Ha eljön az idő…

2010 augusztus 17. | Szerző: bamby21 |

Várom Krisztiánt ismét.  Egész jó idő van, és mivel ma kivételesen nem megyek dolgozni, az egész délutánt vele tölthetem:) Nyílik a kapu és jönnek minden, röhögve…mint egy nagy csapat gyerek. Köztük az öreg is, Jani bá’….nagyon jó arc, annyit szoktam rajta röhögni….ahogy elő tud adni 1-1 storyt, az besz*rás, komolyan:) Észrevesz és már oda is köszön, aztán vállba veregeti Krisztiánt.

-Na, fiam!(ezt a mondatát annyira megszoktám, mindenkit így hív, “fiam”:)) Mostmár szabad a terep, szóval hajrá!

Értetlenül nézek az öregre, mire az rámkacsint aztán elindul a másik irányba a többiekkel.

-Miről beszélt? – kérdezem értetlenül Krisztiánt.

-Gyere! Sétáljunk egy kicsit… – majd azzal kézenfog és elindulunk homlokegyenest más irányba, távol a kollégáitól.

-Valami baj van? – kérdem, kissé aggódva, ahogy ránézek, látom, hogy valamin nagyon kattog.

-Mióta is vagyunk együtt?

-6 hónapja….de miért? – kérdem megrettenve, ahogy szinte ezzel egyidőben földbe is gyökerezik a lábam, ott menten.

Krisztián is megtorpan, aztán hogy látja rajtam, mennyire be vagyok rongyolva….elmosolyodik.

-Na….mi van? Miért álltál meg?

-Miről akarsz te velem beszélni? Kezdek megijedni, komolyan mondom.

-Ugyanmár….gyere csak! Nincs okod rémüldözni….

-Biztosan? – kérdem gyanakodva.

Felsóhajt, rámlegyint és húz tovább magával.

-Mondj már valamit!

Nézi maga előtt a földet és egy szót sem bök ki még most sem….kezdek egyre jobban parázni, mert tippem sincs, mit akar…aztán megáll az út közepén, felémfordul, nekem pedig görcsbe ugrik a gyomrom, a komoly arcát látva. Megfogja a két kezemet és jó közel húz magához.

-Szeretlek!

A szemeim kikerekednek, a térdeim már alig bírnak el és a gyomromban hirtelen megszűnik a már – már fájdalmas görcs, s mintha ezer pillangó kezdene odabent repdesni…szinte hihetetlen….nem ezt vártam, hanem valami katasztrófát, égszakadást és földindulást….erre, közli velem, hogy szeret….ezt nem hiszem el!

-Tessék? – nézek rá hitetlenkedve.

-Jól hallottad! Szeretlek, szeretlek, szeretlek….na, mostmár sikerült felfognod? – mondja nevetve, amint átölel.

Bevillan az elmúlt fél év legszebb percei, amit vele tölthettem….és Ali szavai is, amiket mondott…”ha igazán szereted, tudni fogod, mit kell tenned!”

-Én is szeretlek, Ádám Krisztián!

Jó alaposan megszorongat és össze vissza csókolgat, szinte majd’ összeroppant, de bánom is én….ha mindezt Ő teszi velem:)

-Mi ez a nagy érzelmi kirohanás?

-Talán baj?

-Dehogy….csak megleptél vele, ennyi.

-Ez is volt a célom…

-Hihetetlen…

-Ugyan mi?

-Hogy itt vagy velem! – mondom, miközben átölelem. Szeretem, mikor ilyen lazán van öltözve, mert mindig bezsongok már a puszta látványtól is….sötét farmer, kockás ing és farmer dzseki:) hmmmm….:)

-Mit szeretnél csinálni délután?

-Még nem gondolkodtam rajta, de leginkább csak pihenni…hulla vagyok! Mert…te esetleg beterveztél valamit?

-Nem, azt hiszem nekem is tökéletesen megfelel az egész délutános fetrengés….mondjuk valami jó dvd-vel, pizzával….na, meg veled?!

-Tetszik az ötlet!

Ahogy sétálok mellette, olyan érzésem van, mint aki a föld felett lebeg….megkönnyebbültem, hogy kimondtam…és nem is bántam meg, hogy vártam vele, és nem rontottam rá ezzel alig 2 hónap után…:)