Elemésztő vágy

2010 augusztus 20. | Szerző: bamby21 |

Amint megálltam előtte, már volt valami balsejtelmem….de csak reménykedni mertem benne, hogy tévesen. Az a baj, hogy mikor Krisztián a közelembe van, nem tudok első körben normálisan viselkedni, de még beszélni sem:(

Lehet, betudható ez annak, hogy szerelmes vagyok, most meg ráadásul még ideges is, és nem mellékesen csuron vizes….csak ront a lehetőségeimen, és minden máson is…..mindegy, mondom azt, az esélytelenek nyugalmával indulok az egésznek, és lesz ami lesz…bár, még azt sem tudom, mit akarok neki mondani.

-Szia!

-Szia Eszter….hát te? Amint látod, nem igazán érek rá most!

Ideges lettem….na, azt apukám most felejtsd el, hogy egy lüke férfi hobbiért fogsz engem lerázni….nem azért áztam itt ronggyá, hogy te lelécelj! Felejtős!

-De igen…ráérsz!

Krisztián meglepődött, nem is kicsit. Főleg hogy kivettem a kezéből a hátizsákját és visszadobtam a hátsó ülésre.

-Itt maradsz és meghallgatsz, ha tetszik, ha nem, Ádám Krisztián! Nem azért dekkoltam itt az esőbe 30 percet, hogy te is fintorogj nekem, megértetted?

Krisztián igyekezett elfolytani egy mosolyt, majd karba tette a kezeit maga előtt, én pedig nem kicsit kezdtem elgyengülni a látványtól, ami az összhatást illeti. Kiváncsian nézett rám, nekem pedig már görcsben állt a gyomrom…

-Rendben, legyen…hallgatlak!

-Nem csaltalak meg, akármennyire is szeretnéd ezt hallani! Nem tettem semmi rosszat sem ellened, sem a kapcsolatunk ellen…de én nem gondoltam volna, hogy attól is kiakadsz már…hogy egy ismerős pasival leállok beszélgetni….

-Igen?

-Egyben viszont igazad volt, részben?!

-Na…ez érdekel…

-Azért hagytam el Barnit, mert nem szerettem eléggé….de abban nincs igazad, hogy nem viselt meg a dolog…és abban sem…hogy én minden pasi mellett “nosztalgiázok”…én….szerettem volna, hogy megbízz bennem…csak….nem is tudom…nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle!

-Még valami? – kérdezi póker arccal.

-Nem tudom…azt hiszem, ennyit akartam.

-Nem tudod?

-Na…igen, ez neked nem válasz…jól gondolom?

-Jól…szóval, kicsit bővebben is lehetne, akár…hamár egyszer…ennyit vártál rám, legyen értelme miért bőrig áznod! – mondta, némi gúnnyal a hangjában.

-Gondolom, nagyon jól mulatsz, hogy úgy nézek ki mint az ázott ürge?

-Távol áll tőlem! Esküszöm! – felelte, majd megadóan felemelte a kezeit.

-Olyan is vagy…persze!

-Na szóval, viccet félretéve…akartál még valamit?

Ekkor kishíján elestem, mert kikötődött a cipőfűzőm, én pedig ráléptem, félig háttal neki legugoltam, hogy bekössem, mire felkeltem, ismét elkomorodott az arca, és először nem is értettem, miért?!

-Most mi bajod lett hirtelen!?

-Mi az a derekadon?

-Mi? – kérdeztem ártatlanul.

-Tetoválás? Mikor csináltattad?

-Jaaa…az? Háááát…azt a múlt héten…pofás lett, nem?

Füstölgött….láttam rajta…nincs oda a tetoválásokért, neki nincsen és nem is akart soha….bezzeg én?:)

-Az, persze! És…milyen apropóból lett?

-Olyan kedvem volt….

-Aha…értem. Ez kedv kérdése nálad?

-Elmentem az ismerősömhöz és megkértem hogy varrjon rám valamit….nem kellett senkitől engedélyt kérnem! Akartam egy újat, ennyi! Amúgy meg…nem akartam semmi mást mondani, csakhogy lezárjam ezt az egész beszélgetést…

-Biztosan? – kérdezett vissza, amint ismét kivette a táskáját a kocsiból.

Mindenbe biztos voltam, de abban nem, hogy ennyiben kellene hagynom a dolgokat…na, de akkor mégis, mit kellene tennem?

-Csak még valami…

-Ki vele!

Fáztam, a lábaimat már nem éreztem a hidegtől, csuron vizes voltam, és fáradt. Voltam és éreztem magam már jobban is…azzal lábujjhegyre álltam, két tenyerem közé vettem az arcát és megcsókoltam. Nem számított rá, éreztem rajta, hogy leblokkolt egy pillanatra, de nem tiltakozott….lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom…hogy ezt tehettem, Vele.

-Szeretlek.

Krisztiánról életemben először olvastam le azt, hogy abszolút tanácstalan, akárcsak én. Egy darabig molyolt a táskájával, aztán ismét visszadobta azt a kocsiba.

-Gyere, hazaviszlek. Bőrig áztál, márcsak az hiányzik, hogy megint olyan beteg legyél, mint a múltkor.

-Hazasétálok….nincs messze!

-Nem kérdeztem, hanem mondtam: hazaviszlek! Nem vitatkozom! Ülj be a kocsiba!

Egy darabig füstölögtem, aztán lecsillapodtam, beültem mellé….és elindultunk. Aztán megállt a lakása előtt.

-Nem itt lakom!

-Tudom, de itt vannak nálam a cuccaid!

Feltattyogtam utána, aztán a szobájában meg is találtam őket. A lakásba kellemes meleg volt, kicsit felengedtek az ujjaim, már nem voltam annyira libabőrös sem. Megnéztem, mindenem megvan-e, aztán mikor meg akartam fordulni…

-Ne mozdulj! – szólt a hang mögüllem, Krisztiáné. Leült mögém az ágyra, míg én háttal álltam neki, aztán felhúzta a derekamon a pólót és a tetoválásomat tanulmányozta. Kellemes érzés lett rajtam úrrá, amint a derekamat végigsimította.

-Tényleg mutatós darab! Egyedi….egészen egyedi.

-Köszönöm…a tetoválót illeti a dícséret…zsírprofi a srác, láthatod!

-Ilyen anyagra nem lehetett nehéz szépet varrni. – mondta, azzal felkelt az ágyról, magához húzott és belemarkolt a derekamba (még mindig háttal neki) ledermedtem, mert ezt aztán nem vártam….azt pedig végképp nem, hogy letámad és nekiáll vetkőztetni…

-Mit művelsz? – toltam el magamtól.

-Állj be a forró zuhany alá….rádfér. Olyan vagy mint egy jéghegy.

-Kössz….megoldom egyedül is a vetkőzős részét!

-Biztosan? Mert haza már nem mehetsz ilyen esőben, remélem tudod?!

-Ja…te meg gondolom nem szeded elő a kocsit ismét?!

-Nem bizony!

Beálltam a zuhany alá….szerintem 5 perc után leégett a hátamról a bőr, a víz olyan meleg volt….de végre valóban felmelegedtem. A gőztől alig lehetett valamit látni, mindenen folyott le a pára. Magamra tekertem egy törölközőt, aztán kerestem magamnak egy “alvó alkalmatosságot” és elfeküdtem a tv előtt. Nem telt el még 5 perc sem…már ragadtak le a szemeim. Gondoltam, bólintok egyet, míg Krisztián zuhanyzik….de aztán valamikor késő éjjel ébredtem fel, valami neszre. Feltápászkodtam, de az orromig se láttam a tök sötét szobában, így elindultam a villanykapcsoló felé….mikor is valaki elkapta a kezemet, amint elmentem a fotel mellett és visszarántott.

-Hova settenkedsz? – kérdezte kissé álmosan Krisztián, aki hasonlótájt ébredhetett fel, mint én.

-Ne ijesztegess! Te miért nem alszol?

-Ezt én is kérdezhetném, akár, nem gondolod? Na, gyere ide! – odaültetett az ölébe, felhúzta magamellé az egyik térdét, annak támasztottam a hátamat.

-Mit szeretnél? – kérdeztem óvatosan.

-Nem tudod valami jól kezelni a konfliktusokat…

-Ami azt illeti, te sem vagy benne éppenséggel valami nagy ász!

-Fáradt voltam…és egy kicsit….túlreagáltam a dolgokat, tudom! Sajnálom…

-Hát…ami azt illeti…én is mondtam néhány nem idevaló dolgot…

-Igazad volt…az esküvőt illetően…azt nem szabad és nem is lehet erőltetni. Ha nem vagy biztos az érzéseidben, akkor pláne nem! Tényleg….jó döntés volt akkor azt hiszem inkább elhagynod a pasidat….mintsem később…

-Figyelj…az házasság csak egy papír…de…én…csak akkor szeretnék majd valakinek a felesége lenni, ha úgy érzem, valóban biztosan ki tudok mellette tartani, életem végéig…akár. Nem akarok 2-3 alkalommal férjhez menni…tegyem meg egyszer, de az jó döntés legyen…egy életre szóló, érted?

-Értem, persze.

Krisztián kócos volt, borostás, és nagyon fáradt. Aztán hirtelen belenyúlt a nadrágja zsebébe és egy telefonszámot mutatott nekem…Nóri számát.

-Meg sem kérdezed, honnan van meg?

-Ha nem kérdezem is elmondod, igaz?

-Valahonnan megszerezte…és felhívott, hogy mi van velem. Kérdezte, hogy együtt vagyok-e veled a történtek után, és…

-És mit mondtál?

-Azt mondtam neki…hogy…volt egy kis vitánk, de ez még nem jelent semmit…

-És még?

-Semmi…igyekeztem minél rövidebbre fogni a beszélgetést. Miért?

-Add oda azt a mobilt! Felhívom és elküldöm a francba, az biztos!

-Ugyan! Eszembe sincs! – és nem is adta oda a telefonját, sőt az enyémet is kivette a kezemből, aztán átdobta őket a sarokülőre. Mikor elindultam volna értük, utánamjött és hátrafogta a kezeimet.

-Engedj el, akkor is felhívom!

-Ugyanmár! Felejtsd el….nem hívod fel és kész. Nem kell a cirkusz…

-Neked lehet, de neki….úgy tűnik hiányzik!

-Nyugi Eszter!

-Majd én azt tudom, oké?

Amint kiszabadultam a szorításából, rálöktem a sarokülőre, ő viszont odarántott magamellé.

-Gyere már ide, az istenit! Nem hívsz fel senkit….itt vagy, velem, minden oké…mostmár nem kell a balhé, megértetted!?

-Nekem nem parancsolgatsz, Ádám Krisztián! Én nem vagyok a beosztottad!

-Tényleg nem….te a barátnőm vagy…szóval kutya kötelességed nekem engedelmeskedni!

-Még mit nem?! De ha már így ismét itt kötöttünk ki…miért nem kezdtél a Nórival?

-Nem az esetem…nagy a segge és azt gondolja hogy a bájos kis pofikájával mindenkit letud venni a lábáról! Azonkívül öntelt és nem éppen egy észlény…

-Mert én az vagyok, nem?

-Veled bármiről el lehet beszélgetni….bár, a munkádhoz nem értek, és az olvasás sem a kedvenc elfoglaltságom….ettől függetlenül, működik a dolog, köztünk, nem?

-Valahogy, jah…és csak én vagyok olyan hülye aki nem cirkuszol azért, hogy napokra eltűnsz, nem keresel, és gyakran mindenért morogsz…szóval, ez a javamra legyen mondva…ezzel némiképp korrigálom a sokszor elviselhetetlen természetemet és a kajlaságomat.

-Nincs ezzel semmi baj, ha nem viszed túlzásba…addig is szerzel nekem vele pár  vidám percet! Bár…mosogatni nem szeretem, ha mosogatsz, mert akkor biztos hogy eltörsz egy tányért vagy egy poharat.

-De a szándék megvan bennem, ezt kell nézned!

-Azt, persze….már egy komplett garnitúra kötött ki miattad a kukában…

-Akkor mosogass te! Okostojás! Még főzni sem tudsz!

-Eszembe sincs megtanulni, míg itt van valaki, aki ilyen jó kajákat tesz elém!

-Ettől tartottam!

-Komolyan….

-Oké már….hanyagoljuk a témát! Jut is eszembe…jó lenne ha megint nekihasalnál a kondizásnak, mert kezdessz elpuhulni! Ennyit a jólétről!

-Köszönd magadnak! Ilyen kaják mellett még örülhetek, ha csak ennyi a problémám!

-Ha elhízol, nekem már nem fogsz kelleni, csak szólok!

Krisztián elnevette magát, aztán megölelt, de úgy, hogy kishíján össze is roppantott.

-Ilyenre ne is számíts! Nem fogom engedni, hogy emiatt lelépj…de apropó kondi…van egy jobb ötletem, túlsúly ellen!

-Hallgatom!

Krisztián nem mondott semmit, csak a szemei csillogásából vettem le, mire gondolhat. Ki sem mondtam, vagy gondoltam, felvett az ölébe és elindult velem a hálószobába. Lerakott az ágyra és megcsókolt.

-Ugye nem kell magyarázkodnom, mit szeretnék!?

-Nem…nem kell!

-Szeretlek, bugris tigris!

-Bugris tigris? – kérdeztem vissza döbbenten.

-Aki így küzd ellenem, annak ez a jelző minimum kijár….nem gondoltam volna, hogy ilyen erő van benned!

Elkaptam a nyakláncát és odahúztam magamhoz.

-Gyere csak és megmutatom, milyen erő van bennem…na?

-Állok elébe!

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok valaki után vágyakozni. Keresni az alkalmat, hogy vele legyek, hogy érezhessem a közelségét, a biztonságot, amit csakis ő adhat nekem:) Szeretem ezt a pasit….jobban, mint eddig bárkit is az életben!:)