Gyönyörű jövő

2010 augusztus 27. | Szerző: bamby21 |

 Végre, csend és béke….hmmm…de jó:) Azt hittem el sem telik ez a nap…..olyan fáradt vagyok, hogy álltó helyemben el tudnék aludni….de a látvány nem hagy nyugodni….reggelig elbírnám nézni….

-Gyere már! – súgja oda Krisztián, amint megáll mögöttem és átölel.

-Nincs szívem itthagyni! Olyan édes!

-Tudom, tudom…de mostmár békén hagyhatnád….alszik!

-Naaa…csak még egy kicsit!

-Na jó….5 perc és jössz!

-Oké…

Lili olyan békésen alszik….és már 1 hónapos:) Nem tudok vele betelni…az apja meg pláne nem:) Igazi kis angyalka….csak akkor zendít rá, ha éhes, de akkor aztán úgy, hogy belezeng az egész lakás…és a ház is.

Pedig mikor bementem a szülőszobára annó, nem gondoltam volna, hogy ennyi meló lesz vele, hogy megszülethessen….nem volt éppen egyszerű, pláne egyedül. Krisztiánt meg sem próbáltam rávenni aztán a későbbiekben sem, hogy bejöjjön velem, de így utólag belegondolva, nem is volt baj….volt rajta kívül elég gondom….nem hiányzott még oda ő is.

6 órányi vajúdás után majd 2 óra a szülőszobán….remek volt, igazán! Végül is, így most Lilit elnézve….megérte…na de akkor? Borzalmasnak tűnt…túlzás nélkül. Este, mikor aztán bejött hozzánk Krisztián, megnyugodtam. Büszkén figyelte a kislányunkat, amint abban a kis “akváriumszerű” franc kocsiban pihent, a pici kezei ökölbe szorulva és nyakig merülve a pólyában.

Én totál Krisztiánt látom benne, a szemei, a szája vonala….na jó…a füleit tőlem örökölte, mert azok picit elállnak neki:) de a többi, az tiszta apja….

Lassan kisurranok a szobából és behajtom nála az ajtót. Krisztián már javában tv-zik, így csak szimplán befekszem mellé, és hozzábújok.

-Na…sikerült végre otthagynod? – kérdezte.

-Nagynehezen…

-Majd megszokod, hogy nincs velünk egy légtérben! Ez így jó, hidd el! 

-Csak….akkor is féltem!

-Tudom…na! De neki is kell már most egy bizonyos privát zóna, mint nekünk, nem? 

-Most hogy mondod? Tényleg…apropó privát zóna… – azzal megcsiklandoztam.

-Jaj, jézusom! Én és az a nagy szám!

-Ugye – ugye? – kérdeztem nevetve, amint felkönyököltem mellé, míg ő a fejét fogta. – Na…akkor talán ki is használhatnánk a helyzetet, ha már így szóba hoztad, nem gondolod?

-Mármint a privát zóna adta lehetőségeket?

-Aha…

-Na jó…legyen! – mondta, azzal odahúzott magához és megcsókolt. – Ugye tudod….hogy nagyon boldoggá tettél?

-Mivel is? – kérdeztem incselkedve.

-Mindennel…..azzal, hogy velem vagy…és a kislány is…

Krisztián szavai szinte simogatták a lelkemet….pedig már annyiszor elmondta…de egyszerűen megunhatatlan, ugyanúgy, mint Ő maga:)

-Te sokkal többet adtál nekem, mint amit valaha is reméltem….mindezek mellett….ez szinte minimálisnak tűnik.

-Miért is?

-Mert melletted nőttem fel végül…te tanítottál meg igazán szeretni…és hogy el kell fogadni mindent olyannak amilyen, akármennyire is nem tetszik ez nekünk…

Krisztián elmosolyodot, majd az ujját a szám elé téve elhallgattatott….(valahogy nem is bántam, hogy nem kellett folytatnom a dolgokat)

-Nem azért rendeltelek ki Lili mellől, hogy egész éjjszaka beszélgessünk!

-Hanem? – kérdeztem nevetve.

-Majd mindjárt megtudod!

-Na…akkor hajrá!

Krisztián szemei vészjóslóan érzéki módon csillogtak…..tudtam mit szeretne…de fel akartam csigázni. Amint fölém hajolt, elkaptam a nyakláncát és egész közel húztam magamhoz.

-Szeretlek!

-Én is szeretlek…de ha most megbocsájtassz!….volna egy kis elintéznivalóm…veled!

És megcsókolt….kellemes zsibbadás lett úrrá az egész testemen, mikor a közelembe került….az ölelése biztonságot adott, az ereje nyugalmat, a csókja szenvedélyt, Ő maga pedig szerelmet, erőt, bátorítást….és egy gyönyörű jövő képét is, egyben….immár hármasban, a kislányunkkal, Lilivel:)