Anyu megbékél?!

2010 április 26. | Szerző: bamby21 |

 Habár reggel megint hőemelkedésem volt, makacsul állítottam, jól vagyok, és menni akarok a többiekkel csavarogni. Viszonylag jól is voltam, délig, mikor is volt már vagy 40 fok a napon….na, akkor már erősen az ájulás határán voltam…de valahogy kibírtam aztán.

Voltunk mindenfelé….igazából nem volt konkrét uticélunk, csak azt néztük meg, ami éppen megtetszett valamelyikőnknek. Úgy délután 5 körül estünk be egy étterembe, vagyis inkább vendéglőbe, ahol aztán hely bizony nem sok volt, tele volt emberekkel, főleg turistákkal.

Érdekes látvány lehettünk, ahogy 8-an becsettegtünk, mert az idősebbek közül sokan úgy néztek ránk, mint ha valami földönkívüli brigád lettünk volna. Zoli hatalmas vigyorral nekiállt integetni az asztalnálülőknek….na, kezdődik a butaság:) Zsombi diszkrét pólója, a

 “Magyar vagyok, nem turista!”

felirattal tovább növelte a népszerűségünket, főleg hogy egy csapat diák is ült az egyik asztalnál. Zolinak “csak”az alkarjai vannak kivarva, Zsombinak nincs tetoválása….viszont Bazsa és Barni lassan “teltházasak”, alig van rajtuk szabad felület….ami persze mindkettejükön a leglátványosabb, a nyakuk és a kezeik.

Mindenki nézegeti a kajákat, mit egyen, mikor megcsörren a telefonom, látom: Apu keresett, de aztán le is tette. Na, mi van? – gondoltam magamban, mire ismét megcsörren a telefonom. Várok vele egy kicsit, aztán kimegyek a parkolóba, és ott veszem fel.

-Szia Apa!

A vonal túlvégén gyanúsan nagy a csend, mire egy hang beleszól végül.

-Szia Esztikém….anya vagyok, zavarlak?

Egy pillanatra szikrát sem kaptam. Anyu???

-Óóóó….szia anya! Mi a helyzet? Csak nincs valami baj…hogy felhívtál?

-Nincs, dehogy…csak, gondoltam, megkérdezem, mi van veled….persze, csak ha nem zavarlak?!

(Űha…mi a manó!!!!!!!)

-Ja…értem….hát….nem zavarsz, mert éppen nyaralni vagyok a barátaimmal, és várjuk a kaját, mert beültünk egy helyre kajálni. Mi a helyzet otthon?

-Semmi…nagyon meleg van még mindig…..és veled?…minden rendben van?

-Persze anya….minden oké…jól vagyok.

Hallottam anyu hangján, hogy borzasztó ideges, és hogy bármelyik pillanatban képes lenne kiborulni. Nem akartam vele bunkó lenni, próbáltam a tőlem telhető maximumot kihozni, nem flegmáskodtam, vagy válaszoltam neki bunkón, mert igencsak kedves dolognak tartottam, hogy felhívott, mindazok ellenére is, hogy annó akkor ő volt az, aki egyszerűen kitagadott otthonról.

Meg aztán, akkor is az anyám, és Barni meg Bazsáék is folyton azzal rágják a fülemet, hogy béküljek ki anyámékkal, mert ez nem maradhat így örökre.

Szóval….meghallgattam anyámat, és persze röhögtem, ahogy apu a háttérből adja neki az insrukciókat, mit mondjon. Tök jó volt hallani, ahogy anyu egyre jobban feloldódik, mesélt és mesélt mindenfélét…mintha már vagy 10 éve nem láttuk volna egymást pedig “mindössze csak” alig 5 hónapja nem beszélünk egymással. Aztán hallom, hogy apu valamit még mond anyunak, aztán csend lesz a háttérben. Hallom, hogy anyu nagyot nyel és hogy valamit nagyon készül mondani, de mikor már vagy 2 perce hallgat, unni kezdem magam:

-Mi van anya?! Megnémultál? Mit szeretnél mondani? Akkor szórakozol csak ennyit, ha valami fontosat akarsz!

-Szeretnék tőled bocsánatot kérni Eszter…

-Jajj, anya…ezt nem most beszéljük meg…és ne te legyél az, aki még bocsánatot is kér…mert te is csak azt tetted, amit akkor helyesnek gondoltál, kész, ennyi. Én csináltam hülyeséget….megértem hogy így reagáltatok rá…hiszen ti csak Kajsziékat védtétek, és azt hiszem jól is tettétek.

-Nem is tudod, milyen lelkiismeret furdalásom volt emiatt….annyira bántott, hogy így alakult a dolog veled, aztán meg hogy a nővéred elmondta, otthagytad a sulit….

-De nem haltam éhen… Dolgozom, rendes barátaim lettek azóta, van hol laknom….minden oké, ne aggódj miattam.

Beszéltünk még pár percig, aztán lassan elöszöntem anyutól, mert Ali szólt, hogy kihozták a kaját. Azért azt még hozzátettem anyunak:

-Ha gondolod, majd valamikor leülhetünk beszélni…mint nemrég apuval…mikor hazavittünk titeket….rendben?

-Akkor jössz kislányom haza, amikor csak szeretnél! Örülnénk neki, ha láthatnánk téged megint itthon…mint a történtek előtt…apádnak is sokat jelentene…

Elszorult a torkom egy pillanatra, ahogy apura gondoltam…mert ha valaki, akkor ő nagyon megszenvedte a dolgot miattam, borzalmasan nézett ki, mikor legutóbb otthon jártunk….s ez volt az, ami rádöbbentett igazán arra, mit is okoztam ezzel a családomnak:(

De!!!!!!

Megígértem anyunak, hogy menni fogok haza, de akár jöhetnek majd ők is…és beszélgetünk majd kicsit:)

Remélem sikerül rendbehoznunk végre mindent……