Mint egy család…

2010 augusztus 17. | Szerző: bamby21 |

 Egyik pénteken a tesómék ismét elhozták nekem Andort, aki így egész hétvégére az enyém, vagyis a miénk volt Krisztiánnal. Kellemeset a hasznossal alapon, mivel Krisztián délutánig dolgozott, elsétáltunk elé a rendőrséghez. Andor már nagyon várta a találkozást, hiszen igencsak összegyógyultak a pasimmal. Sokat játszottak együtt és Krisztián mindenhova elcipelte magával, ha ott volt nálunk.

Főleg, mióta beültette őt egy igazi rendőrautóba, sőt, elindíthatta rajta a szirénát….egészen a szívébe is zárta. Jó érzés volt, hogy végre minden oké az életemben….és ezt csak tovább erősítette bennem, hogy a suli és a munka is jól ment.

Szóval, álldogáltunk a parkolónál, mikor is valaki elkiáltotta magát:

-Na, kit látnak szemeim!?

Andor, amint észrevette Krisztiánt az ajtóban, szinte kitépte magát a karomból, és már rohant is hogy a nyakába vethesse magát. Közben kijött néhány kollégája is, akik szintén akkor végeztek a munkával. A többségüket ismertem, mert sokszor összetalálkoztam velük azidő alatt, mióta együtt voltam Krisztiánnal. Volt köztük néhány idősebb pasi is, a többségük nős, családos ember. Megállt néhányuk egy pillanatra és alaposan szemrevételezték a jelenetet. Krisztián, kezén Andorral én meg mellettük….a családosok elégedetten vigyorogtak:

-Na, fiam! Neked mikor lesz végre saját?

-Majd ha eljön az ideje, Jani bá’!

Az öreg elvigyorodott, majd felém biccentett:

-Szerintem az ideális nőt már megtaláltad hozzá, szóval….jó lenne ha végre valami fejleményt is látnánk!

Én elvörösödtam, Krisztián megcsak elégedetten elmosolyodott, majd kézenfogott és elindultunk hazafelé.

-Na, és neked mikor lesz saját? – kérdeztem incselkedve, amint finoman oldalbaböktem Krisztiánt.

-Majd ha minden adott lesz hozzá, akkor!

-Mármint?

-Úgymint….nem akarok a bizonytalanba családot alapítani. Nem akarok úgy élni, hogy közben azt lássam, hogy a családom értem aggódik. Látni akarom a srácaimat felnőni…de egy ilyen munka mellett, mint az enyém, ez nem egy életbiztosítás!

-Nincs életbiztosításos munka, a mai világban, ez tuti! Erre ne is alapozz!

-Tényleg nincs…de nem akarok a bizonytalanba ilyenbe belekezdeni, és azt se szeretném, hogy azt lássam, hogy a családom folyton aggódik értem. Ha már egyszer családot alapítok, szeretném a srácaimat látni felnőni….

-Ez azt hiszem érthető is…

Andor közben előttünk baktatott, éppen a galambokat kergette. Krisztián mosolyogva figyelte a kiskölyök minden mozdulatát.

-Na és te? Nagy házasság ellenes?! Neked mi a terved?

Megvontam a vállamat és hümmögtem valami “még nem tudom-at”.

-Na! Ez nem válasz!

-Komolyan nem tudom….még be kell fejeznem a sulit, aztán pár évig dolgozni sem ártana….aztán majd meglátom, mit tehetek ezügyben…

-Helyes válasz….a részedről legalább is mindenképp!

Legalább meg volt vele elégedve, és nem forszírozta tovább a dolgokat….pedig, azt hiszem….mostmár nekem is benőtt annyira a fejem lágya, hogy ezen elgondolkodjak komolyabban is…..mellette legalább is mindenképpen:)