kell, úgy nekem is lesznek majd néhanapján szabad délutánjaim, vagy estéim, mikor kicsit lazíthatok….

-Oké…amúgy meg nyugi….eszembe sincs téged gúsba kötni, ezt elhiheted!

-Tudom…ezért mondtam! Szóval, téma lezárva.

-Rendben.

Krisztián tovább nézte a tv-t, én meg átöleltem és kb 10 perc után olyan álmosság kapott el, hogy gondoltam, hunyok egyet. Arra ébredtem, hogy simogatja a hátam és a nyakamat csókolja:

-Ébresztő, kisasszony….ideje zuhanyozni! Este 9 is elmúlt már…

-Csak akkor, ha te is jössz!

-Sajnálattal közlöm, hogy én már zuhanyoztam….

Megfordultam, és tényleg, csak egy törölköző volt a derekán, a haja vizes volt…és az egész valami iszonyatosan izgató látvány volt, főleg hogy a mellkasa és a karjai még javában vizesen csillogott…

-Jössz, ha mondom!

-Ó, persze…

Levettem a másik törölközőt az ágytámláról, beledobtam a nyakába és odahúztam magamhoz.

-Egyéb ellenvetés?

-Miért van olyan érzésem, hogy téged nem a zuhanyzás érdekel?

-Mert talán már ismersz annyira, hogy tudod, ez így van…nem?

Krisztián elmosolyodott, aztán átölelt.

-Remélem, hogy mindig megmaradsz ilyen játékosnak…mert ezt lehetetlenség megunni, amiket te csinálsz…

-Azért csinálom…hogy TE meg ne unj…

Megsimogatta a nyakamat és óvatosan belecsókolt.

-2 perced van, hogy utánam gyere a fürdőbe, értve vagyok?!

-Nem fogok késni…nyugi!

Azzal elindult kifelé a szobából…én pedig egy pillanatra hátra dőltem és felsóhajtottam, ahogy kiéztem az ablakon…

Annyira hihetetlen….mint egy álom….soha nem mertem mégcsak remélni sem, hogy ennyire boldog is lehetek valaha egy férfi mellett…de ez nagyon jó…sőt, még egy álomnál is jobb…<3

Kicsit máshogy alakul minden<3

2010 augusztus 24. | Szerző: bamby21

 Igazából, onnantól, hogy végeztem a suliban, kissé elbíztam magamat. Gondoltam, naívan, hawaii – dizsi – napfény, márcsak dolgoznom kell, elleszek így még egy darabig:) Aha – persze, ebből nem lett semmi, hozzá kell tegyem:)

Napokig valahogyan nem volt az igazi a közérzetem. Nem voltam rosszul, de éppenséggel jól sem. Feszült voltam valamitől. Krisztián azzal piszkált, hogy biztos megint túlhergeltem magam valamivel, és ennyi…na, de ez sem volt valami értelmes, mert semmi olyan nem volt, ami ezt okozta volna.

Egyik reggel, mikor szabadnapos voltam és Krisztián is már lelépettt dolgozni, elmentem a patikába, tesztet venni. Ugyan tisztában voltam vele, hogy mind a diabétesz, mind a ciszták nehezítik az esélyeimet arra, hogy terhes legyek, gondoltam, azért lemeózom….hátha.

Döbbenten ültem a két teszt fölött, a két piros csíkra meredve. Hoppá….terhes vagyok! Na…lesz nemulass! Ezt jó lenne minél előbb komolyabban is ellenőrizni. Bejelentkeztem a dokihoz, addig nem is mertem szólni Krisztiánnak, amíg nem 100%-an biztos a dolog…

Mikor aztán közölte velem, hogy jah, terhes vagyok…hát, csak mégjobban beparáztam! Elmenni a védőnőhöz, kiskönyv, rutin vizsgálatok, mire kikeveredtem a kórházból, azt hittem, megfulladok! Ennyire még nem volt feszélyezett, hogy ott kellett lennem, na de most!?

Délután, halálosan idegesen, meggyötörten vártam Krisztiánt a szokott helyen, hogy kijöjjön az örsről. Amint meglátott, szerintem tudta, hogy valami nincs rendben. Úgy éreztem, valóban, semmi sincs rendben…

A kollégái megálltak beszélgetni, nem messze a bejárattól, ő pedig odajött hozzám.

-Minden oké? Igen sápadt vagy!

-Beszélnünk kell! Most, azonnal!

Krisztián megrettent, el sem tudta szerinte képzelni, mi bajom lehet.

-Mondd már, mi van mégis!?

-Átgondoltam…ezt az egész esküvő dolgot…és hát…

-Mi van vele? – kérdezte idegesen.

-Igazán nyomós okot akartam, hogy ez valamikor meglegyen nekem is, emlékszel?

-Igen!?

-Nos hát….ez…

-Mondd már, Eszter!

-Egyáltalán még…feleségül akarsz venni?

-Mi ez az egész? Az istenit, végre! Mondd már meg mi bajod van!?

Belenyúltam a táskámba és előkotortam az aljáról a terhes kiskönyvet, benne az uh képpel, és a kezébe nyomtam.

-Ez…elég nyomós indok arra, hogy….feleségül vegyél?

Krisztián némán nézte a képet, szorongatta a könyvet…örjítően hosszúnak tűnt az a néhány perc, mire magához tért az első döbbenetéből.

-Terhes vagy? – kérdezte megrökönyödve.

Na, ez a hanglejtés kellett ahhoz, hogy ott és abban a pillanantban elsírjam magamat. A kollégái döbbenten figyeltek minket, Krisztián is egy pillanat alatt észheztért.

-Ez nem indok…a házassághoz…

-Mi?

Krisztián elmosolyodott és megölelt.

-Ez maga az ok, ahhoz, hogy feleségül vegyelek!

-Nem akarlak semmibe belekényszeríteni….csak…

-Nem pusztán…a gyerek miatt vennélek el!

-Hanem?

-Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy a házasság két ember kapcsolatának a csúcsa? Hogy…hogy is mondtad? Mikor annál már boldogabb nem is lehet az ember?

-Igen…

-Azt hiszem, én már ennél boldogabb már nem is lehetek! A feleségem leszel….és a gyermekem anyja is…ezt nem lehet űberelni!

Megtörölte a szemeimet, aztán a hasamra tette óvatosan a kezét. Azzal megfordult, a kollégái felé.

-Hahó, mindenki!

-Na mi van, fiam!? – kérdezte Jani bá’.

-Apa leszek….jah, és férj is! Hallja, Jani bá’?

Én elvörösödtem, főleg hogy a többiek odajöttek gratulálni. Mikor ismét kettesben maradtunk, Krisztián nagyon vidám volt, madarat lehetett volna vele fogatni.

-Biztos….hogy….meg akarjuk tartani?

-Ez nem kérdés!

-Nem tudok még normálisan pelenkázni sem!

-Van rá, kb. 7 hónapod, hogy megtanuld! Majd segítek, oké?

-Te és a pelenkázás?

-Aha….mint te és a mosogatás! Majd én is belejövök!

-Hehehehe! Vicces vagy…ez azért kicsit más, nem gondolod?

-Ugyan….gyakorlat kérdése!

Kicsit megnyugodtam….Krisztián boldog volt, én pedig pláne, mindezek után…..na, ez lesz még aztán egy történet…van egy olyan érzésem, hogy nem lesz kis meló:)

Ami eszembe jut, most, Róla:)

2010 augusztus 23. | Szerző: bamby21

 Igazából, lemondtam arról a tervemről, miszerint megtépem suli után Nórit, ugyanis Krisztián figyelmeztetett: ha verekedésbe keveredek, priuszom lesz, kirúgnak az egyetemről és a kórházból is!

Na, erről ennyit akkor…nem bunyózok! Pedig de kapott volna a rifkéje…ajjjajjj! Mindegy, most megúszta….de aztán rájöttem, nem is hagytam ki vele semmit…ugyanis mikor meglátott Krisztiánnal a suli előtt, órák után…a pofa, amit vágott, minden pénzt megért nekem.

Egyrészt, mert irigy volt, másrészt…tudjafene….isten nem ver bottal, amint mondani szokás…elégtételt éreztem azért a sok bántásért, amit tőle kaptam, míg együtt éltünk. Az élet úgy hozta, hogy időközben Niki és Barni összeköltözött, aztán Tamara is másik lakótárs után nézett, Nóri pedig egyedül maradt, így kénytelen volt beköltözni az egyetemi koleszba, következő év elejétől.

Krisztiánnal 4-ik év elején költöztem össze, majd 2 év együttjárás után. Kényelmesebb is volt, munka szempontjából is, és legalább többet is lehettünk együtt. Végre, hosszú évek óta először éreztem azt, hogy maradéktalanul boldog vagyok….Vele. Persze, ez korántsem jelentette azt, hogy ne veszekedtünk volna vagy hasonlók, de a dolgokat mindig sikerült megbeszélnünk, tisztáznunk, és ez így is volt jól. Anyámék is elfogadták, és végre azt is elismerték, hogy felnőttem, megérettem arra, hogy végre valóban a saját életemet éljem.

Egy valami nem változott bennem: a házasságról vallott nézeteim. Ezt Krisztián is belátta és már ne feszegeti a dolgot. Az volt erről az utolsó beszélgetésünk, hogy majd akkor (esetleg) megyek hozzá, ha valóban megérni látom rá az időt. Szeretem őt, nem erről van szó….imádom, bármit megtennék érte…de a házasság két ember kapcsolatának netovábbja…a boldogság kiteljesedése, amit nem lehet siettetni, sem erőltetni. Nem olyan régóta élünk együtt, össze kell még ebben is csiszolódnunk, befejezni a sulit, dolgozni pár évet….és annyi….talán majd jöhet, aminek jönnie kell:)

Hogy féltem-e őt? Persze…ezt nem lehet megszokni…a munkája veszélyes, nem is kicsit, én pedig minden alakalommal összerezzenek, mikor megcsörren a mobilom, mert attól félek, valami baj érte! Nem egyszerű mellette az életem, de ha az volna, talán nem is lenne értelme a kapcsolatunknak. Annyi acsarkodás mindenképpen kell minden kapcsolatba, amennyi köztünk is van:) Belsőleg éppen az a jó, hogy ami egyikünkből hiányzik, az megvan a másik félben, így egészítjük ki egymást…tökéletesen.

Nem cserélném el azokat az estéket semmire, mikor az ölében fekhetek a tv előtt, vagy azokat a reggeleket, mikor mellette ébredhetek…szeretem azt érezni éjjelente, hogy magához ölel, reggelente megcsókol, mikor dolgozni megy és megsimogat….soha nem gondoltam volna, hogy sok ilyen apró dolog ekkora örömet tud okozni! Pedig így van! Ez tesz minden nap boldoggá…már a puszta tudat: hogy velem van:)

Sokszor megkérdeztem tőle, miért pont én? Miért maradt végül velem, miért nem keres egy kissé konszolidáltabb, jobb csajt mint én, hiszen jó pasi…lenne miből szerintem válogatnia, de ilyenkor mindig csak azt mondja: azért, mert szeretlek! Megfelel? Ebbe nem lehet többet belemagyarázni! Ilyenkor vagyok képes belátni, hogy igaza van: azért van velem, mert szeret, és ennél többet nem is kell hogy mondjon, mert ez mindent a helyére tesz!

Hogyha most valamit kívánhatnék, az az lenne, hogy Ő legyen az a férfi, akivel leélhessem az életemet, aki majd egyszer a gyermekeim apja legyen, akivel együtt megöregedhessek…hogy Ő legyen az életem, a mindenem:)…

És mégvalami: Ez a néhány szám, amiről Ő jut az eszembe:

(ajánlom minden szerelmes eszementnek, olyanoknak, mint amilyen én is vagyok:))

http://www.youtube.com/watch?v=HYCzzZF70Ys&p=B19EEA98ABEE3495&index=7

http://www.youtube.com/watch?v=rI80nbpqA_Y&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=yF5tcmtt38M&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=mTHk5yuvRII&p=B19EEA98ABEE3495&index=5

Elemésztő vágy

2010 augusztus 20. | Szerző: bamby21

Amint megálltam előtte, már volt valami balsejtelmem….de csak reménykedni mertem benne, hogy tévesen. Az a baj, hogy mikor Krisztián a közelembe van, nem tudok első körben normálisan viselkedni, de még beszélni sem:(

Lehet, betudható ez annak, hogy szerelmes vagyok, most meg ráadásul még ideges is, és nem mellékesen csuron vizes….csak ront a lehetőségeimen, és minden máson is…..mindegy, mondom azt, az esélytelenek nyugalmával indulok az egésznek, és lesz ami lesz…bár, még azt sem tudom, mit akarok neki mondani.

-Szia!

-Szia Eszter….hát te? Amint látod, nem igazán érek rá most!

Ideges lettem….na, azt apukám most felejtsd el, hogy egy lüke férfi hobbiért fogsz engem lerázni….nem azért áztam itt ronggyá, hogy te lelécelj! Felejtős!

-De igen…ráérsz!

Krisztián meglepődött, nem is kicsit. Főleg hogy kivettem a kezéből a hátizsákját és visszadobtam a hátsó ülésre.

-Itt maradsz és meghallgatsz, ha tetszik, ha nem, Ádám Krisztián! Nem azért dekkoltam itt az esőbe 30 percet, hogy te is fintorogj nekem, megértetted?

Krisztián igyekezett elfolytani egy mosolyt, majd karba tette a kezeit maga előtt, én pedig nem kicsit kezdtem elgyengülni a látványtól, ami az összhatást illeti. Kiváncsian nézett rám, nekem pedig már görcsben állt a gyomrom…

-Rendben, legyen…hallgatlak!

-Nem csaltalak meg, akármennyire is szeretnéd ezt hallani! Nem tettem semmi rosszat sem ellened, sem a kapcsolatunk ellen…de én nem gondoltam volna, hogy attól is kiakadsz már…hogy egy ismerős pasival leállok beszélgetni….

-Igen?

-Egyben viszont igazad volt, részben?!

-Na…ez érdekel…

-Azért hagytam el Barnit, mert nem szerettem eléggé….de abban nincs igazad, hogy nem viselt meg a dolog…és abban sem…hogy én minden pasi mellett “nosztalgiázok”…én….szerettem volna, hogy megbízz bennem…csak….nem is tudom…nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle!

-Még valami? – kérdezi póker arccal.

-Nem tudom…azt hiszem, ennyit akartam.

-Nem tudod?

-Na…igen, ez neked nem válasz…jól gondolom?

-Jól…szóval, kicsit bővebben is lehetne, akár…hamár egyszer…ennyit vártál rám, legyen értelme miért bőrig áznod! – mondta, némi gúnnyal a hangjában.

-Gondolom, nagyon jól mulatsz, hogy úgy nézek ki mint az ázott ürge?

-Távol áll tőlem! Esküszöm! – felelte, majd megadóan felemelte a kezeit.

-Olyan is vagy…persze!

-Na szóval, viccet félretéve…akartál még valamit?

Ekkor kishíján elestem, mert kikötődött a cipőfűzőm, én pedig ráléptem, félig háttal neki legugoltam, hogy bekössem, mire felkeltem, ismét elkomorodott az arca, és először nem is értettem, miért?!

-Most mi bajod lett hirtelen!?

-Mi az a derekadon?

-Mi? – kérdeztem ártatlanul.

-Tetoválás? Mikor csináltattad?

-Jaaa…az? Háááát…azt a múlt héten…pofás lett, nem?

Füstölgött….láttam rajta…nincs oda a tetoválásokért, neki nincsen és nem is akart soha….bezzeg én?:)

-Az, persze! És…milyen apropóból lett?

-Olyan kedvem volt….

-Aha…értem. Ez kedv kérdése nálad?

-Elmentem az ismerősömhöz és megkértem hogy varrjon rám valamit….nem kellett senkitől engedélyt kérnem! Akartam egy újat, ennyi! Amúgy meg…nem akartam semmi mást mondani, csakhogy lezárjam ezt az egész beszélgetést…

-Biztosan? – kérdezett vissza, amint ismét kivette a táskáját a kocsiból.

Mindenbe biztos voltam, de abban nem, hogy ennyiben kellene hagynom a dolgokat…na, de akkor mégis, mit kellene tennem?

-Csak még valami…

-Ki vele!

Fáztam, a lábaimat már nem éreztem a hidegtől, csuron vizes voltam, és fáradt. Voltam és éreztem magam már jobban is…azzal lábujjhegyre álltam, két tenyerem közé vettem az arcát és megcsókoltam. Nem számított rá, éreztem rajta, hogy leblokkolt egy pillanatra, de nem tiltakozott….lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom…hogy ezt tehettem, Vele.

-Szeretlek.

Krisztiánról életemben először olvastam le azt, hogy abszolút tanácstalan, akárcsak én. Egy darabig molyolt a táskájával, aztán ismét visszadobta azt a kocsiba.

-Gyere, hazaviszlek. Bőrig áztál, márcsak az hiányzik, hogy megint olyan beteg legyél, mint a múltkor.

-Hazasétálok….nincs messze!

-Nem kérdeztem, hanem mondtam: hazaviszlek! Nem vitatkozom! Ülj be a kocsiba!

Egy darabig füstölögtem, aztán lecsillapodtam, beültem mellé….és elindultunk. Aztán megállt a lakása előtt.

-Nem itt lakom!

-Tudom, de itt vannak nálam a cuccaid!

Feltattyogtam utána, aztán a szobájában meg is találtam őket. A lakásba kellemes meleg volt, kicsit felengedtek az ujjaim, már nem voltam annyira libabőrös sem. Megnéztem, mindenem megvan-e, aztán mikor meg akartam fordulni…

-Ne mozdulj! – szólt a hang mögüllem, Krisztiáné. Leült mögém az ágyra, míg én háttal álltam neki, aztán felhúzta a derekamon a pólót és a tetoválásomat tanulmányozta. Kellemes érzés lett rajtam úrrá, amint a derekamat végigsimította.

-Tényleg mutatós darab! Egyedi….egészen egyedi.

-Köszönöm…a tetoválót illeti a dícséret…zsírprofi a srác, láthatod!

-Ilyen anyagra nem lehetett nehéz szépet varrni. – mondta, azzal felkelt az ágyról, magához húzott és belemarkolt a derekamba (még mindig háttal neki) ledermedtem, mert ezt aztán nem vártam….azt pedig végképp nem, hogy letámad és nekiáll vetkőztetni…

-Mit művelsz? – toltam el magamtól.

-Állj be a forró zuhany alá….rádfér. Olyan vagy mint egy jéghegy.

-Kössz….megoldom egyedül is a vetkőzős részét!

-Biztosan? Mert haza már nem mehetsz ilyen esőben, remélem tudod?!

-Ja…te meg gondolom nem szeded elő a kocsit ismét?!

-Nem bizony!

Beálltam a zuhany alá….szerintem 5 perc után leégett a hátamról a bőr, a víz olyan meleg volt….de végre valóban felmelegedtem. A gőztől alig lehetett valamit látni, mindenen folyott le a pára. Magamra tekertem egy törölközőt, aztán kerestem magamnak egy “alvó alkalmatosságot” és elfeküdtem a tv előtt. Nem telt el még 5 perc sem…már ragadtak le a szemeim. Gondoltam, bólintok egyet, míg Krisztián zuhanyzik….de aztán valamikor késő éjjel ébredtem fel, valami neszre. Feltápászkodtam, de az orromig se láttam a tök sötét szobában, így elindultam a villanykapcsoló felé….mikor is valaki elkapta a kezemet, amint elmentem a fotel mellett és visszarántott.

-Hova settenkedsz? – kérdezte kissé álmosan Krisztián, aki hasonlótájt ébredhetett fel, mint én.

-Ne ijesztegess! Te miért nem alszol?

-Ezt én is kérdezhetném, akár, nem gondolod? Na, gyere ide! – odaültetett az ölébe, felhúzta magamellé az egyik térdét, annak támasztottam a hátamat.

-Mit szeretnél? – kérdeztem óvatosan.

-Nem tudod valami jól kezelni a konfliktusokat…

-Ami azt illeti, te sem vagy benne éppenséggel valami nagy ász!

-Fáradt voltam…és egy kicsit….túlreagáltam a dolgokat, tudom! Sajnálom…

-Hát…ami azt illeti…én is mondtam néhány nem idevaló dolgot…

-Igazad volt…az esküvőt illetően…azt nem szabad és nem is lehet erőltetni. Ha nem vagy biztos az érzéseidben, akkor pláne nem! Tényleg….jó döntés volt akkor azt hiszem inkább elhagynod a pasidat….mintsem később…

-Figyelj…az házasság csak egy papír…de…én…csak akkor szeretnék majd valakinek a felesége lenni, ha úgy érzem, valóban biztosan ki tudok mellette tartani, életem végéig…akár. Nem akarok 2-3 alkalommal férjhez menni…tegyem meg egyszer, de az jó döntés legyen…egy életre szóló, érted?

-Értem, persze.

Krisztián kócos volt, borostás, és nagyon fáradt. Aztán hirtelen belenyúlt a nadrágja zsebébe és egy telefonszámot mutatott nekem…Nóri számát.

-Meg sem kérdezed, honnan van meg?

-Ha nem kérdezem is elmondod, igaz?

-Valahonnan megszerezte…és felhívott, hogy mi van velem. Kérdezte, hogy együtt vagyok-e veled a történtek után, és…

-És mit mondtál?

-Azt mondtam neki…hogy…volt egy kis vitánk, de ez még nem jelent semmit…

-És még?

-Semmi…igyekeztem minél rövidebbre fogni a beszélgetést. Miért?

-Add oda azt a mobilt! Felhívom és elküldöm a francba, az biztos!

-Ugyan! Eszembe sincs! – és nem is adta oda a telefonját, sőt az enyémet is kivette a kezemből, aztán átdobta őket a sarokülőre. Mikor elindultam volna értük, utánamjött és hátrafogta a kezeimet.

-Engedj el, akkor is felhívom!

-Ugyanmár! Felejtsd el….nem hívod fel és kész. Nem kell a cirkusz…

-Neked lehet, de neki….úgy tűnik hiányzik!

-Nyugi Eszter!

-Majd én azt tudom, oké?

Amint kiszabadultam a szorításából, rálöktem a sarokülőre, ő viszont odarántott magamellé.

-Gyere már ide, az istenit! Nem hívsz fel senkit….itt vagy, velem, minden oké…mostmár nem kell a balhé, megértetted!?

-Nekem nem parancsolgatsz, Ádám Krisztián! Én nem vagyok a beosztottad!

-Tényleg nem….te a barátnőm vagy…szóval kutya kötelességed nekem engedelmeskedni!

-Még mit nem?! De ha már így ismét itt kötöttünk ki…miért nem kezdtél a Nórival?

-Nem az esetem…nagy a segge és azt gondolja hogy a bájos kis pofikájával mindenkit letud venni a lábáról! Azonkívül öntelt és nem éppen egy észlény…

-Mert én az vagyok, nem?

-Veled bármiről el lehet beszélgetni….bár, a munkádhoz nem értek, és az olvasás sem a kedvenc elfoglaltságom….ettől függetlenül, működik a dolog, köztünk, nem?

-Valahogy, jah…és csak én vagyok olyan hülye aki nem cirkuszol azért, hogy napokra eltűnsz, nem keresel, és gyakran mindenért morogsz…szóval, ez a javamra legyen mondva…ezzel némiképp korrigálom a sokszor elviselhetetlen természetemet és a kajlaságomat.

-Nincs ezzel semmi baj, ha nem viszed túlzásba…addig is szerzel nekem vele pár  vidám percet! Bár…mosogatni nem szeretem, ha mosogatsz, mert akkor biztos hogy eltörsz egy tányért vagy egy poharat.

-De a szándék megvan bennem, ezt kell nézned!

-Azt, persze….már egy komplett garnitúra kötött ki miattad a kukában…

-Akkor mosogass te! Okostojás! Még főzni sem tudsz!

-Eszembe sincs megtanulni, míg itt van valaki, aki ilyen jó kajákat tesz elém!

-Ettől tartottam!

-Komolyan….

-Oké már….hanyagoljuk a témát! Jut is eszembe…jó lenne ha megint nekihasalnál a kondizásnak, mert kezdessz elpuhulni! Ennyit a jólétről!

-Köszönd magadnak! Ilyen kaják mellett még örülhetek, ha csak ennyi a problémám!

-Ha elhízol, nekem már nem fogsz kelleni, csak szólok!

Krisztián elnevette magát, aztán megölelt, de úgy, hogy kishíján össze is roppantott.

-Ilyenre ne is számíts! Nem fogom engedni, hogy emiatt lelépj…de apropó kondi…van egy jobb ötletem, túlsúly ellen!

-Hallgatom!

Krisztián nem mondott semmit, csak a szemei csillogásából vettem le, mire gondolhat. Ki sem mondtam, vagy gondoltam, felvett az ölébe és elindult velem a hálószobába. Lerakott az ágyra és megcsókolt.

-Ugye nem kell magyarázkodnom, mit szeretnék!?

-Nem…nem kell!

-Szeretlek, bugris tigris!

-Bugris tigris? – kérdeztem vissza döbbenten.

-Aki így küzd ellenem, annak ez a jelző minimum kijár….nem gondoltam volna, hogy ilyen erő van benned!

Elkaptam a nyakláncát és odahúztam magamhoz.

-Gyere csak és megmutatom, milyen erő van bennem…na?

-Állok elébe!

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok valaki után vágyakozni. Keresni az alkalmat, hogy vele legyek, hogy érezhessem a közelségét, a biztonságot, amit csakis ő adhat nekem:) Szeretem ezt a pasit….jobban, mint eddig bárkit is az életben!:)