Kórház story:)

2010 augusztus 15. | Szerző: bamby21

 Megint munka….elegem van már! Reggel olyan simán elaludtam volna, de nem, ez a szemét ébresztő megszólalt….engem meg kishíján a frász tört ki:(

Ma egész nap a kórházba leszünk, ezért nehéz napnak nézek elébe….főleg, hogy ma ott lesz Niki és Nóri is, aki az elsőévesek szokásos gyaxiját töltik éppen. Nikit szimplán Barni miatt nem akarom látni, Nórit meg alapjáraton:(

Mindegy…vagyis nem, mert mint kiderült, ők is a sebészeten lesznek, de Ildi néni megígérte, hogy annyi munkát fog nekem majd adni, hogy esélyem és időm se lesz azon füstölögni, hogy ott van a csaj, vagyis Nóra….aki bizonyosan ismét nyájaskodni akar majd és beszélgetni, velem. Ugyanis, mióta megint suli van, feltűnően barátkozós kedvében van…..csak én ezt nem igazán tudom díjazni….mert nem érdekel és mert nem akarok vele haverkodni, de ez a csaj még ehhez is hülye, hogy megsértődjön. Ez beteg, komolyan!

Dél van, leülök kajálni, erre persze megjelenik Nóri is és leül mellém. Remek…ez már megint beszélgetni akar. Nézegetem a mobilom, Krisztiánnak hátha eszébe jutok, de nem, semmi…mit is vártam volna. Ildi néni telefonja viszont megcsörren és ismételten vészjóslóan pillog rám. Na neeee! Már megint mi van?! Ugye nem egy újabb sürgős eset????

Juci, Timi, Sanyi és Laci ott ül a mellettünk lévő asztalnál. Beszélgetünk, mikor is a nagy röhögésünket Ildi néni közbeavatkozása hűti le:

-Eszter…volna számára egy feladatom!

-Igen? – kérdeztem felsóhajtva.

-Hamarosan szólni fogok!

-Rendben… – felelem lemondóan.

Kajálok tovább, egyszer csak Ildi néni kivágtat a folyosó közepére és valakivel nekiáll beszélgetni. Egyszercsak annyit hallok, hogy a többi csaj felszisszen, majd tök kuss. Ildi néni odaszól:

-Eszter….ezt a fiatalembert fel kellene a doktorúrhoz kísérnie az emeleti vizsgálóba! Kontrollra jött vissza…

Mikor megfordultam, azt hittem, ott leszek rosszul. Nemáááár….mi  mindig itt futunk össze? Krisztián ismét itt…nyeltem egy nagyot aztán az osztálytársaim piszkálódása közepette, odamentem a nővérhez Krisztián kartonjáért. Nóri ekkor odajön mellém és diszkréten végigméri magának Krisztiánt, amint az a főnővérrel beszélget.

-Ismered?

-Miért?

-Jó pasi….

-Aha…(de még milyen jó….jajj, nekem)

-Szerinted van nője?

Meg sem gondoltam, kimondtam….

-Van….vagyis nincs….vagyis, tudom is én! Ha érdekel, miért nem kérdezed meg tőle te magad!?

Elkerekednek a szemei, majd Ildi nénihez fordul.

-Ildi néni….felmehetek én is az emeletre az Eszterékkel?

Ildi néni rámpillant, és mivel látja rajtam, hogy ez bizony már menthetetlen….

-Persze….de igyekezz! Eszter maga pedig várja meg, míg a fiatalember végez a doktorúrnál, mert le kell hoznia a kartonját, megértette? – mondta, majd amint elment mellettem, kissé megszorította a kezemet, bíztatásként. Bevallom, nem segített sokat.

Alig hogy elindultunk a lifthez, Nóri máris rátért a lényegre.

-Miért jöttél?

-Megsérült a vállam…csak ellenőrzésre jöttem.

-És…miért nem kísért el valaki? Mondjuk a barátnőd?

(Krisztián azonnal vette a lapot)(engem már a rosszullét kerülgetett)

-Mert a barátnőm dolgozik….és mert nem kell kísérő nekem ilyen helyre, és általában sem.

-Szóval, van barátnőd?

-Igen, van. – felelte Krisztián, miközben én a nyakamat mertem volna odatenni, hogy közben engem nézett.

-Szerencsés csaj lehet….ha olyan pasival van, mint te! (ekkor már a gyomrom is felfordult)

-Örülök, hogy ezt te így látod!

-Miért….ő talán nem?

-Nem tudom, nem kérdezek tőle ilyeneket!

Közben persze ez a spion nem kapcsolt, a dokira várni kellett mert volt bent nála valaki…..Nóri lehuppant Krisztián mellé, én pedig velük szembe nekitámaszkodtam a hideg csempének. Fájt a fejem, égtek a szemeim és a Nóri hülyeségéhez már végképp nem volt erőm. Untatott és egyre jobban idegesített Nóri kis hülyesége…a sokadik kérdés után már valósággal fújtattam….de neki persze ez sem tűnt fel. Krisztián nekiállt piszkálni a mobilját.

-Neki írsz? – kérdezte Nóri.

-Nóri! – ripakodtam rá azonnal – mi lenne ha abbahagynád a faggatózást? Vedd már észre magad!

Nóri sértődötten elfordult, és mint aki nem lát nem hall, tovább figyelt Krisztiánra.

-Amúgy meg…igen, neki írok. – pillantott rám mosolyogva – Nem akarom hogy azt higgye, elfeledkeztem róla….vagy ilyesmi.

-Rendes tőled….hogy így állsz hozzá. Biztosan értékeli… – mondta ezt már kissé fintorogva Nóri, végre észbakapva, semmi esélye ennél a pasinál.

-Ha valaki igazán fontos neked, akkor te is így állszl hozzá, nem?

Krisztián végül bement a dokihoz, Nóri lement….engem pedig behívott a doki….még egy utolsó kötözésre, aztán ő kivonult ebédelni.

-Nincs ehhez a szobához túl sok jó emlékem. – montam halkan, amint leragasztottam a gézlapot a vállán.

-Na igen. Nekem sincs…de mostmár…ez így is fog maradni, azt hiszem!

Leraktam a cuccokat és visszaadtam neki a pólóját, hogy felvehesse. Elkapta a kezemet és odahúzott magaelé.

-Mégcsak rám se néztél, míg kint álltunk! Mi baj van?

-Hülye helyzet volt…ez a spion a volt lakótársam…előtte nem akartam, hogy kiderüljön hogy bármi közöm van hozzád, mert egy rohadt pletykafészek!

Elmosolyodott és jó erősen belémmarkolt, felszisszentem.

-Pedig reméltem, hogy minimum kikaparod ezért a szemét, hogy így viselkedett…

-Sajnálattal közlöm, hogy erre hiába vársz! Én nem vagyok ilyen. Ettől függetlenül viszont zavart, csak hogy megnyugodj… – feleltem, de azzal máris elfordultam, nem akartam látni a reakcióját. Krisztián odajött mögém és maga felé fordított, majd átölelt.

-Ezt viszont tudom, látod…mert sikított rólad….és örülök is neki.

-Ugyan miért? Tán mert fontos vagyok neked….ahogyan te mondtad… – kérdeztem kissé gúnyosan, de nem bírtam ki és elmosolyodtam.

-Szóval, ennyire hihetetlen hogy nekem is vannak érzéseim? Rendben…ezt megjegyeztem! – mondta, azzal bevágta a bunkót, én viszont nem hagytam sokáig annyiban a dolgot. Mikor indulni akart, eléléptem.

-Oké…nyugi van! Elhiszem, csak ne duzzogj, mint valami 3 éves!

-Késő bánat!

-Mivel tehetném esetleg jóvá? – kérdeztem, amint a pólója alá tévedt a kezem.

-Azt még estig kigondolom, rendben? – simította végig a nyakamat, amint felsóhajtott.

-Oké. És? Írtál nekem amúgy sms-t?

-Aha…majd olvasd el…!

Amint kimentünk, én a lépcsőn akartam (volna) lemenni, de ő berántott magával a liftbe, majd az amint elindult, nekinyomott az oldalának és megcsókolt.

-Neked elment az eszed?! – kérdeztem nevetve.

-Ugyan…csak szerettem volna hogy átéld, amit én is ott a vizsgálóban, mikor kissé….”letévedt” a kezed a vállamról!

-Édes a bosszú, igaz?

-De még mennyire…

Mondanom se kell, hogy mennyire örültem hogy a földszintről kellett a 3. emeletre felgaloppoznom, de legalább volt valami jó is a munkámba a mai napon…tetszett ahogy betámadott a liftben:)

Ja, és igen, írt sms-t:

“Hiányzol!”

Jahhhhahahahahahaaajjjjjjj:)

Na, most mi van?!

2010 augusztus 15. | Szerző: bamby21

 Nagynehezen, de elindultam haza. Dúdorásztam, vigyorogtam, mint akinek nincs ki a 4 kereke. Senki nem volt otthon egy darabig, de aztán mikor Bazsáék megjöttek….szemet szúrtam nekik, bár nem igazán akartam erről a pasi dologról beszélni Barni előtt, mert közben ő is befutott.

-Mi van bébi? – kérdi Bazsa, amint egy cuppanós puszit nyom a fejemre.

-Semmi….

-Hol voltál….tegnap éjjel? Csak nem a pasinál, aki délután keresett itthon? Krisztián?

-Pssssszt! Csendesebben már, na! Még a szomszéd nem hallotta!

-Na…akkor meg?

-Ott voltam nála, nna! Elégedett vagy?

-Az….mostmár igen!

Levágódtam Barni mellé a kanapéra és nekiálltam kajálni.

-Hallom bepasiztál?

-Aham….

-És?

-És mi? – néztem rá értetlenül.

-Jól megvagytok?

-Még igen friss a dolog, szóval…

-Óóó….értem. Ali mesélte…hogy igencsak robosztus megjelenése van!?

-Hát….mint egy masszív kidobóember…kábé.

Barni végignéz magán aztán nekiáll röhögni.

-Mit röhögsz?

-Akkor gondolom ne szoljak be neki mégcsak véletlenül se, mert a tekintetével is képes ölni, nem?

-Hát….elsőre…elég barátságtalan kinézete van, de nem rossz gyerek….és….nem balhés.

-Na, mi ütött beléd hirtelen? A jófiúk kerültek fölénybe? Meguntad az énfajtámat? – mondta kissé cinikusan, én pedig elsőre nem akartam elhinni, amit hallok.

-Mi van? A te fajtádat? Mert te milyen vagy? Csak azért mert ki vagy varrva….az még nem jelent semmit!

Elvigyorodott, amint a szeme sarkából rámpillantott.

-Tudom, te kis hülye! Csak piszkállak…de mégis, furcsa, hogy…így látlak!

-Hogyan?

-Boldognak….pedig…azóta már eltelt egy kis idő…és én is….találtam valakit azóta.

Nem szóltam semmit. Nem is tudtam volna mit…nem értettem, ezt most miért mondta, de mindegy, ezt neki kell tudnia. Amúgy meg:

-Figyelj….ha neked gondot okoz, hogy én mással vagyok….nem kötelező őt idehoznom és megismerned….egyenlőre legalább is biztosan nem! Neki is megvan a maga élete és barátai….elvagyok velük is…

-Dehogy, Eszter! Engem ez nem zavar….vagyis….még kicsit igen! De azt nem várhatom el és nem is tenném, hogy csak miattam ne hozd el őt ide! Ez Aliék lakása, ha ők szívesen látják, hát legyen….

-Akkor?

-Csak nem tudom, hogyan reagálnék rá….hogy téged mással látnálak, ennyi. – mondta, azzal felkapta a dzsekijét és elindult az ajtó felé. Utánamentem.

-Miért? – kérdeztem, amint visszarátottam az ajtóból.

Nem válaszolt, csak nézte a földet.

-Felelj! Miért?

-Ha tudnám….hidd el, megmondanám…de így!?

Azzal lelépett és bevágta maga mögött a kaput. Nem értem ezt a pasit….egyszer normális, egyszer nem…..mi van ezzel? Megőrült? Ő tovább lépett, én is…ennyi!

Csak az a szex…

2010 augusztus 15. | Szerző: bamby21

 Fáradt vagyok, nagyonis. Krisztián alszik. Nem akarom felébreszteni, ahhoz még korán van. Kiosonok a konyhába és felteszek egy kávét. Nincs kedvem felöltözni, így csak a tegnap este viselt pólóját rángatom magamra, ami kis túlzás nélkül, a térdemig ér….hehe, csak ennyivel nagyobb nálam:) flashül nézhetek ki benne, kócosan, csipásan….nem egy álomnő – pillanatkép nálam…..nemcsak így, de máskor sem. Ilyen az átlag Eszter….laza, örökké kócos és mindenen elbambul.

Nem sikerül sehogysem életet lehelnem magamba….még a két kávé sem segít sokat:( ez már drasztikusabb beavatkozást kíván….irány a zuhany:) A hidegvíztől, kishíján megáll a szívem, de amint kicsivel jobban a meleg felé kezdem tolni a kart, már nem is olyan vészes. Tusfürdőt keresek, de csak, persze módon, pasinak való van…..Axe, Adidas….és valami….felismerhetetlen nevű, amit még valami drága drogériában láttam talán?!

-A francba….legalább szappant tehetne be ide, hamár tusfürdőt nem is! – füstölgök magamban, félhangosan.

-Csak nem ezt keresed? – kérdezi valaki mögüllem, amint egy baba tusfürdőt nyom az orrom elé.

Mire megfordulok, Krisztián már beáll mellém a zuhany alá.

-Kihagytál volna a buliból? – kérdezi mosolyogva, amint behúzza maga mögött a zuhanyfülke ajtaját.

-Jó reggelt…..amúgy. Nem akartalak kihagyni semmiből, csak még gondoltam nem keltelek fel, korán van még ahhoz.

-Már most utálom, hogy minden kérdésemre ki tudod vágni magadat!

-Pedig jobb ha hozzá szoksz! Na….ha kicsit arréb mennél, én meg is fürödnék, és akkor onnantól tiéd az egész!

-A – aaa! Nem, maradj szépen csak itt! Nem gondoltad komolyan, hogy majd szimplán hagylak csak lezuhanyozni?

-Rendben. – feleltem, azzal a kezébe nyomtam a flakont – Akkor mosd meg a hátam!

-Oké, majd utána.

-Miután?

-Ezután! – azzal nekinyomott a csempének és megcsókolt.

-Kihasználod míg itt vagyok, igaz?

-Kapva kapok minden alakalmon….

-Tiszta szerencse….

Nem próbáltam még a zuhany alatti szexet, de így elsőre nem is volt rossz:) Bár, ha arra gondolok, hogy Vele….nahát, az sehol sem lehet rossz, sem az ágyban, sem a zuhany alatt…

Krisztián története

2010 augusztus 15. | Szerző: bamby21

 Lassan megfordulok, miután a sálamat mégjobban a nyakamra tekertem…érzem, hogy a feszültségem, nemhogy nem oldódott, de még rosszabb lett. Szerintem van vagy 200 a vérnyomásom, izzad a tenyerem és lüktet a fejem. Krisztián ott áll előttem, alig 2 méterre…..farkasszemet nézünk a másikkal.

-Te meg mióta vagy itt? – kérdezem feszülten.

-Elég régóta ahhoz, hogy mindent halljak!

-Vagy úgy….értem! – felelem, miközben próbálok nyugalmat színlelni. – És nem mondták neked sose, hogy illetlenség hallgatózni?

-De igen, mondták párszor….na és neked nem mondták még, hogy magában csak az beszél, aki bolond?

Na, eddig tartott a színlelt nyugalmam. Hátat fordítottam neki és a sírkövet bámultam tovább, tudván, igaza van….hiszen rajtam kívül nincs itt egy termtett (élő) lélek sem….aki mégis, az már sajnos nem fog tudni nekem válaszolni, megvígasztalni. Krisztián ismét beletrafált az igazságba, és ezért mégcsak nem is haragudhattam rá…sajnos.

-Miért vagy itt? – kérdeztem, amint odasétált mellém.

-Otthon azt mondta a barátnőd….hogy valószínüleg itt leszel, mert látta, hogy taxival indultál el….és azt csak akkor szoktad….ha ide jössz…a temetőbe.

-Mit akarsz?

-Beszélni…

-Miről?

Krisztiánon is éreztem, hogy nagyon feszült….és éppenséggel én se könnyíettem meg a dolgát.

-Tudod te azt nagyon jól, miről! Szóval, örülnék, ha lassan elindulnánk, mert idefagyok, olyan hideg van!

-És honnan veszed, hogy én ugyanezt akarom-e?

-Nem tudom, és igazából nem is érdekel most ebben az időben, hogy te mit akarsz és mit nem….nem akarok megfagyni…és szerintem te se?!

Várakozón nézett rám, választ várva, de én csak elindultam a parkoló felé, ő pedig jött mellettem egy szó nélkül. Hazáig (vagyis a lakásáig) kussban ültünk egymás mellett….

-Hozzád?

-Naná…ez nem olyan dolog, amit a barátaid előtt fogok megbeszélni veled?! Vagy talán nagy gondot okoz, hogy egy légtérben kell velem lenned a történtek után?

-Nem. – vontam meg a vállam, majd elindultam utána. – Nekem teljesen mindegy.

A lakás nagy volt és nagyon otthonos. Nem az a tipikus aglegény lakás típusú, nem volt kupi, rend volt és tisztaság. Leültem a sarokülőre, ő pedig mellém, majd magafelé fordított. Nem láttam még ennyire vészjóslóan komolynak…..megriasztott vele, egészen.

-Mit akarsz tudni?

-Miről?

-Rólam…

-Mindent….amiről eddig olyan gondosan hallgattál…a munkádról…és erről az egész titkolózásról!

Krisztián néhány pillanatig nézett ki az ablakon, majd belekezdett.

-Tudod….lassan 12 éve, hogy elköltöztem otthonról. Először a suli miatt, aztán meg…a munka miatt. A rendőrtiszti után 2 évig dolgoztam hivatalosan, mint rendőr….aztán, kaptam egy ajánlatot, és….azóta….kommandósként vagyok az állományban.

-És ebben mi a titok? Erről miért kell hallgatni?

-Mert, tudod…mi nem a piti tolvajokra vadászunk. Nem olyanokra, mint akik az áruházban elcsennek valami apróságot, brahiból….ezek az emberek veszélyesek, és semmi nem akadályozza őket abban, hogy elintézzenek valakit is, akár a börtönből is….érted?

-Nem igazán….

-Ezek kőkeményen benne vannak a maffiában és még tudom is én miben! Drogot és fegyvert csempésznek, lányokat futtatnak és ha a nyavajás kis életük ezen múlik, akárki fejébe golyót repítenek, hogy menekülhessenek! Nem magamat féltem, higgyj nekem! A családomat, a barátaimat….ezektől az emberektől, érted mostmár? Én addig vagyok biztonságban az ilyen emberektől, míg rajtam van a mellény, a símaszk és a fegyver….amíg nem tudják, ki vagyok! Nem egy olyan eset volt már, hogy a srác még akkor is fenyegetett minket, hogy megölet mindőnket, hogyha rájön, kik vagyunk, mikor már a bíró rámondta az életfogytiglant….és “csak” azért, mert mi kaptuk el és vittük el a bíróságra, később. Mindenki rendőr “hivatalosan”….papíron…de a többség családja nem tudja, az igazat….hogy valóban mi is van akkor!?

-A családod…tudja, hogy…

-Nem….csak a nővérem tudja, senki más! Se apám, se anyám…se a bátyám. És amíg rajtam múlik, nem is fogják megtudni. De a nővéremmel mindig is nagyon jó volt a kapcsolatom, neki nem tudtam volna hazudni, mert kapásból rájött volna. Hát, ezért…

-Miért lettél rendőr?

-Mert….nem is tudom…így hozta az élet. A bátyám, 2 év múlva fog szabadulni. Betöréses rablásnak indult az egész…de a tulaj rajtakapta….és ő agyonverte a pasast. Elvette minden pénzét az öregnek, és még akkor éjjel….el is szórta az egészet a kocsmában, hát ennyi.

-Mennyit kapott?

-14 évet…..most lesz 33 éves, idén. 19 se volt, mikor lecsukták…a szüleim majdnem belehaltak a szégyenbe. Ezért se merném nekik elmondani….hogy….mivel is foglalkozom valójában. Nem akarom hogy értem is aggódjanak!

-Ezért is költöztél el otthonról, igaz? A bátyád miatt…

-Igen….pedig….anyámékat senki egy szóval sem bántotta…..pedig nem volt nagyváros, ahol én születtem. Ők mégis magukat okolták a történtek miatt….pedig a testvérem, csak rossz társaságba keveredett…és idáig jutott! Pedig előtte nem volt soha semmi gond vele…de rákaptt a könnyű és jó létre, és hát ez lett az eredménye. 14 év fegyház…de….lehet hogy kegyetlenül hangzik….az olyan embereknek, mint amilyen a bátyám is, a tettéért igenis ott a helye, ahol most van…a börtönbe. Bűnhődnie kell azért, amit elkövetett…márha, ezt egyáltalán annak lehet nevezni…

Lelkiismeret furdalásom lett….nem is kicsi. Krisztián szemei szomorúak voltak, és ő mga pedig nagyon feszült. Nem tudtam, mit tegyek….igazából már azt vártam, hogy felidegesíti magát valamivel és csak úgy kidob a lakásból….amit meg is értettem volna, hiszen most döbbentem rá, mekkora baromként viselkedtem vele.

-Miért mondtad ezt el nekem mégis? Hiszen….titok…vagy mi?!

Krisztián elfolytott egy mosolyt, majd az egyik párnát az ölébe téve, nekiállt azzal szórakozni.

-Tisztázni akartam veled ezt az egészet. Tudom….vagyis láttam, hogy halálra rémültél, mikor este megláttál ott a szobában ezzel a nyamvadt sebbel a vállamon….és….tudom….hogy csak azért lettél ideges, mert féltettél és nem értettél semmit. Így volt?

-Igen…így. De…tényleg….mi történt, úgy értem, akkor…hogyan szerezted a sérülésed?

-Rosszfiúkat hajtottunk fel ismét…és az egyik pasas sofőrje váratlanul kipattant az egyik kocsi mögül és tüzet nyitott ránk egy automata fegyverből…a golyó valamin gellert kapott és…elég rendesen belemélyedt a vállamba. Azt szedte ki doki, mire te jöttél segíteni….ezeket mindig ő csinálja, ha van valami! Csak ő tud róla…senki más. Ezekről a dolgokról te nem olvasol, mert nincsenek benne a napilapokban….csak max nagyon ritkán…igyekszünk…”diszkréten” kezelni minden ilyen akciót, nehogy esetleg civil is belekeveredjen…vagy az illető megneszeljen belőle valamit is..

Sokáig csak néztem magam elé, és szivem szerint a falba tudtam volna verni a fejemet. Ezek, amiket elmondott….nem is számítottam rá…

-Tartozom egy bocsánat kéréssel neked! Meg se fordultak volna a fejembe….ezek amiket elmondtál, komolyan! Hülyén….és gyerekesen viselkedtem! Sajnálom, tényleg! Igazad volt abban is…hogy nem számoltathattalak volna el…mert valóban nem voltunk/vagyunk olyan kapcsolatban….hogy megtehettem volna!

Krisztián még mindig nem nézett rám, csak a párnával szórakozott. Óvatosan megsimogattam a karját, amire azonnal felkapta a fejét.

-Bocs…hallottam ám mindent, csak….kicsit elgondolkoztam!

-Oké….akkor én most….megyek is, ha nem gond….besötétedett elég rendesen már, amint látom. – mondtam, és azzal a kabátomat már fel is rángattam magamra, első zavaromban, hogy minél hamarabb szabaduljak. Szégyelltem magam, és el akartam tűnni Krisztián elől….örökre.

Kikísért az ajtóig szó nélkül, majd mikor megindultam volna….valami belémhasított. Ha most kimegyek innen, akkor vége, ennyi, nincs tovább….soha többé nem fogom őt látni….de azt nem akartam. Megfordultam, ő éppen akkor vett fel egy pulóvert, mert kint a lépcsőházban nagyon hideg volt, szintén, mint odakint.

-Miért nézel ilyen riadtan rám? – kérdezte kissé gyanakodva, félig meddig mosolyogva.

Vettem egy nagy levegőt, odaléptem hozzá és megcsókoltam. Olyan erősen szorított magához, mintha csak ezen múlna az életünk….mindkettőnké. Remegett kezem lábam, megszólalni nem bírtam egy pillanatig. Neki sem futotta sok okosságra, első döbbenetből felocsúdva.

-Ejha….ezt…most miért kaptam?

-Ugye, nem fogadod el azt a választ, hogy….nem tudom?

Imádom azt az érzéki mosolyát, amit ilyenkor vet be ellenem, és persze a szokásos módon csóválja a fejét…nem bizony, nem fogadja el ezt, mint választ.

-Gyere ide!

-Minek?

-Azt akarod, hogy én menjek talán oda?

Elvigyorodtam és dacosan karba tettem a kezeim.

-Én bizony nem mozdulok!

-Rendben, te akartad! – mondta, azzal elkapta a kabátomat és visszarántott egy laza mozdulattal a lakásba és becsukta mögöttem az ajtót.

-Csak még egy kérdés…

-Hallgatlak….

-Őszintén….meddig tart ez a …..hogy is mondjam, rendvédelembőladódó “jófiúságod”? Hmm?

-Mit szeretnél, meddig tartson? – kérdezi nem kis kíváncsisággal a hangjában.

-Mondjuk…a hálószobaajtóig? – felelem, amint az ajtóra mutatok.

Erre hangos nevetésben tört ki, én pedig nem értettem, miért.

-Most mi van?

-Még egy két ilyen elszolás, és komolyan mondom, feleségül is veszlek….

-Na, azt már nem! – tiltakoztam, amint kibontottam magam az öleléséből.

-Oké….akkor azt nem. Másegyéb?

-Semmi, per pillanat. De most miért nézel így rám?

Nagynehezen megszabadultam a kabátomtól, mire ő odajött hozzám és elkezdte kigombolni az ingemet.

-Ha…a konyhában is olyan vagy, mint a munkádban…akkor szerintem egész jól megértenénk egymást….az élet bizonyos más területein is, nem gondolod?

(akkor már valahogy nem sikerült épkézláb gondolatokat kipréselnem magamból)

-Meglehet… – feleltem elfúló hangon, amint óvatosan belecsókolt a nyakamba.

-Akkor….mire várunk? – suttogta.

Semmire…mert innentől kezdve már nemhogy visszakozni, de várni sem akartam többet….és nem is bántam meg. A “jófiús” viselkedést valóban csak a hálószoba ajtóig viselte, onnantól már nem…..és amilyen élményben ezáltal részem volt, azt nem lehetne egykönnyen elfelejteni, vagy átlépni rajta.

A menyországban érzem magam, olyan, mintha csak álom lenne az egész….és nem akarok belőle felébredni….egyhamar biztosan nem!:)

Minden vég egy másik kezdete is egyben…

2010 augusztus 14. | Szerző: bamby21

 Szombat délután. Ülök a kanapén és bambulok ki a fejemből a tv-re. Nem tudom mit nézek, nem is igazán fogom fel azt sem, miről beszélnek benne az emberek, csak nézem…..ennyi.

Barni ül a fotelban és szinte érzem, hogy már a falat kaparná kínjában, hogy mióta itt van, mégcsak hozzá sem szóltam….pedig kommunikálunk mi minden probléma nélkül….bizony….de most ez valahogy nem megy, s ezt ő is érzi.

Úgy 3 hete ugyanis leültünk beszélgetni……bizony, mi ketten….ő és én….és minden oké lett azóta, a lelkem azon fele, ami miatta és miattam volt olyannyira terhes, megkönnyebbült, nem is kicsit. Napra pontosan ma 6 hónapja, hogy külön vagyunk….és úgy is leszünk….ugyanis megbeszéltük, hogy nincs többszöri nekifutás…..véglegesen elváltak útjaink.

Ezt pedig jelen helyzetben nem bánom, még azt sem, hogy neki már van másik barátnője, lassan 3 hónapja….a poén pedig az, hogy a csajt még ismerem is: nevezetesen ex – lakótársamat, Nikit:) Niki nem sokkal azután, hogy véglegesen szétment az akkori pasijával, Danival, igen búnak eresztette a fejét…..és hát, éppen Barni is egyedül volt, egy buli alkalmával összetalálkoztak….és hát ez lett belőle:)

Hogy bánom-e? Nem….sőt….örülök neki, mert ha valakik, akkor ők aztán valóban rokonlelkek….mind ízlésben, mind életstílusban és habitusban is. Hasonló a hasolónak örül, ugye?:)Nem bánom, hogy Barnival így alakultak a dolgok, mert rájöttem, túlságosan különböztünk egymástól és teljesen mások voltak az életcéljaink…..és ez a kapcsolatunk megromlása előtt kezdett igazán látszódni.

Azóta, hogy leültünk beszélni, minden oké…..haverok vagyunk, és ez nagyon jó. Lehet vele beszélgetni és örül, hogy magamtól megjött az eszem és visszamentem a suliba. Ennyi…

-Mi baj Eszti?

Nem válaszolok, csak bambulom tovább a tv-t és megrázom a fejemet.

-Ugyan….látom hogy valami nem okés!

-Fáradt vagyok, ennyi!

(meg kell jegyeznem, csak Bazsa tud a mai napig a Krisztiános dologról, senki más)

Megjönnek Aliék, aztán Zoli….és hála istennek persze Brigi is, aki azóta az ominózus este óta úgy néz rám, mint egy marslakóra. 3párocska és én egymagamban. Fáj a fejem és a hangos beszélgetés ezt csak egyre felerősíti bennem. Minden zavar….és mindenki….még Bazsa is. Felöltözök és lelépek….az lesz a legjobb, kiszellőztetem a fejemet. Aliék ilyenkor már nem szólnak semmit, tudják, ha rámjön az öt perc, hagyni kell, had menjek, mert csak ettől nyugszom meg.

Hívok egy taxit….úgy döntöttem, kimegyek a temetőbe, viszek Norbi sírjára virágot…..régen voltam nála kint, és ilyenkor mindig tök nyugi van ott….csend és béke….távol mindentől.

Ahogy leteszem a vázába a krizantémokat, csípős szél fúj bele az arcomba. A kezeim valósággal megdermednek, mire végzek. Térdelek a jéghideg márványtábla előtt, miközben igyexem meggyújtani a mécsest, majd visszatenni a helyére, egy mutatós fehér tartóba. Ahogy felnézek, és megpillantom Norbi fényképét a tábla sarkában, elszorul a szívem….már több mint másfél éve, hogy elment….és még most is annyira hiányzik….nem szokásom magamban beszélni, de akkor úgy éreztem, ha nem mondom el neki, mi bánt, megőrülök…

-Rendeztem a dolgokat Barnival, képzeld….főleg miután….veled álmodtam…..(a Barnival való beszélgetésem előtt nem sokkal álmodtam Norbival, és ő valami olyat mondott nekem, hogy ideje tiszta vizet öntenem a pohárban, minden téren az életemben)…és azóta minden oké…szóval, jah….megtettem, amire kértél, lerendeztem a dolgot….végleg. És….most megnyugodtam….valamellyest….de….van más….ami miatt….ami bánt, na! Szóval…van egy srác, vagyis volt….és….én ismét mindent elcsesztem, nem is kicsit. A lényeg, hogy a srácot semmi perc alatt kiakasztottam….és ő dühös lett és otthagyott. Hülye voltam….és úgy tettem, mint aki számon kérhetné őt….pedig, igaza volt….nem tehettem volna…én mégis….és most jah….elszúrtam. Pedig nagyon rendes srác volt…és nagyon is kedveltem….de…ez vagyok én, megint alakítottam, szokás szerint, és lám….egyedül vagyok! Most gondolom….bolondnak nézel odafentről…..pedig…csak azért mondtam el neked mindezt…mert másnak nem merem….és….mert szégyellem is magam mindezért…

Megsimogattam a fényképet aztán elköszöntem tőle.

-Hamarosan, jönni fogok…rendben?

Valaki ekkor, hogy éppen megfordultam volna, megköszörülte a torkát.

-Elég szomorú, hogy otthon ülnek a barátaid és te ide jössz el hogy kibeszéld a fájdalmadat! Nem gondolod?

Jéggé dermedtema felismeréstől, amint tudatosult bennem, ki áll mögöttem….

A sürgős “eset”

2010 augusztus 13. | Szerző: bamby21

 Napokig nem hallottam Krisztián felől, de ezen a történtek után nem is lepődtem meg. Szólt a doki, ha van időm meg kedvem, maradjak bent vele szombat éjjelesben a sebészeten…ügyelni a másik nővér mellé. Belementem mert nem volt programom, így Aliék is kicsit romantikázhattak otthon.

Szuper. Este hattól reggel hatig az a 12 óra….nagyon gyilok. Unalom, főleg onnantól, hogy a betegek nagy többsége elalszik és már nem kell annyit ugrálni….ergó ez azt is vonja magával, hogy csiga lassúsággal telnek a percek, órák.

Már majdnem elbólilontottam, mikor Timi, a nővér, szinte rámtépi az ajtót, hogy szedelőcködjek, mert az ügyeletes dokival kell mennem, hoznak valakit, akit el kell látni, méghozzá sürgősen, és mindenféle, fajta kérdés nélkül. Fel kellett mennem az igazgató irodája melletti vizsgálóba, előkészülni….kipakoltam a cuccokat, mikor is betoppant az ügyeletes doki, hogy nem ő, hanem maga az igazgató fog jönni…és az a bizonyos valaki, akit olyan sürgősen el kell látni. Még akkor sem érettem, miről van szó….aztán megjött a doki és idegesen nézte az óráját:

-Már itt kellene lenniük!

-Kiknek, uram?

-Majd elmondok mindent Eszter….a maga idejében! Egyet szeretnék öntől kérni….

-Mit, uram?

-Diszkréciót….senkinek sem mondhatja el, mi fog itt történni, megértette? Az állása bánhatja, figyelmeztetem! – mondta éles tekintettel.

-Úgy lesz….hallgatni fogok!

Közben le kellett mennem a gyógyszeres szekényhez, mert valamit kifelejtettem. Mire visszaértem, két rendőr állt az ajtóban és nem akartak beengedni….ekkor viszont az igazgató résnyire nyitotta az ajtót, majd engem megpillantva, bólintott a jardoknak, akik elléptek az utamból…..de akkor azt kívántam, bárcsak ne vállaltam volna ezt a nyomorult éjszakai műszakot!

Ugyanis, mikor beléptem a szobába….kivel találtam magamat szemben? Krisztiánnal….személyesen. Elakadt a lélegzetem, amint megláttam, hogy egy véres rongyot szorongat a vállánál….látni lehetett rajta, mennyire erős fájdalmai vannak, de szó nélkül ült ott és tűrt….engem pedig a rosszullét kerülgetett, amint a pillantásunk találkozott, azonnal elsápadtam…szóval, ő volna az a sürgős eset???

Mégis mi a franc történhetett vele? Hogyan sérült meg? De nem kérdezhettem, és nem is mertem. Egyrészt, mert az állásommal játszottam volna, és mert a doki nem tudhatja meg, hogy ismerem ezt az illetőt, “közelebbről” is….és ez csak még elviselhetetlenebbé tette ezt az egész istenverte szituációt. A doki parancsba adta, hogy lássam el a sebet, aztán ő mindjárt jön és a többit megcsinálja. Kiment a szobából, ránk pedig átkozottul nehézkes csend telepedett le. Levágtam róla a pólót és szó nélkül nekiálltam….ő sem szólt semmit, egy darabig. Úgy gondoltam, tényleg jobb, ha nem tudok róla, mi történt. A seb elég mély volt, és csúnya is, azonkívül erősen vérzett.

-Ez egy kicsit csípni fog! – mondtam, ahogy óvatosan végigtöröltem a sebszéleket egy fertőtlenítővel átitatott gézzel.

Krisztián felszisszent, és erősen belemarkolt a vizsgálóasztal szélébe.

-Bocsánat…

Éppen végeztem, mikor a doki visszajött, majd nekiállt összevarrni a sebet. Ott kellett maradnom, mert a sebkötözés még rám várt. Amint ismét egyedül maradtunk, mert a doki hazament, én már nem bírtam magammal…ahogy kötöztem át a sebet, és Krisztián óvatosan megsimogatta az arcomat, patakokban kezdtek folyni a könnyeim, akármennyire is igyekeztem visszatartani őket.

-Nem akarom tudni….oké?

-Nem is mondhatnék semmit, tudod jól?

-Valahogy gyanús volt nekem ez az egész “rendőrösdi”….és lám….igazam lett!

-Nem hazudtam neked….valóban rendvédelmis vagyok…csak…

-Csak? Csak mi?

-Már így is túl sokat mondtam…a többi nem tartozik rád, Eszter, meg kell értened!

-Megértem, elhiheted….nagyon is! Itt az eredménye, nemigaz? – böktem a vállához.

Krisztián nagyon ideges lett. Gyorsan szedte a levegőt és mégjobban megszorította az ágy szélét, szinte ellilultak az ujjai végei.

-Nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy elszámoltathass!

-Valóban? Ja persze…..ha lefeküdtem volna veled, akkor talán, hangsúlyozom, talán….meg is tudhatnám az okát, nem?

Krisztián még idegesebb lett, a szemei valósággal izzottak a dühtől.

-Ez nem a személyes ismeretségen múlik…de ha többett tudnál, mindkettőnk elvesztené az állását….és lehet hogy még valami sokkal fontosabbat is, ezt fogd fel!

Visszavágtam a rongyot a tálcához, és igyekeztem minél hamarabb a végére érni ennek az egyre kellemetlenebb találkozásnak. Elfordultam, de a szemem megakadt valamin a másik fotelban…..egy fekete mellényen.

-Golyóálló mellény?

Krisztián igyekezte magára venni a pólóját, de a válla még ahhoz igencsak fájt, hogy megemelje a karját.

-Amint látod….

Nem értettem már semmit….rendvédelem? Na de akkor mégis milyen? Kommandós? Azok hordanak ilyet….de ebben mi a nagyszám? Erről nem lehet beszélni? Mi ebben akkora titok? 

-Kommandós vagy?

Krisztián nem válaszolt, helyette káromkodott egy alaposat, mert a trikó megtekeredett a háta közepén és nem mozdult se fel, se le.

-Nyugi…segítek! – mondtam, azzal odaálltam mögé és gyorsan helyére igazítottam a rakoncátlan ruhadarabot. Amint megfogtam a trikót és lehúztam, végigsimítottam a kezemmel Krisztián oldalát, mire ő hirtelen szinte ledermedt.

-Meg is van! – mondtam.

Krisztián megfordult és még mindig mogorva pofával csak annyit mondott:

-Kössz a segítséget.

-Ez a dolgom… – mondtam, amint a földet bámultam magam előtt, igyekezve kikerülni a tekintetét. Pillanatokig csak álltunk egymással szemben, némán. Ő sem bocsájtkozott magyarázkodásba, és én sem kérdeztem többet.

-Nekem most mennem kell… – mondta, azzal elindult az ajtó felé.

-Persze, menj csak! – válaszoltam.

Amint összeszedtem a cuccaimat, lassan megértettem a dolgok menetét: vannak olyan helyzetek az életben, mikor nem kell bizonyos dolgokat értenünk….csak tenni, ami a kötelességünk….

 

Csábító kábultság

2010 augusztus 12. | Szerző: bamby21

 Nehezen, de végül uralkodtam magamon….nem írtam hülye magyarázkodós sms-t Krisztiánnak és hasonlókat…pedig valahol volt egy olyan sejtésem, hogy tutira azt vehette le a curikkolós szituból, hogy nem akarom őt ilyen (és semmilyen) közelségbe engedni magamhoz…..pedig ez nem így van:(

Jah….szóval csődtömeg Eszti – Én-em ismét felülkerekedett rajtam, aminek nyomán ismételten csak gratulálni tudok önmagamnak, hogy lassan 6 hónap egyedülléttel a hátam mögött egy ilyen pasinál egy ekkorát zakózzak….:(dehát ez van, ezt kell szeretni alapon…

Nem vártam, hogy ezután keresne még vagy hasonlók…egyrészt, mert szimplán hülye lenne egy olyan busz után futni, ami nem veszi fel, meg hát….khmmm…nem tudom…talál nálam jobbat is, kész, ennyi.

Halálos nyugalommal tattyogtam le egy nem éppen eseménytelen nap után a kórházi lépcsőn (Krisztiánról vagy 4 hete nem is hallottam)….és azon agyaltam, hogy még nem ittam elég kávét aznap a melóba, befutok a régi melóba, Szilvikéhez, megnézem, mi van vele, és előtte reménykedem, hogy nem futok össze Barnival…

Szóval igen. Péntek este, tumultus és társai és még az ex-főnök is ott van. Szélesen vigyorog, mikor meglát. Új pultos csaj van….látszik rajta, hogy kezdő….ideges a tömeg miatt, alig tud koncentrálni, minden baja van.

-Beugrottál kicsit nosztalgiázni, Esztikém? – kérdi a főnök.

-Jah….és ha dob nekem egy olyan cuki redbullos kötényt, még be is állok segíteni….látom kicsit összejött a mosogatnivaló!

Bár viccnek szántam, márcsak arra lettem figyelmes, hogy a főnök odadobja a kötényt és vigyorog:

-Ha ügyes leszel….a citromos sört ma az én számlámra iszod!

Íha! A mindenit…de ezt mostmár nem mondhatom vissza, söprés a pult mögé….és mosogatok. Szilvivel is sikerül pár szót beszélnem, főleg, hogy az első tömeg levonul a pult elől és kicsit szusszanhatunk. Támaszkodok, beszélgetünk…egyszercsak ismerős hangra leszek figyelmes. Egy csapat pasi….és ahogy megfordulok….szent isten….Krisztián…..ott előttem, a pult túloldalán. Zavarba jön ő is….én pláne. Leülnek én pedig elhatározom: lelépek, de azonnal. Szilvikétől gyors búcsút veszek….és már rohanok is fel a lépcsőn, majd amint felérek a sikátorba, nekidőlök a falnak. Már kezdenék örülni, hogy megúsztam…..de nincs mázlim, a sors ismét fityiszt mutat nekem.

-Hova ez a sietség, kishölgy? – kérdi mosolyogva, amint megfordulok.

-Előled nem lehet meglépni, igaz?

-Hát…lehet vele próbálkozni….de…nem igazán érdemes!

-Egyetlen jó okot mondj, miért!

Nem mond semmit, viszont….beáll elém és a kezeivel úgy támaszkodik mellém a falnak, hogy mozdulni se bírok, és nem is merek…..se balra, se jobbra.

-Ez az egy megfelel? – kérdezi, majd magához húz  és megcsókol.

Anyáááááám!!! Az ölelésében iszonyatos erő volt, és valami más is….szenvedély….ami igencsak megrémített. Nem voltam/vagyok én ehhez szokva….őt pedig nem zavarja, és talán nem is érdekli. Amint kicsit enged a szorítása, igyexem belőle magam kissé kihámozni….ami nemhogy nem sérti….de szabályosan mulattatja őt…

-Mi baj van?

-Semmi. – felelem, amint ismét levegőhöz jut az immár totál strapás agyam, amit a csók miatti bódulatnak tudok be.

-Akkor?

-Hazamegyek… – azzal elindulok, de ő nem enged messzire.

-Meddig akarsz még előlem menekülni, most őszintén? – kérdezi, amint karba teszi a kezeit maga előtt és szigorúan pillant rám.

-Amíg csak lehet…. – motyogom, majd mikor kikerülném, visszaránt.

-És megtudhatnám a menekülésed okát?

-Igazából…azt nem tudom….

Elneveti magát…..én pedig mégjobban elvörösödök.

-Valami rosszat tettem netán?

-Dehogy…

-Oké….akkor várj meg itt….felhozom a kabátom és lelépünk kicsit valamerre, rendben? Azt hiszem…..beszélgetnünk kellene egyről s másról…na, mit gondolsz? Menni fog?

-Talán…de igyekezz…..mielőtt meggondolom magamat!

Nem volt lent még talán 5 percet sem….és jött is. Nyugtalan voltam, ő viszont kicsit sem….sőt….jókedvű volt, ami engem kicsit sem csillapított le….sőt….

Mindegy….hazajött velem ismét, és bár semmi konkrétumról nem beszéltünk, kicsit lehiggadtam, és már nem is tűnt olyan vészesnek a dolog….azt viszont nem bírtam ki hogy kicsikét ne csipkelődjek vele:

-Nem is akartál te velem beszélgetni….inkább csak félrevonulni, igaz? Addig ügyeskedtél, míg csak sikerült ismét kettesben maradnunk?!

-Azt hiszem ez igazán bocsánatos bűn lehet az én esetemben, nem?! Pláne ennyi idő után…

-Rendben, de tenned is kell azért, hogy annak tekintsem! Semmi sincs ingyen a mai világban…tudod?

-Van egy ötletem, ami eddig mindig bevált….érdekel?

-Kiváncsivá tettél….

Elmosolyodott és megcsókolt, de most nem olyan hévvel, mint először….annál sokkal gyengédebben…..és a terve bejött….a bűn….immár bocsánatot is nyert, nálam legalább is mindenképp…..vagyis majdnem.

-Ez minden?

-Nem elég? – kérdi elkerekedett szemekkel.

-Ennyire olcsó jánosnak hiszel?

-Olcsó János???

-Ennyit én is tudok, már meg ne haragudj!

-Ejha! Szóval…..nem éred be ennyivel?

-Nem ragaszkodom a komplett repertoárhoz…de azért valamit sejtetni….még nem olyan vészes, na?

Felsóhajtott….én pedig nem is sejtettem, mire készül. Egészen közel állt hozzám, az egyik keze a nyakamon volt, míg a másikkal átfogta a derekamat. Amint lehunytam a szemeimet, ez az érzés csak még kellemesebb lett, amit Krisztián közelsége váltott ki belőlem. Éreztem, amint lahajol és a halántékomtól egészen a kulcscsontomig, nagyon finoman végigcsókol. Reflex-szerűen megszorítottam a karját, mire ő csendesen elnevette magát.

-Szóval….tetszett?

Kicsit eltoltam magamtól, hogy sikerüljön ismét észhez térnem. Nem volt kis meló…

A szívem úgy dobogott, mintha nem akarna elférni a mellkasomban és utat akarna magának törni….arról már szót sem ejtve, hogy a gyomrom összeugrott és a térdeim remegni kezdtek.

-Oké….nem kételekedem a módszereid hatásosságát illetően…ennyivel már bőven elleszek jövő tavaszig! Szóval…

-Szóval….akkor most eddig és ne tovább?

-Igen….pontosan ahogy mondtad.

-Akkor én most lépek….már biztosan várnak a többiek, még a végén azt hiszik, leléptem veled!

-Így is van….nem?

-De, de nem egész éjjelre….sajnos! – mondta, amint végignézett rajtam, és a szája szélébe harapott.

Igyekeztem ellenállni a kísértésnek….és sikerült. Nem sóhajtottam fel, mert abból tutira levette volna mennyire szeretném, hogy itt maradjon velem…..egész éjjel. Ez a pasi maga a két lábon járó csábítás….és egyre nehezebb neki ellenállnom.

Jó…DE mégsem?!

2010 augusztus 12. | Szerző: bamby21

 Az idő a mai napomon szinte hogycsak vánszorgott, ólomcipőkben.

Mindegy….még fáradtabban, mint előző este, de végeztem, viszont….Krisztián nem volt sehol, mikor leértem. Már indulni készültem, mikor megszólalta mobilom, sms:

“Várj meg a buszmegállónál! Nemsokára ott vagyok, csak elaludtam a tv előtt.”

De jó….gondoltam magamban. Időközben, beborult…..és cseperegni kezdett az eső…de legnagyobb meglepetésemre Krisztián kocsival jött…..viszont még így is kicsit elázott, mire beért a parkolóból….aminek, őszintén szólva, én csak örültem, mert a póló mégjobban feszült rajta….nekem pedig volt minn legeltetni a szemeimet. hehe:)

Hülye vagyok, esküszöm….mert mikor megállt előttem és kicsit összekócolta a haját, hogy kicsit hamarabb megszáradjon…le sem tudtam róla venni a szemeimet. Ő meg elvigyorodott, ismét:

-Megint fáradt vagy?

-Miért?

-Bambulsz…

-Jaaaaa….neeeeemmmm….most csak szimplán….ottfelejtettem a tekintetemet valahol, ennyi.

Jó vele beszélgetni….van is miről, és viszonylag könnyen is megy (menne) ha néha nem nehezíteném meg saját magam dolgát is. Gondolok itt olyanra, mint az álandó el-el bambulásom és hogy a gondolataim néha egészen máshol kalandoznak….persze Vele kapcsolatban, róla….de valahol totál máshol vagyok ilyenkor agyilag, és bevallom, ez már néha engem is zavarba ejt…..és ezt azt hiszem most ő is sikeresen levette:

-Te szeretnéd tudni, mire gondolnak más emberek?

-Isten ments! Márcsak az hiányozna….aztán bekattannék, mint Mel Gibson, a Mi kell a nőnek-ben?! Te talán igen?

-Engem érdekelne…

-Sok szerencsét hozzá….én inkább kihagynám!

-És te? Mire gondolsz éppen?

-Én?

-Naná…

-Hátttőőőőő….hmmm….lássuk csak!?

Igyexem nyugodt maradni….de az igazat mégsem mondhatom meg neki….mert amit erre kapásból rá tudnék vágni, az a szex….

-Szóval? – kérdez vissza vigyorogva ismét.

-Hagyjuk inkább….nem publikus.

-Hmmm…rendben.

A frászt van rendben….de mindegy. Előző éjjel, valamin kicsit megakadtam. Nevezetesen azon, hogy akkor neki mi is a foglalkozása…azt mondta rendőr….de valami nem smafu ezzel….merthogy még sosem láttam őt “dolgozni”, elég sok szabadideje van…..nem éppen fest úgy, mint aki napi 12-es műszak után lenne….és valahogy küllemre se egy átlag fakabát kinézete van….erős, nagydarab…..félelmetesen nagy (nekem relatíve mindenki az, aki nálam nagyobb és pasiból van)

Szóval, jah….ismét elemében van….de mikor már a második kört isszuk a “mantendjúszból”…..a gyomrom lassan kezdi bemondani az unalmast….kajálnom is kéne valamit. Leléptünk pizzázni, és valami iszonyat jól éreztem magam, mert a hülyeség csak úgy dőlt belőle….alig bírtam az utolsó falat pizzámat betuszkolni a képembe, mert annyira röhögtem már a végén. Nagynehezen sikerült aztán. Elsétált velem hazáig, a kocsiját otthagyta a pizzéria mellett, mert nem akartam ezt az alig 300 métert kocsival megtenni….és így még kicsit hangulatosabb is volt az este….tk: zárása, vele.

Áll velem szemben, és valamit észrevesz az arcomon. A hüvejkujjával valamit letöröl a számról, aztán megnyalja az ujját…..én pedig még ettől az aprócska, alig érezhető érintésétől is megborzongok.

-Ketchup….jól tippeltem!

Kicsit meghátrálok első illetődöttségemben…ő meg elvigyorodik.

-Szépen össze tudod magad maszatolni, meg kell hagyni! – majd a pólómra mutat, amin valóban egy szép nagy piros folt virít.

-Ó….persze! Ez is hozzám tartozik….amint látod. Anyám látná….elsírná magát! Rémes vagyok….rémesen maszatos.

Krisztián nem válaszol semmit a hallottakra, de ahogy felnézek, valósággal lebilincsel a tekintetével….elveszve érzem magam azokban a gyönyörű kék szemekben….és mindezt még ha akarnám se tudnám letagadni. Kicsit közelebb lép hozzám, én pedig meghátrálok, vagyis hátrálnék, mert a hátam beleütközik a bejárati kapu vizes táblájába…na, akkor erről ennyit….sarokba lettem szorítva.

-Csak nem menekülni készülsz?

-Áhhhh….(én, ugyan?!?!) Miből gondolod?

Érzek némi gúnyt a hangjában, amit elneveti magát….végül hozzám hajol, homlokon csókol és megsimogatja az arcomat.

-Jó éjt….

-Neked is… – mondom végül nagynehezen, amint nyelek egy nagyot.

Mindenféle hezitálás nélkül sarkonfordul és elindul vissza a kocsijához. Fellélegeztem, végre….csak nem értettem, ha ennyire érdekel, miért tojtam be attól, hogy…..csak szimplán….közeledni próbált felém?

Az én Bazsám:)

2010 augusztus 12. | Szerző: bamby21

 Bazsa olyan mint valami rendőrkutya….merthogy még ébren volt, mikor nagy vigyorogva hazaestem, és rögtön kiszagolta, hogy valami okés, illetve nem okés velem.

-Mi van bébi?

-Semmmmiiiiiiii….. – trallázom ki a konyhából.

-Akkor meg mit vigyorogsz?

-Mert? Nem szabad?

-Tőlem aztán lehet….de….

-De? Mi van? Karót nyeltél?

-Valami nem smafu veled…tutira nem az!

-Pedig minden oké….elhiheted.

-Ismerlek…

-Én is téged, most örülsz?

-Pasi van a dologba, igaz?

Nem hazudhatok neki….és nem is tudok, nem akarok.

-Beárulsz Alinál?

-Mondd el mi van és majd eldöntöm!

-Bazsaaaaa!

-Ettől tartottam! Mindegy, ne hülyáskedj….nem árullak be nála, feltéve, ha igazat mondassz!

-Oké….

Elmeséltem neki mindent, töviről hegyire….és kikötöttem végül Krisztiánnál….Bazsa meg csak hallgatott és néha közbekérdezett. Nem hümmögött, nem vágott pofákat….nagyon aranyos volt, és megígérte, hogyha csak le nem bukok a sráccal valmelyik haver/ismerős előtt, ő tartani fogja a száját…na, de azért odapirított kissé:

-És? Lesz vele valami?

-Nem tudom….elhívott kávézni ismét….ennyi. Mert?

-Mert Ali….reméli, hogy lassan megjön az eszed és visszamész…a tudod kihez?!

-Ja….persze! Azt hiszi az csak úgy megy…na de mindegy. Lassan….hmmmm….5 hónapja…hogy külön vagyunk. Ez….már azt hiszem….nem fog összejönni…többet.

-Nekem is van egy ilyen érzésem….és sajnálom is.

-Én is, bár igazából…..nem tudom, de reménykedem, hogy valami történik majd, ami rádöbbent….hogy mit kell tennem, vagy éppenséggel nem szabad tennem.

-Égi jel, vagy mi?

-Valami olyasmi….de ez baromság…

-Nemtudom….mindenesetre….én….szurkolok neked…hogy egyenesbe gyere, ismét. Barnival….vagy nélküle….nekem akkor is te leszel az összes csaj közül a kedvencem, persze csak Ali után….

-Kössz Bazsa! Szeretlek ám….te vagy az egyetlen, aki minden kérdés nélkül a védelmemre kelt, még a Zoliékkal szemben is….és…ezt nagyon köszönöm neked!

-Ugyan babám! Te is mindig segítettél nekem…ennyivel jövök én is neked…

Megöleltem Bazsát….szeretem ezt a pasast…..igen, nagyon szeretem, mert hosszú idő után, ő volt az, aki átvette nálam Miki helyét, aki vigyázott rám és segített ha kell….ő a legeslegjobb barátom…akihez talán már most jobban ragaszkodom, mint bárkihez is, az (egykori) brigádból…

Valami egészen más

2010 augusztus 11. | Szerző: bamby21

 Eltelt néhány hét….rohadt fáradtan tettem le este a munkát a kórházban. Márcsak érjek haza és annyi….zuhanok az ágyba és már alszom is.

Battyogok le a kórházi lépcsőn….és már kapcsolom is be az mp3-at. Nem érek el még a buszmegállóig sem, mikor valaki megveregeti a vállamat. Megfordulok….a rendőr srác…..na, remek.

-Szia…. – nem jutott eszembe hirtelen a neve sem.

-Szia Eszter….amúgy még mindig Krisztián vagyok!

-Szia Krisztián….ne haragudj, csak nem jutott hirtelen eszembe…a neved! Bocs…

-Semmi gond! Merre mész?

-Haza….

-Dolgoztál?

-Nézz rám….hulla vagyok!

-Észrevettem…

Most erre mit kellene mondanom?????

-És te…mi járatban?

-Téged vártalak igazából.

-Engem?

-Aha….téged bizony.

-És miért, ha szabad kérdeznem?

-Szeretnélek elhívni valamikor egy….kávéra….ha persze csak nem gond?!

-Háááát….nem tudom!

-Van barátod, igaz?

Telitalálat!!!!! Vagyis csak félig meddig?!

-Ez egy kicsit bonyolult….

-Barátnő…esetleg? – vigyorodik el.

-Nem….heteró vagyok…szigorúan!

-Értem…akkor hát?

Van önbizalma, meg kell hagyni!

-1 óra múlva jön a következő buszom….addig ráérek.

-Oké. – mondta, azzal, nem messze a buszmegtől beültünk valami kocsmaféleségbe, kávézni. Ádám Krisztián valójában nem is csak szimplán Ádám Krisztián, hanem van vezeték neve is, de mindenkinek így mutatkozik be, mert a Krisztián nevet szereti csak használni….szóval, igen, még vannak olyan emberek, akiket igenis zavar a két keresztnév:)

Mindegy….szóval, mint kiderült, ez a rendőrsrác, miért is ne alapon, 28 éves, barna hajú, kék szemű….és valami veszettül helyes, amikor mosolyog:) Érdekes, de valami megfogott benne….mindenféle, fajta lelkiismeret nélkül….igaz, nem tudom mi….de igencsak rendbe van a gyerek:) bár, azt meg kell hagyni, hogy mikor megkérdezte, mennyi idős vagyok, és én válaszoltam neki, hogy 21….kicsit nézett a gyerek, mondván….ő kb.25-nek nézett…

Na igen…ez a sötét haj….biztos kicsit lenyanyásított:) Oda se neki! Mondanom se kell, az egy órából nem egy óra lett, hanem majdnem három, és már régen besötétedett, mikor elindultunk végre hazafelé….mert ő bizony jött velem még egy jódarabig, mert nem messze a belvárostól lakik, egy szép park melletti tömbben, ahova régebben sokatjártam én is olvasni meg csak szimplán duzzogni, míg Nóriékkal laktam.

Szóval, álltunk a liget kellős közepén és néztünk egymásra mint két hülye. Ez az én mákom….minden pasi minimum 2 fejjel magasabb nálam és kétszer akkora, mint én…így, ő is:) Tetszik a stílusa is….farmer és egy szürke póló van rajta….és atya ég…..olyan vállai meg karjai vannak, mint egy jólmegtermett kidobónak:) Ez nem fair velem szemben…..az agyam már sunyiban küldi az infókat a testemnek…..alaposan szemrevételezem a srácot és nyugtázom: bejön, úgy, ahogy van! Pedig én nem….esküszöm nem szándékosan….de valamiért mégis érdekel. A kattogásomból a nevetése ránt vissza a sivár valóságba:

-Aranyos vagy, mikor így elbambulsz!

(fülig vörösödök)

-Ó….köszönöm szépen…a fáradtság teszi!

-Érthető…..nem éppen egyszerű a te munkád sem.

-Hát, nem éppen…de…had kérdezzek valamit?!

-Ki vele!

-Minek köszönhetem ezt…az előbbi meghívást?

A srác megvonja a vállát.

-Kiváncsivá tettél…

-Mivel?

-Tetszett a helytállásod és….ahogy az igazgató előtt viselkedtél….

-Óóóóó…..

-És….mert helyes lány vagy….van stílusod.

Ha tudná, hogy azért öltözöm így, ahogy, mert az ex pasim kidobálta a régi cuccaimat, amik neki nem tetszettek…..pffff….:))

-Köszönöm….kedves tőled, igazán! – mondom félszegen, amint egy csigaházat rongálok éppen magamelőtt.

Krisztián hallgat, de érzem, hogy engem néz….én meg nem merem még a fejemet se felemelni….mert a tekintete túlontúl beszédes….és egyszerűen mindent ki lehet belőle olvasni…..félek, hogy olyan valamit olvasnék ki belőle, ami talán nem volna ellenemre…

-Hát…akkor én lassan megyek is….holnap megint munka! – mondom, majd elkezdek hátrálni.

-Holnap is estig leszel?

-Ugyanígy, mint ma….este 6-ig!

-Ismét kávé?

Elmosolyodom….ennek a pasinak nem tudok nemet mondani, akármennyire is szeretnék….egyszerűen nem megy!

-Oké…

-Akkor holnap…

Sarkonfordulok és megindulok a zebra felé. A szivem eszeveszett módon kalapál, mintha lefutottam volna a maratont….és gondolatban már erősen a holnapi napon kattogok….de rohadt messze lesz még az, istenkém:)…hmmmm…..:)