Karkötő

2010 április 21. | Szerző: bamby21 |

 Másnap igencsak későn keltem…..11-kor. Első dolgom volt, hogy megmérjem a lázam, de csalódnom kellett, mert bár jobban éreztem magam, 38,9 volt még most is a lázam….felöltöztem, és leslattyogtam, de sehol senki. Igen nagy volt a csend. Kinéztem, kapu nyitva, kocsik sehol….leléptek valahova. Kajáltam egy keveset, aztán ment a rutinos cukor-ellenes kis szeánszom, gyógyszer, és előtte persze a vércukorszintmérés…ahhoz képest, hogy 2 napja alig ettem valamit, 5 a cukor, ami rossznak éppen nem nevezhető.

Dél volt, mire a többieknek hazakeveredtek. Mint kiderült, kajának valóért mentek, mert kitalálták, este grillezünk. Nem akartam megint gubancot csinálni, visszamentem a szobába és lefeküdtem. Barni és Brigi bejöttek megnézni:

-Szia picilány…jobban érzed magad?

-Szia Brigi….mondjuk rá, jobban mint tegnap, az biztos.

-Pihenj, este grillezünk, oké? Addigra remélem már jobban leszel!

-Igyekszem, hidd el. Jó lenne kint lenni veletek…ha már egyszer nyaralunk!

-Oké….majd még benézek, most itt hagylak az uraddal, vigyázzon rád csak ő!

Felültem az ágyon, míg ő becsukta a szobaajtót.

-Hoztam neked valamit.

-Mit? – kérdeztem gyanakodva.

Belenyúlt a zsebébe, és majdnem frászt kaptam, mikor megláttam a kezében a karkötőt. Ugyanaz volt, mint amit még otthon mutattam neki egy kirakatban, mikor megkérdezte, melyik tetszik a legjobban. Csont ugyanaz, ezüst, és kis lapocskákból áll az egész.

-Ugye ez most nem komoly?

-Nem csak te vehetsz ajándékot, mondtam már! Nem?

-De…de ezt akkor sem kellett volna! Ez nem olyan mint egy sportcipő, vagy egy sapka!

-Tényleg nem olyan…maradandó, ennyi.

Bambultam a karkötőre, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira tetszett. Egyszerű, mégis szemetgyönyörködtető volt az egész.

-Na, mi van bamba? Még hogy nem tetszenek neked az ékszerek? Ez a franc szinte megbabonázott téged! Pedig volt ennél szebb is, de neked ez tetszett…én másikat választottam volna.

-Csak olyan szép….nem tudok vele betelni…

-Na, akkor mostmár nézegetheted. – azzal feltette a csuklómra, és valóban….nézegethettem így már akármikor, akárhogyan.

-Köszönöm….de semmi hasonló meglepi, oké?

-Nem ígérhetek semmit…de örülök hogy tetszik.

-Szóval nem ígéred meg? Így állunk? – kaptam el a pólóját, és húztam oda magamhoz.

-Nem, nincs ígéret…és nem is lesz. De a pólómat engedd el, mert megfojtassz vele.

Addig engedtem el a pólót, míg a kezét nem értem el, és oda nem húztam magamhoz az ágyra. Ahogy viszont kicsit betámadtam, eltolt magától. 

-Ezt most ne, Eszter, kérlek! 

Néztem rá értetlenül, mire ő csak felkelt mellőlem, és kiment a szobából. Előtúrtam a mobilom, mert valahogy biztos voltam benne, hogy nem fog mostanában visszajönni hozzám, írtam neki sms – t:

“Bocs, ha kicsit letámadtalak volna! Valami baj van?”

De nem írt vissza. Én pedig majd megpusztultam, hogy nem tudom, mi baja van, mert ha valamit, akkor ilyet még nem csinált mióta együtt vagyunk. Nem érdekel lázas vagyok-e vagy sem, megkeresem és megkérdezem tőle akkor…