Kicsit máshogy alakul minden<3

2010 augusztus 24. | Szerző: bamby21 |

 Igazából, onnantól, hogy végeztem a suliban, kissé elbíztam magamat. Gondoltam, naívan, hawaii – dizsi – napfény, márcsak dolgoznom kell, elleszek így még egy darabig:) Aha – persze, ebből nem lett semmi, hozzá kell tegyem:)

Napokig valahogyan nem volt az igazi a közérzetem. Nem voltam rosszul, de éppenséggel jól sem. Feszült voltam valamitől. Krisztián azzal piszkált, hogy biztos megint túlhergeltem magam valamivel, és ennyi…na, de ez sem volt valami értelmes, mert semmi olyan nem volt, ami ezt okozta volna.

Egyik reggel, mikor szabadnapos voltam és Krisztián is már lelépettt dolgozni, elmentem a patikába, tesztet venni. Ugyan tisztában voltam vele, hogy mind a diabétesz, mind a ciszták nehezítik az esélyeimet arra, hogy terhes legyek, gondoltam, azért lemeózom….hátha.

Döbbenten ültem a két teszt fölött, a két piros csíkra meredve. Hoppá….terhes vagyok! Na…lesz nemulass! Ezt jó lenne minél előbb komolyabban is ellenőrizni. Bejelentkeztem a dokihoz, addig nem is mertem szólni Krisztiánnak, amíg nem 100%-an biztos a dolog…

Mikor aztán közölte velem, hogy jah, terhes vagyok…hát, csak mégjobban beparáztam! Elmenni a védőnőhöz, kiskönyv, rutin vizsgálatok, mire kikeveredtem a kórházból, azt hittem, megfulladok! Ennyire még nem volt feszélyezett, hogy ott kellett lennem, na de most!?

Délután, halálosan idegesen, meggyötörten vártam Krisztiánt a szokott helyen, hogy kijöjjön az örsről. Amint meglátott, szerintem tudta, hogy valami nincs rendben. Úgy éreztem, valóban, semmi sincs rendben…

A kollégái megálltak beszélgetni, nem messze a bejárattól, ő pedig odajött hozzám.

-Minden oké? Igen sápadt vagy!

-Beszélnünk kell! Most, azonnal!

Krisztián megrettent, el sem tudta szerinte képzelni, mi bajom lehet.

-Mondd már, mi van mégis!?

-Átgondoltam…ezt az egész esküvő dolgot…és hát…

-Mi van vele? – kérdezte idegesen.

-Igazán nyomós okot akartam, hogy ez valamikor meglegyen nekem is, emlékszel?

-Igen!?

-Nos hát….ez…

-Mondd már, Eszter!

-Egyáltalán még…feleségül akarsz venni?

-Mi ez az egész? Az istenit, végre! Mondd már meg mi bajod van!?

Belenyúltam a táskámba és előkotortam az aljáról a terhes kiskönyvet, benne az uh képpel, és a kezébe nyomtam.

-Ez…elég nyomós indok arra, hogy….feleségül vegyél?

Krisztián némán nézte a képet, szorongatta a könyvet…örjítően hosszúnak tűnt az a néhány perc, mire magához tért az első döbbenetéből.

-Terhes vagy? – kérdezte megrökönyödve.

Na, ez a hanglejtés kellett ahhoz, hogy ott és abban a pillanantban elsírjam magamat. A kollégái döbbenten figyeltek minket, Krisztián is egy pillanat alatt észheztért.

-Ez nem indok…a házassághoz…

-Mi?

Krisztián elmosolyodott és megölelt.

-Ez maga az ok, ahhoz, hogy feleségül vegyelek!

-Nem akarlak semmibe belekényszeríteni….csak…

-Nem pusztán…a gyerek miatt vennélek el!

-Hanem?

-Emlékszel, mikor azt mondtad, hogy a házasság két ember kapcsolatának a csúcsa? Hogy…hogy is mondtad? Mikor annál már boldogabb nem is lehet az ember?

-Igen…

-Azt hiszem, én már ennél boldogabb már nem is lehetek! A feleségem leszel….és a gyermekem anyja is…ezt nem lehet űberelni!

Megtörölte a szemeimet, aztán a hasamra tette óvatosan a kezét. Azzal megfordult, a kollégái felé.

-Hahó, mindenki!

-Na mi van, fiam!? – kérdezte Jani bá’.

-Apa leszek….jah, és férj is! Hallja, Jani bá’?

Én elvörösödtem, főleg hogy a többiek odajöttek gratulálni. Mikor ismét kettesben maradtunk, Krisztián nagyon vidám volt, madarat lehetett volna vele fogatni.

-Biztos….hogy….meg akarjuk tartani?

-Ez nem kérdés!

-Nem tudok még normálisan pelenkázni sem!

-Van rá, kb. 7 hónapod, hogy megtanuld! Majd segítek, oké?

-Te és a pelenkázás?

-Aha….mint te és a mosogatás! Majd én is belejövök!

-Hehehehe! Vicces vagy…ez azért kicsit más, nem gondolod?

-Ugyan….gyakorlat kérdése!

Kicsit megnyugodtam….Krisztián boldog volt, én pedig pláne, mindezek után…..na, ez lesz még aztán egy történet…van egy olyan érzésem, hogy nem lesz kis meló:)