Csábító kábultság

2010 augusztus 12. | Szerző: bamby21 |

 Nehezen, de végül uralkodtam magamon….nem írtam hülye magyarázkodós sms-t Krisztiánnak és hasonlókat…pedig valahol volt egy olyan sejtésem, hogy tutira azt vehette le a curikkolós szituból, hogy nem akarom őt ilyen (és semmilyen) közelségbe engedni magamhoz…..pedig ez nem így van:(

Jah….szóval csődtömeg Eszti – Én-em ismét felülkerekedett rajtam, aminek nyomán ismételten csak gratulálni tudok önmagamnak, hogy lassan 6 hónap egyedülléttel a hátam mögött egy ilyen pasinál egy ekkorát zakózzak….:(dehát ez van, ezt kell szeretni alapon…

Nem vártam, hogy ezután keresne még vagy hasonlók…egyrészt, mert szimplán hülye lenne egy olyan busz után futni, ami nem veszi fel, meg hát….khmmm…nem tudom…talál nálam jobbat is, kész, ennyi.

Halálos nyugalommal tattyogtam le egy nem éppen eseménytelen nap után a kórházi lépcsőn (Krisztiánról vagy 4 hete nem is hallottam)….és azon agyaltam, hogy még nem ittam elég kávét aznap a melóba, befutok a régi melóba, Szilvikéhez, megnézem, mi van vele, és előtte reménykedem, hogy nem futok össze Barnival…

Szóval igen. Péntek este, tumultus és társai és még az ex-főnök is ott van. Szélesen vigyorog, mikor meglát. Új pultos csaj van….látszik rajta, hogy kezdő….ideges a tömeg miatt, alig tud koncentrálni, minden baja van.

-Beugrottál kicsit nosztalgiázni, Esztikém? – kérdi a főnök.

-Jah….és ha dob nekem egy olyan cuki redbullos kötényt, még be is állok segíteni….látom kicsit összejött a mosogatnivaló!

Bár viccnek szántam, márcsak arra lettem figyelmes, hogy a főnök odadobja a kötényt és vigyorog:

-Ha ügyes leszel….a citromos sört ma az én számlámra iszod!

Íha! A mindenit…de ezt mostmár nem mondhatom vissza, söprés a pult mögé….és mosogatok. Szilvivel is sikerül pár szót beszélnem, főleg, hogy az első tömeg levonul a pult elől és kicsit szusszanhatunk. Támaszkodok, beszélgetünk…egyszercsak ismerős hangra leszek figyelmes. Egy csapat pasi….és ahogy megfordulok….szent isten….Krisztián…..ott előttem, a pult túloldalán. Zavarba jön ő is….én pláne. Leülnek én pedig elhatározom: lelépek, de azonnal. Szilvikétől gyors búcsút veszek….és már rohanok is fel a lépcsőn, majd amint felérek a sikátorba, nekidőlök a falnak. Már kezdenék örülni, hogy megúsztam…..de nincs mázlim, a sors ismét fityiszt mutat nekem.

-Hova ez a sietség, kishölgy? – kérdi mosolyogva, amint megfordulok.

-Előled nem lehet meglépni, igaz?

-Hát…lehet vele próbálkozni….de…nem igazán érdemes!

-Egyetlen jó okot mondj, miért!

Nem mond semmit, viszont….beáll elém és a kezeivel úgy támaszkodik mellém a falnak, hogy mozdulni se bírok, és nem is merek…..se balra, se jobbra.

-Ez az egy megfelel? – kérdezi, majd magához húz  és megcsókol.

Anyáááááám!!! Az ölelésében iszonyatos erő volt, és valami más is….szenvedély….ami igencsak megrémített. Nem voltam/vagyok én ehhez szokva….őt pedig nem zavarja, és talán nem is érdekli. Amint kicsit enged a szorítása, igyexem belőle magam kissé kihámozni….ami nemhogy nem sérti….de szabályosan mulattatja őt…

-Mi baj van?

-Semmi. – felelem, amint ismét levegőhöz jut az immár totál strapás agyam, amit a csók miatti bódulatnak tudok be.

-Akkor?

-Hazamegyek… – azzal elindulok, de ő nem enged messzire.

-Meddig akarsz még előlem menekülni, most őszintén? – kérdezi, amint karba teszi a kezeit maga előtt és szigorúan pillant rám.

-Amíg csak lehet…. – motyogom, majd mikor kikerülném, visszaránt.

-És megtudhatnám a menekülésed okát?

-Igazából…azt nem tudom….

Elneveti magát…..én pedig mégjobban elvörösödök.

-Valami rosszat tettem netán?

-Dehogy…

-Oké….akkor várj meg itt….felhozom a kabátom és lelépünk kicsit valamerre, rendben? Azt hiszem…..beszélgetnünk kellene egyről s másról…na, mit gondolsz? Menni fog?

-Talán…de igyekezz…..mielőtt meggondolom magamat!

Nem volt lent még talán 5 percet sem….és jött is. Nyugtalan voltam, ő viszont kicsit sem….sőt….jókedvű volt, ami engem kicsit sem csillapított le….sőt….

Mindegy….hazajött velem ismét, és bár semmi konkrétumról nem beszéltünk, kicsit lehiggadtam, és már nem is tűnt olyan vészesnek a dolog….azt viszont nem bírtam ki hogy kicsikét ne csipkelődjek vele:

-Nem is akartál te velem beszélgetni….inkább csak félrevonulni, igaz? Addig ügyeskedtél, míg csak sikerült ismét kettesben maradnunk?!

-Azt hiszem ez igazán bocsánatos bűn lehet az én esetemben, nem?! Pláne ennyi idő után…

-Rendben, de tenned is kell azért, hogy annak tekintsem! Semmi sincs ingyen a mai világban…tudod?

-Van egy ötletem, ami eddig mindig bevált….érdekel?

-Kiváncsivá tettél….

Elmosolyodott és megcsókolt, de most nem olyan hévvel, mint először….annál sokkal gyengédebben…..és a terve bejött….a bűn….immár bocsánatot is nyert, nálam legalább is mindenképp…..vagyis majdnem.

-Ez minden?

-Nem elég? – kérdi elkerekedett szemekkel.

-Ennyire olcsó jánosnak hiszel?

-Olcsó János???

-Ennyit én is tudok, már meg ne haragudj!

-Ejha! Szóval…..nem éred be ennyivel?

-Nem ragaszkodom a komplett repertoárhoz…de azért valamit sejtetni….még nem olyan vészes, na?

Felsóhajtott….én pedig nem is sejtettem, mire készül. Egészen közel állt hozzám, az egyik keze a nyakamon volt, míg a másikkal átfogta a derekamat. Amint lehunytam a szemeimet, ez az érzés csak még kellemesebb lett, amit Krisztián közelsége váltott ki belőlem. Éreztem, amint lahajol és a halántékomtól egészen a kulcscsontomig, nagyon finoman végigcsókol. Reflex-szerűen megszorítottam a karját, mire ő csendesen elnevette magát.

-Szóval….tetszett?

Kicsit eltoltam magamtól, hogy sikerüljön ismét észhez térnem. Nem volt kis meló…

A szívem úgy dobogott, mintha nem akarna elférni a mellkasomban és utat akarna magának törni….arról már szót sem ejtve, hogy a gyomrom összeugrott és a térdeim remegni kezdtek.

-Oké….nem kételekedem a módszereid hatásosságát illetően…ennyivel már bőven elleszek jövő tavaszig! Szóval…

-Szóval….akkor most eddig és ne tovább?

-Igen….pontosan ahogy mondtad.

-Akkor én most lépek….már biztosan várnak a többiek, még a végén azt hiszik, leléptem veled!

-Így is van….nem?

-De, de nem egész éjjelre….sajnos! – mondta, amint végignézett rajtam, és a szája szélébe harapott.

Igyekeztem ellenállni a kísértésnek….és sikerült. Nem sóhajtottam fel, mert abból tutira levette volna mennyire szeretném, hogy itt maradjon velem…..egész éjjel. Ez a pasi maga a két lábon járó csábítás….és egyre nehezebb neki ellenállnom.