Edzőmeccs, jardok és civil a pályán

2010 augusztus 19. | Szerző: bamby21 |

Egyik nap aztán, ismét összefutottam Ricsivel, és a tesójával, Mátéval a belvárosban. Mivel a tetoválásom szépen gyógyulgatott, nem láttam akadályát annak, hogy közszemlére tegyem, persze csak diszkréten, egy csípő farmerrel és egy kicsivel rövidebb pólóval, mindezt. 

Ricsiék persze rögtön kiszúrták a kis művet a derekamon, és nem is tudták szó nélkül hagyni.

-Mutatós! – mondta Ricsi, amint kicsivel feljebb húzta a pólómat.

-Az ám! És mit szólt hozzá a Krisztián? – kérdezte Máté.

-Krisztián nem tud róla….mert már nem vagyunk együtt. – mondtam felsóhajtva.

Ricsi értetlenül nézett rám.

-Miért…nem azt mondtad, hogy…

-Mindegy….mit mondtam. Már nem vagyunk együtt….ennyi.

Feszült, kellemetlen csend támadt, Máté végül ismét kérdezett:

-Mégis miért?

-Mert….az egyik ismerősöm…elintézte a dolgokat…

-Köze van ennek az öcsémhez? Úgy értem, hogy múltkor találkoztatok?

-Krisztián szerint igen…mert….meg sem adta nekem a lehetőséget arra, hogy elmondjam neki az igazat. De mindegy is, mert a dolog igencsak hamar átment személyeskedésbe, és onnantól…valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy bármit is bizonyítsak neki! 

-Kiakadt azért, mert leálltál az öcsémmel beszélgetni?

-Ez….kicsit bonyolultabb….tudod?

-Nem, egyáltalán nem tudom!

Mikor Ricsi még mindig nem jött vissza a kocsitól, nyertem némi kis időt arra, hogy elmondjam Máténak a dolgok mibenlétét.

-15 évesen….kicsit…hát…sikeresen összekeveredtem az öcséddel a Balatonnál….és ennyi. De ez már…nagyon régen volt…de ő ezt nem érti meg! Azt mondta…szerinte nekem abból áll az életem, hogy….”nosztalgiázzak” meg hasonlók…és ő így nem tud bennem megbízni.

Máté nem tudott mit reagálni, mert időközben visszajött Ricsi is. Nem bántam….nem is igazán voltam kíváncsi a véleményére, tudva, hogy ezt úgyis visszamondja majd Krisztiánnak…

Ricsi időközben elindult. Edző meccsük volt a stadionban, amire legnagyobb meglepetésemre, elhívott. Először azt se tudtam, mit mondjak…de aztán, miért is ne alapon…vele mentem.

Nagyon ügyesen játszik, meg kell hagyni, nem a semmiért van ennél a csapatnál, amint látom. Támaszkodom a térdeimen, és próbálok a játékra koncentrálni, de valahogy ez most nem megy….hiába van itt a Ricsi, én meg egyedül…és a lehetőség éppen adott is lenne egy kis kalandozáshoz….nem tudom, ezt most valahogy nem kellene! A rohadt életbe…akkor is hiányzik Krisztián….!!! Rezegni kezd a mobilom…sms:

“Itt hagytad néhány holmidat nálam, ha gondolod, valamikor ugorj fel értük!”

Krisztián…..ezt nem hiszem el!!!!! Megint találkozni vele…kettesben…mi lesz ebből? A dolgok jelen állapotát elnézve, balhé….mert tutira az lenne. Valamit beszólna, nekem ismét eldurranna az agyam és már megint ott lennénk, mint a múltkor! Pedig én nem akarom! Jaaaajjjjjjjj!!!!!!!

Amint Ricsiék lejönnek a pályáról, lesétálok hozzá. Látja, hogy valami nem smafu velem, de inkább nem kérdez semmit….amiért végtelenül hálás vagyok neki. Megvárom, míg végez, aztán irány haza….

Állok a kocsi mellett a parkolóban, mikor is megjelenik a csapattársaival…felajánlja, hogy hazavisz, ami jól is jön, mert nincs túl sok kedvem a város másik végéig gyalogolni.

-Mi lesz veletek, Eszter?

-Mármint velem és….

-….és Krisztiánnal, igen!?

-Nem tudom…miért?

-Hagyod, hogy annak a csajnak legyen igaza? Örül biztos, hogy összeugrasztott titeket….te pedig annyiban hagyod a dolgokat?

-Nem akarok magyarázkodni, Ricsi! Nem tettem semmi olyat, ami erre kötelezne….ha nem bízik meg bennem, akkor nincs miről beszélnünk!

-Legalább megpróbálhatnád….egy kapcsolatot nem lehet úgy lezárni, mint ezt…

-Honnan veszed?

-Onnan, hogy én ugyanígy mentem szét a barátnőmmel. Nem magyarázkodtam neki…és meg sem próbáltam őt megbékíteni sem. Haraggal váltunk el egymástól….és ezt a mai napig bánom, érted mostmár?

-Persze….értem.

-Ha nem is sikerül….legalább megpróbáltad…és ez talán kicsit megnyugtat.

-Nem tudom, igazából, mi volna az, ami most megnyugtatna…komolyan nem!

Ricsi felhívta a tesóját, és megkérdezte tőle, nincs-e vele Krisztián.

-Na, megpróbálod?

-Ugyan mit?

-Beszélni vele!

-Minek, Ricsi? Minek?

-Nem mész semmire a büszkeségeddel, ha csak ez vezérel most! Ez lesz a veszted, higgy nekem! Nincs vesztenivalód…értsd már meg! Én ugyanígy csesztem el a kapcsolatomat….legalább neked legyen több eszed!

Nem szóltam semmit, ekkor azonban Ricsi lekanyarodott a régi sportcsarnok felé, ahol egy sportlövő klub is volt, Krisztián és Máté is gyakran jött ide, “kiereszteni a gőzt” egy – egy rosszabb nap után. Aztán megállt a parkolóban.

-Na…indulj már! – nógatott.

-Rendben…legyen hát!

-Hamarosan itt lesznek! A tesóm szerint legalább is…

Felsóhajtottam, majd mikor elindultam volna, Ricsi megszorította a kezemet.

-Meg kell próbálnod….nincs vesztenivalód, ezt jegyezd meg!

-Igyekszem…na, de mostmár menj! Kössz a fuvart, mégegyszer!

-Oké…nincs mit! Szia…

-Szia.

Vártam, leültem a bejárati ajtó lépcsőjéhez. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de az eső ismét csak megtalált…..elég rendesen nekiállt esni, én pedig, egy pólóban majd megfagytam, amint a szél lengedezni kezdett közben. Egyszer csak, ismerős hangra lettem figyelmes…megérkeztek Mátéék. Máté szemei felcsillantak amint meglátott, Krisztián arca pedig elkomorodott. Máté elsietett mellettem, de azért nem bírta ki, hogy ne súgjon oda 1-2 bíztató szót:

-Hajrá kislány! Én már elkezdtem megpuhítani…a többi márcsak rajtad múlik!

A szívem már a torkomban dobogott, de lassan megindultam Krisztián felé….nem tudván, mi lesz ennek az egésznek a vége!

Talán Ricsinek van igaza….nem veszíthetek semmit…:(