Hálapénz és rendőri jelenlét

2010 augusztus 10. | Szerző: bamby21

Reggel persze késve keltem…nem hazuttolva meg önmagamat. Zúgtam a kórházba gyaxira, így szinte semmire nem maradt időm. Ildi néni, a főnővér, egy kupac tennivalót összeszedett nekem. Volt vagy este hat, mire először lejutottam a kávé autómatáig, és leültem az étkezőbe…pihenni, egy kicsikeét.

Nyugi van, míg a nővérpultnál meg nem csörren a vezetékes, amit Ildi néni vesz fel és idegesen pillog hol rám, hol a beosztásra….hoppá….rossz érzésem támad, s mikor az végre nagysokára leteszi a kagylót, odajön hozzám, halálravált arccal.

-Mi baj Ildi néni? – kérdezem tőle óvatosan.

-Nem tudom szivem…de a kórház igazgató most hívott, hogy azonnal küldjelek fel hozzá, mert beszéde van veled…és egy cseppet sem tűnt nyugodtnak a hangja…szóval….

-Úpsz! – mondom kikerekedett szemekkel, miután megittam a kávét – Akkor megyek is, ha már egyszer le akar cseszni, essek túl rajta minél előbb, nem?

Remeg kezem lábam, dacára annak, hogy igyexem magamra nyugalmat erőltetni. Nem megy…egyszerűen nem! Mire felérek az emeleti irodába, már a gyomrom is felfordult…és a java mégcsak most jön. Bekopogok, miután veszek egy nagy levegőt.

-Jöjjön be! – hangzik a szigorú bebocsájtás.

-Jó napot, igazgató úr…beszélni kívánt velem?

A “nagyfönci”, ahogy mi nevezzük, egy nagybecsben álló sebész, erősen az 50-es évei végén járó, őszes, barna szemű, jó fizikumu pasas. Látott már mindent, van tapasztalata és elismerése is, bőven….én is tisztelem, mert iszonyatosan nagy tudása van , és rengeteg embernek mentette meg az életét és gyógyította meg. Ekkor vettem észre, hogy van odabent még valaki…vagyis ketten. Egy bajuszos, komor tekintetű jól megtermett barna hajú pasas és egy rendőr, nekem valahogy félig meddig háttal állva a mögötte lévő könyvespolcot tanulmányozza.

-Ó…elnézést…nem tudtam hogy társasága van…jónapot! – köszönök oda a két idegennek.

-Tudja, miért hívattam magát ide? – kérdi a doki, amint felémfordul.

-Nem uram! – válaszoltam alig hallhatóan.

-Úgy….úgy hallottam, tegnap késő éjjel…egy kocsmában volt, Eszter! Rosszul tudom?

Összerezzentem és nyeltem egy nagyot.

-Nem tudja rosszul, uram….igen, ott voltam….cigarettát vettem….és kávéztam. – mondtam, miközben igyekeztem a remegést elfolytani a hangomban.

Erre a doki elvigyorodott…én meg nem értettem semmit.

-Tegnap….maga megmentett valakit…és én erről csak ma délután értesültem, mondja….hogy lehet ez?

-Úgy uram – kezdtem – hogy egy ápolónak ez a dolga….kérés és kérdés nélkül segíteni..és ezért nem hálát várni, vagy bármilyen más dícséretet.

A doki és a bajszos faszi összenézett és elmosolyodott, a polc előtt álló rendőrnek a fejébe volt húzva a sapkája, nem láttam mégcsak az arcát sem.

-Akit maga tegnap megmentett férfi…egy régi kedves barátom, egy nyugalmazott rendőr volt, tudja?

-Nem uram, ezt nem tudtam.

-Mostmár akkor ezt is tudja…szóval, az itt ülő úriember – majd a bajszosra mutatott – a helyi rendőrkapitány….köszönetet szeretne mondani magának, hogy megmentette a volt kollégáját.

Olyan szinten zavarba jöttem, amint felállt a fotelból a pasi és kezet fogott velem, majd megköszönte, amit tettem, hogy szerintem, fülig vörösödtem….ha nem tovább.

-Uram! És azt megszabad tudnom, hogy ön minderről honnan értesült?

-A maga mögött álló fiatalember….ott volt…és a mentősöktől kérdezte meg, hogy kicsoda maga…így jutott el a kórházhoz, ahol aztán….tulajdonképpen véve be lett azonosítva.

Mikor a srác levette a sapkáját, rögtön felismertem…az a pasi volt, aki utánamjött a sörözőből, mikor éppen le akartam lépni….

-Örvendek, Eszter! Ádám Krisztián vagyok! – mondta a srác.

-Tudja Eszter, szeretném….ha a jótette nem maradna köszönet nélkül….ezért – majd az asztalra mutatott – szeretném, ha ezt a pénzt elfogadná a kórházi vezetőségtől! – azzal a kezembe nyomott egy borítékot a doki. Példaértékű volt a jelenléte és a helytállása….azt hiszem…ez most igazán jól is fog magának jönni!

Most a fejem már szakszerűen lángolt, és bár szinte alig volt már lóvém, odabent megszólalt a vészharang…

-Ez igencsak megtisztelő…de azt hiszem…ezt nem fogadhatom el!

A dokiék úgy néztek rám, mint akik szellemet látnak.

-Ugyan miért nem? – tudakolta a bajszos.

-Ha megengedik…a gyermekonkológiának…erre inkább szüksége volna, mint nekem….szóval….én ezt inkább nekik adnám, persze ha ezt önök sem bánják?!

-Tegyen vele azt, amit jónak lát! – mosolyodott el a doki végül elégedetten.

-Köszönöm! Ha megengedig…én most mennék is!

-Menjen csak Eszter!….és még valami!

-Igen?

-Eszter….szokjon le a dohányzásról! – mondta a fönci egy sejtelmes mosollyal az arcán.

-Igyekszem, uram!

Kiviharzottam a szobából….15 ropi, amint megszámoltam a pénzt. Ha végzek a melóval, első dolgom lesz levinni a pénzt az onkológiára, a gyűjtődobozba….a gyerekeknek nagyobb szükségük van rá, mint nekem….nem akarom, hogy ők is úgy végezzék, mint annó Rebi is, sajnos:(

Tök jó, hogy megdicsért a doki:) Ilyet se kap minden np az ember lánya….na, ezt mondom, ezért a pillanatokért éri meg ápolónak lenni….mikor elismerik a tudását:)

Civilruhás mentőangyal

2010 augusztus 10. | Szerző: bamby21

 Csessze meg, de hideg lett így eső után! – gondoltam magamban, amint a főút mellett sétálva a sokadik kocsi terített be vízzel. Térdig felázott a farmerom és a sportcipőm is vastagon sáros, no meg vizes, szintén…

Nem tudom, hova akarok menni…fogalmam sincs…ahogy egy sor jegenyefa alá érek, fújni kezd a szél és a leveleken lévő összes víz a nyakamba zúdul….na, márcsak ez hiányzott a mai estémből!

Elfogyott a cigim és szomjas is vagyok. Emlékszem erre a környékre, voltam itt párszor, valahol kell itt lennie valami kocsmaféleségnek. Bár, nem tudom, így szerda éjjel mi van még ilyentájt nyitva?!

Mindegy…némi lézengés után, de rátaláltam a helyre, és láss csodát, még nyitva van! Sőt….még emberek is vannak….éljen!:) Felhúzom a dzsekimet és bemegyek. Remélem, így talpig feketében nem kap tőlem frászt a tulaj, nem hiszi azt hogy ki akarom rabolni, vagy hasonló….belépek….na, fasza….a hely elég rendesen tele van, szinte csak férfiak, és minden szem rámtapad, amint belépek…- kérek egy kávét, meg persze cigit és hátat fordítok a társaságnak. Igyexem gyorsan kereket oldani innen….főleg, hogy páran már odajöttek a pulthoz.

Megy a nagy röhögés meg hasonlók, mikor is valaki felkiállt, aztán nagy üvegcsörömpölés, és egy férfi odakiált a pultosnak, hívjon orvost. Rémülten megfordulok, és egy idősebb férfit látok a földön feküdni. Felülkerekedik bennem Ápolói ÉNEM:) odasietek, és miután átverekedem magam a férfi köré tömörülő társaságon, egy fiatal férfivel találom szembe magam.

-Te orvos vagy?

-Nem, nem vagyok orvos…de segíteni azt hiszem tudok.

A pasinál semmi életjel, nem lélegzik, nincs pulzusa…erre valaki mögüllem:

-Mintha valami olyat emlegetett volna, hogy mostanában fájt a mellkasa.

-Szívroham!

-Mi?

-Újra kell éleszteni…nincsenek életfunkciói…

Nem volt mese, nekiálltam, bár, meg kell mondani, eddig csak a kórházi próbababán csináltam ilyet….élesben még nem….márpedig ez most nagyonis az volt. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mire először azt láttam, a pasas ismét magától lélegzik…de szörnyen hosszú időnek tűnt, mire a mentők kiértek. 

Egyik ismerősöm, Zoli és a Hanza doki volt az éjjszakás ügyeletes a mentősöknél, ők jöttek ki. Amint feltápászkodtam a pasi mellől, Zoli megismert (több beteget is vettem át tőle a kórházban, akkor ismertem meg) 

-Szép munka volt Eszti! – nézett rám elismerően.

-Csak azt tettem, ami a dolgom volt! – feleltem, majd lassan elkezdtem kihátrálni a tömegből.

Nagynehezen kijutottam a helyről és már indulni készültem, mikor valaki utánam kiabált:

-Várj egy kicsit!

Az iménti fiatal srác szaladt utánam.

-Megmentetted….

-Nagy ügy…. – préseltem ki végül a fogaim közül barátságtalan hangon.

-Ki vagy te egyáltalán?

Nem válaszoltam, főleg, hogy a srác háta mögött láttam közeledni egy buszt, amivel végre hazamehettem.

-Mennem kell! – mondtam, azzal nekiálltam rohanni, hogy elérjem a buszt. Gyorsan felszálltam és leültem…akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy bizony….megmentettem valakinek az életét….fogalmam sincs kiét….de hosszú idő után először éreztem azt, hogy valami igazán jót cselekedtem….és ez jó érzéssel töltött el.

Nem volt meglepetés, mire hazaértem, már mindenki engem keresett. Szerencsére Zoliék addigra már leléptek, de helyette volt ott valaki más….nevezetesen Barni…legnagyobb “örömömre”, aki azonnal letámadott, amint meglátott. Egy darabig nem foglalkoztam azzal, mit mond, igyekeztem a vizes gönceimtől megszabadulni, így azt se vettem észre, hogy feljött utánam a szobámba, miközben én a tocsogó farmeromat rángattam le magamról.

-Hol a francba voltál eddig Eszti? Bazsáék már égre földre kerestek téged!?

-Kiszellőztettem a fejemet…

-Hajnali 2-kor? Te normális vagy? Bajod is eshetett volna!

-De nem esett, szóval….nem értem mi a problémád? – vontam meg a vállam flegmám, még akkor is háttal állva neki.

-Neked tényleg kezd elmenni az eszed! Olyan leszel, mint…

-Mint a Norbi? – fordultam meg dühösen. – Ugyan miért? Mert már nem akarok veled lenni?Ezért vagyok hülye….mert már nem kellessz? Hát legyen…

Barni elkomorodott. Gondolom nem éppen erre számított. Nem érdekelt még az sem, hogy megbántom vagy sem….

-Nem…nem ezért….hanem mert mindenki aggódik érted….és most látom magam is csak, hogy miért! – mondta végül halkan.

-Nem érdekel, ki mit gondol, vagy hisz!

-Képzelem! – mondta kissé cinikusan Barni.

-Ha csak ennyit akartál, akkor tudod merre van az ajtó, nem?

-Hogyne!

Azzal lement Bazsáékhoz. Fáradt voltam….rettenetesen fáradt. Eldőltem az ágyon és lehunytam a szemeimet….most lelkiismeret furdalásomnak kellene lennie, hogy így viselkedtem vele….de mégsincs….csak nem tudom miért?! Valami tényleg nem stimmel velem….mert én nem így szoktam viselkedni…

Feltépett sebek

2010 augusztus 8. | Szerző: bamby21

 Május: immár két hónapja, hogy visszaköltöztem Aliékhoz…..minden cuccommal. Visszamentem a fősuliba, levizsgáztam néhány, halasztott tantárgyból. Bevállaltam a nővérsegédi munkát a kórházban, hogy a szigorlatra begyűjtsek minden fontos szakmai gyakorlatot, remélve, így legalább jobb jegyet szerzek majd.

Némiképp keserű szájízzel, de felmondtam a kocsmában is, tudva, ha ott maradok, napi szinten összefutnék Barnival. Ezt pedig nem akartam…főleg hogy Zoliék is álandóan ott vannak. Bőven elég volt a későbbiekben az, amit a nyakamba zúdítottak Brigivel. Talán Bazsa volt az egyetlen ember, aki maximálisan kiállt melletem….és némiképp Ali, bár, ő sem értette, miért hagytam ott minden előzmény nélkül Barnit.

Egyik este aztán összeverődött a brigád, Barni kivételével. Zoli már alapból kissé spiccesen jött fel, Brigi pedig mindez miatt idegesen. Igyekeztem kimaradni a beszélgetésből, mert tudtam, ha megmerek szólalni, Zoli úgyis leolt valamiért. Ott csesztem el az egész estét, hogy meguntam magam és elindultam a szobámba aludni, erre Zoli utánamszólt:

-Hova mész Eszti? Már mi is idegesítünk, mint a Barni?

Mindenki elhallgatott, mire én visszafordultam és igyekezem higgadt maradni.

-Nem unlak titeket….csak álmos vagyok és holnap mennem kell dolgozni.

-Jó duma! – mondta Zoli, aztán elvigyorodott.

-Érdekes, hogy éppen akkor teszed mindezt, mikor mi is itt vagyunk! – fanyalodott el Brigi, amint végigmért.

Nem akartam velük veszekedni, főleg mikor  azt láttam, hogy Bazsa egyre idegesebb lett, Ali közben intett, hogy menjek csak, ne foglalkozzak velük. Brigi viszont nem tudta annyiba hagyni ismét a dolgokat.

-Mondd meg nekem, de most egészen őszintén, Eszter! Mi a francért játszod most itt a mártírt? Jó dolgod volt Barni mellett….mire jó most ez az egész kis színjáték? Régen sajnáltattad magad, vagy mi? Van mindennek egy normális módja is, hogyha fel akarod magadra hívni a figyelmet, nem gondolod?

Bazsa agya ekkor elborult:

-Na, Brigi….ezt éppen te mondod? Csendbe maradhattál volna inkább!

-Mert?

-Mert tudtommal pár éve te is ugyanezért mentél szét a Zolival nem? Bulizhatnékod volt meg hasonlók, vagy rosszul tudom?

Brigi ideges lett, de nem tudott mit szólni, mert Bazsának igaza volt.

-Igen, de Eszti nem bulizni akar, csak érthetetlen módon….egyedül lenni….kezd olyanná válni, mint annó szegény Norbi!

Erre már én is felkaptam a fejemet:

-Ne merd itt emlegetni Norbit….ő megint más lapra tartozik!

-Igen? Mennyivel? – kérdezett vissza Brigi idegesen.

-Annyival, hogy ő nem bírt talpraállni, ahogy én szerencsére igen…és… – folytattam volna, de Bazsa ismét átvette a szót.

-És ahogy akkor ő ezt megtette, Norbinak nem sikerült! Féltem Esztert, ha erre vagy kiváncsi, Brigi….nagyon féltem….mert mégegyszer már biztosan nem tudná ezt az egészet végigcsinálni…és….és…azt nem akarom, hogy ő is azt az utat válassza, amit annó Norbi… – fejezte be végül Bazsa, majd hátatfordított nekünk és bement a szobába.

Mindenki elhallgatott, még Zoli is, akinek könnybelábadtak a szemei.

-Mindannyian csődöt mondtunk, akkor délután, mint barátok, amikor magára hagytuk Norbit…..mindannyian!  – mondtam, amint éppen felrángattam magamra a sportcipőmet – Azt hittük, majd egy kis magánytól észheztér…..erre…mi lett belőle? Nem akartunk róla tudomást venni, hogy komoly gondjai vannak és ez lett a vége….! Nem Brigi…ez nem színjáték, és ne hidd hogy bárki sajnálatát ki akarom ezzel vívni…csak nem értem, te ezt miét nem érted meg!? Időre van szükségem, semmi másra…

Azzal felkaptam a dzsekimet és a sapkámat, majd elindultam kifelé. Ali utánamszaladt:

-Hová mész?

-Ahol nem kell ennyi baromságot hallgatnom!

Ali megpróbált visszarángatni a lakásba, de kitéptem magam a szorításából elindultam az éjjszakába….még magam se tudtam hova, kihez, merre….csak messze innen…messze ettől az istenverte háztól és annak minden emlékétől…valakihez, aki talán még emlékszik rám és meghallgat…

Teret és időt kérni

2010 augusztus 8. | Szerző: bamby21

 Nem tudom mi van velem, de komolyan…..egyszerűen sz*rul érzem magam a bőrömben. Kibírhatatlan vagyok, mnden túlzás nélkül….Barnival folyamatosan mindenért veszekedek, szerencsétlen pedig semmi rosszat nem tett….sőt….próbálja kideríteni mi bajom van, de én minden ilyen jellegű beszélgetési kísérleteit elhessegetem, mondván:

-Minden oké….!

De nem az….és ezt mind a kettőnk tudja…:(

Egyik este aztán a sokadik nekifutásra sem sikerült pontot tennünk egy vita végére, mire én kijelentetem, oké, akkor én ma éjjel inkább kint alszom a kanapén. (hozzáteszem, fogalmam sincs miért mondta ezt)  Barni agya idáig bírta, amit nem is csodáltam, bedurrant és nekiállt velem kiabálni:

-Áruld már el mi a franc bajod van, Eszter!?

-Semmi…

-Ne merd azt mondani hogy semmi, mert akkor nem viselkednél velem így! Mit tettem amiért így bánsz velem?

-Semmit…értsd már meg, semmit!

Kegyetlen ideges lett, ököllel egy hatalmasat belevágott a falba, aztán beviharzott a szobájába. Ekkor értettem meg, mi a bajom….féltem….nagyon féltem….attól, hogy a menyasszonya lettem, attól, hogy alig 21 évesen elköteleztem (névlegesen) magam valaki mellett, akit, bár szeretek, most mégis bántok.  Nem volt mese, le kellett vele ülnöm beszélni…és ekkor jöt az, amit aztán abszolút nem vártam volna….pláne önmagamtól nem:

-Szeretnék veled valamiről beszélni! – mondtam, amint óvatosan benyitottam hozzá a szobába.

-Gyere csak! – mondta komoran, amint kikapcsolta a tv-t. Miről lenne szó?

-Rólam….rólunk, és erről az egészről…azt hiszem!

-Kettőnkről?

-Igen….

-Nos?

-Időre van szükségem…

-Mihez?

-Gondolkodni….hogy….valóban mit is szeretnék.

-Nem értem, ne haragudj!

-Elkapkodtuk…ezt az egészet, bébi. Én…szeretlek….vagyis….nem tudom már magam sem. Nem akarlak bántani….tudom, hogy mostanában olyan vagyok, mint egy házisárkány…..de egyszerűen nincs semmihez türelmem….legfőképpen hozzád…sajnos. Ez az egész esküvő dolog….bezavart.

-Beijedtél….attól, hogy megkértem a kezedet? Nem foglak holnap elvenni…ettől nem kell pánikolnod! Nem sietem el a dolgot…ez csak formalitás, nem több…

-21 se vagyok még…és már most kételkedem az érzéseimben…akkor mi lesz később?

Barni idegesen piszkálta a kezét….nem tudott mit válaszolni.

-Mit akarsz csinálni?

-Egy….kis időre….szeretnék visszamenni Aliékhoz!

-Értem…akkor hát ennyi?

-Sajnálom…de ezt el akartam neked mondani, ennyivel tartozom én is….hogy őszinte legyek…

Barni karba fonta a kezeit, és már nem szólt semmit. Este összeszedte a cuccait és kiment a kanapéra aludni. Semmit nem aludtam éjjel….csak forgolódtam. Reggel összecsomagoltam néhány ruhát, megpusziltam Barnit, aki még ekkor aludt, aztán leléptem először Alihoz lerakni a táskám, majd gó melózni. Este, hogy nem mentem haza, Barni írt sms-t:

“Ha kell a többi cuccod is, szólj és elviszem őket!”

Hazáig sírtam….fogalmam se volt, igazából miért….de nem bírtam abbahagyni.

Nem értem magamat….ha szeretek valakit, miért akarok tőle távol maradni? Mert egy mazoista állat volnék, aki imád szenvedni a saját hülyesége miatt? Biztosan szeretjük azt a valakit, akitől időt kérünk és némi távolságot? Megértette vajon, amiről beszéltem neki? Mit gondol rólam mindezek után? Megbocsájt majd? Ad még egy lehetőséget, hogyha észhez térek és vissza akarnék hozzá menni? Megvár egyáltalán? És ami a legrosszabb….tudni fog szeretni engem ezek után ismét?

Tömörítve

2010 augusztus 8. | Szerző: bamby21

 Március: oké, kicsit elfelejtettem, mi van…..egyenlőre minden oké….na szóval, kezdem a múltidézést: karácsonykor minden oké volt, itt voltak anyósék, mi is voltunk anyáméknál. 

Szilveszterkor Zoliéknál voltunk….az új végi meglepétesem, mivel ugye január 1-én születtem, az az volt, hogy a barátom megkérte a kezemet:) eddig szuper is volt minden, mert kapásból igent mondtam neki…tavasz elejéig legalább is nem volt semmi gond. Aztán mivel Eriék lagzijába voltunk hivatalosak…hááát….menni kellett…..de akkor már éreztem, hogy valami nagyon nem smafu velem…csak nem tudtam hogy mi?!

A cukorbetegségem se volt valami jó”állapotban”, mert mint kiderült, rosszak lettek a terheléses eredményeim, megemelték a gyógyszeradagomat.

Visszatérve az esküvőre…..szóval, minden oké volt, míg a vacsora után be nem hozták az esküvői tortát….akkor fordult kettőt a gyomrom, szédülni kezdtem és pánikszerűen kimenekültem a parkolóba. Barni utánam jött, addigra már sírva könyörögtem neki hogy menjünk haza….nem tudtam rá okot mondani, miért akarok lelépni, de nem is foglalkozott vele, mert látta szerintem rajtam, hogy sz*rul vagyok, így összeszedte a cuccainkat és leléptünk….na, és innentől lett valami borzalmas az elkövetkező időszak az életemben:(

Karácsonyra hangolva:)

2010 június 25. | Szerző: bamby21

Iszonyat, hogy megy az idő…mit megy, szinte repül! Merthogy december van:)

Drága barátom kitalálta, bár én ellene voltam, hogy vesz egy nagy karácsonyfát, mert ugye illik megünnepelni az első közöset:) Remek. Pár nappal karácsony előtt be is esett (szó szerint) egy böszmeteg nagy döggel a lakásba, Bazsával együtt. Mikor megláttam azt a hatalmas fát, csak ennyit bírtam kinyögni:

-Ugye ezt innen a játszótér mellől loptátok? Nem hiszem hogy van olyan elvetemült árus aki ekkorát el merne adni!

-Pedig de! – vigyorgott Bazsa.

-Ó…igazán remek…de akkor csak szólok, hogy bakra lesz fektetve és széltébe lesz feldiszítve, mert ehhez én ugyan nem fogok létrára mászni!

-Mekkora flash lenne pedig…! – röhögött Bazsa.

-Az….az meg még nagyobb, ha neked kellene feldiszíteni, nem?!

-Aha! – veregette vállba Barni a haverját.

Kitettük egyenlőre a teraszra, de még itt is alig fért el…nem még azon a kis helyen?! De karácsonyig csak kibírja?!

Barninak megvettem már az ajándékát (meg mindenki másnak is, végülis) Az biztos tetszeni fog neki, ugyanis, beszéltem Ákossal, a tetováló sráccal, megállapodtunk egy limitben, amiért “majdnem bármit” varrhat a pasimra…én pedig majd rendezem vele a dolgot:) Ja…és egy tök jó pólót is szerváltam neki, amit előzőleg mutatott nekem, és egy kötött fekete télisapkát. Ennyi.

Barni amúgy mostanában álandóan valamit piszmog Alival és Bazsával…..már az agyamra mennek, komolyan! Mert persze, én most sem tudok semmiről. Mindenesetre, amit biztosan tudok, az az, hogy karácsony másnapján jönnek anyósék ide hozzánk, Hannáékkal együtt, persze…másnap meg majd mi megyünk anyámékhoz, haza.

Kifejezetten mozgalmas lesz az ünnep, az biztos…

Amúgy pezzegettem Barninak az esküvő-dolgot, és egyenlőre bíztató a helyzet….hümmögött rá valamit, hogy majd meglátja, de ennyi egyenlőre.:) szóval még nincs veszve semmi.

Különben meg, bár fogalmam sincs mitől…de rohadt fáradt vagyok:( Barni szerint az álandó munka miatt…de én nem tudom…mert dolgoztam én ennél már többet is, mégsem rokkantam bele abba sem. Valamikor ünnepek után majd elmegyek dokihoz…..ha már mindez lecsengett, mármint az ünnepek.

Remélem minden oké lesz velem…?!

Féltékenység és veszekedés

2010 június 18. | Szerző: bamby21

Október vége.

Semmi extra, azt leszámítva, hogy Zoliék kitalálták, szombat este menjünk el bulizni valahova a szokásos brigáddal:) Bár, kicsit azért már zima volt, kitettem magamért, szoknyát vettem fel, harisnyával, csizmával és egy mentazölg felsővel. 

Ali elégedett volt, mondván:

-Mióta Barnival vagy, egyre csinosabban öltözködsz.

Mi mást tehettem volna? Ugyanis, mikor egyik nap elmentem dolgozni, a drága barátom nekiállt szanálni a szekrényemből, és a kicsit bővebb cuccaimat, pólókat és néhány nadrágot kiszedett…aztán valahova elsuvasztotta őket.

A megjelenésemmel most azonban igencsak meg volt elégedve, főleg a szoknya csizma összeállítással. Szóval: elindultunk és egy belvárosi kocsmában kötöttünk ki….ahol persze rengetegen voltak, megint. Nem is volt semmi gond….egészen addig, míg a pultnál össze nem akadtam Tomival…..Gergő haverjával.

Nekiálltam vele beszélgetni, és persze tőle is begyűjtöttem jó néhány elismerő pillantást és dicséretet, ami az öltözékemet illeti.

-Barátaiddal vagy itt? – kérdezte.

-Aha….komplett asztaltársasággal, annyian vagyunk.

-És…..megvan még a pasid, akivel a kocsmában múltkor összefutottam?

-Igen. Együtt élünk azóta…na, és nálad, mi a helyzet, csaj fronton?

-Semmi különös, éppen nincs senkim….szóval, együtt éltek?

-Aha…

-Mázlista….

-Ugyan miért? – kérdeztem vissza.

Tomi nem tudott már válaszolni, mert ebben a pillanatban megjelent mellettem Barni. Tomi kissé meghátrált….főleg hogy észrevettem, Barni nem igazán szimpatizál Tomival, és hogy vele beszélgetek. Habár….nem tettem semmi olyat, ami nem tetszést váltott volna ki belőle, Barni határozottan odahúzott magamellé, és végigmérte magának Tomit.

-Ali már hiányol….visszajössz?

-Aha…csak Tomival beszélgettem. Mindjárt megyek, jó?

-Oké…

Tomi elvigyorodott, aztán oldalbabökött:

-Féltékeny a pasid….jól gondolom?

-Lehet…egy kicsit.

-Na. Akkor menj, mert még szóvá teszi….a végén.

Elköszöntem Tomitól és visszaültem a többiekhez, de azt hiszem, kicsit megkéstem a dologgal….mert Barni már egy szót sem szólt hozzám, Bazsáékkal beszélgetett és persze sörözött.

Egy idő után meguntam, hogy ezt csinálja.

-Mi bajod van? – kérdeztem.

-Semmi….mi bajom lenne? – vetette nekem oda félvállról.

-Az a problémád, hogy rajtad kívül más pasikkal is szóba állok?

Láttam hogy ideges lett.

-Mi van? Dehogy!

-Akkor meg?

-Csak annyi, hogy éppen olyannal állsz le dumálni, aki annó hajtott rád….vagy rosszul tudom?

-Nem, jól tudod! De ez már mikor volt, könyörgöm?!

-Az nem számít…a lényegen nem változtat.

“Jó” hangulatban telt egy jódarabig az estém, aztán meguntam, és mikor Tomit ismét megláttam a pultnál, odamentem hozzá és nekiálltam vele és a haverjaival csocsózni, nem foglalkozva azzal, Barni mit szól hozzá. Aztán Brigi szólt, hogy lassan mennénk haza. 

Barni hazáig egy szót sem szólt hozzám…..na de aztán, hogy megérkeztünk…..patáliát csinált, nem is kicsit. A lényegtől elég hamar sikerült eltérnünk, nagyon hamar átment a dolog személyeskedésbe.

-Néha kezd olyan érzésem lenni, hogy te sem vagy jobb azoknál a csajoknál, mint akikkel előtted együtt voltam.

-Igen? Remek…akkor miért vagy még most is velem?

-Fogalmam sincs, igazából.

-Különben se hasnlítgass engem az elődeimhez! Én nem vagyok olyan mint a drágalátos Fridád…..

-Én nem így gondolom….egyre több dologban hasonlítassz rá!

-Igen? És mégis miben? Tudod mit? Valahol kezdem megérteni azt, miért nem volt soha egy normális kapcsolatod! Mert kibírhatatlan vagy!

-Pl. abban, hogy hisztizel…abban igencsak hasonlítotok….különben meg…..én is kezdem egyre tisztábban látni a dolgokat, miért voltál idáig egyedül! Te sem vagy éppen egy főnyeremény egy kapcsolathoz!

-Nem kötelező együtt lenned velem…azt hiszem, hatalmas hiba volt már most ideköltöznöm!

-Ebben legalább egyet értünk! – fejezte be végül is ezzel a mondattal a vitát, majd bevágta maga mögött az ajtót.

Annyira ideges lettem, hogy megfogtam a táskámat és nekiálltam összecuccolni…már majdnem végeztem, és éppen vettem volna a kabátomat, mikor Barni kijött a szobából és döbbenten nézett rám, mit is művelek!

-Hova mész?

-Haza…Alihoz.

-Ugyan, Eszter….

Remegtem az idegességtől. Barni addigra viszont lenyugodott már némiképpen. Kivette a táskámat a kezemből aztán lerakta a szekrényre.

-Sajnálom….igazad van….tényleg kibírhatatlan vagyok néha!

-Bocs…ha ezt mondtam volna…nem vagy kibírhatatlan. Igazi tulok vagy ilyenkor, ez jobb szó rá.

-Kössz. Mindenesetre, azt én is fentartom, hogy hisztis vagy…

Megtöröltem a szemeimet, ő pedig magáhozölelt.

-Ne haragudj! Hülye voltam….

-Nem is kicsit… – szipogtam.

-Ugye nem mész vissza Alihoz?

-Nem….ha nem fogsz így viselkedni, akkor nem.

Na jah….megvolt az első és mindezidáig az egyetlen komolyabb balhénk….egy hülye kis félreértés miatt. Nem gondoltam volna ezt…..hogy féltékeny is tud lenni:) Mindenesetre…meglepett vele rendesen, habár azt is meg kell hagyni….azért most éppen én sem viselkedtem szentként….de mindegy:(

Nikiék ismét, minden

2010 június 18. | Szerző: bamby21

 Valahogy az elmúlt hónapok történései után úgy gondoltam, az ex-lakótársaimmal többet nem fogok találkozni meg hasonló, de most mint kiderült: óriásit tévedtem.

Ugyanis egyik délelőtt megszólalt a kapucsengő, a túlvégén Nikivel. Oké, miért is ne alapon, beengedtem őt. Mire viszont a bejárati ajtót kinyitottam, már ott állt a komplett brancs, Niki, Nóri és Tami is. Nem túlzok: mikor megláttam őket, főleg Nórit, köpni nyelni nem tudtam.

Hát, ha már idáig eljöttek, csak nem csapom rájuk az ajtót, beengedtem őket. Barni még aludt, mert éjjszakás volt, én meg szabadnapos…..nem siettem sehova….sajnos:(

-Sziasztok!

-Szia! – mondták egyszerre.

-Hogy találtatok ide?

-A kocsmába mondta a munkatársad, hogy elköltöztél Aliztól…..hát így, tudtam meg a címet.

-Ó…remek…akkor gyertek…ne álljatok itt az ajtóban!

Leültettem őket a konyhába, nehezen, de aztán nekiálltunk beszélgetni.

-És….minek köszönhetem a látogatást?

-Csak…kiváncsiak voltunk, mi van veled. – mondta Tami.

-A pasid itthon van? – kérdezte Nóri.

-Aha…..még alszik. – feleltem – Éjjszakás volt.

-És, jól megvagytok?

-Nem panaszkodhatom….minden oké, amint látod, Nóri. És…veletek?

Tami zavarba jött.

-Megvagyunk….

-Meggyőző volt.

-Unalom van, mióta elköltöztél tőlünk. – mondta Niki.

-Sz*r lehet…. – fintorogtam – hát…nekem ilyen problémám nincsen, sőt….

-Akkor gondolom nagyom komoly a kapcsolatod, ha már ide is költöztél?

Taminak kicsit oda akartam pirítani a Bazsa dolog miatt, ezért:

-Komoly, igen….de főleg azért jöttem ide, hogy Ali és Bazsa többet tudjon együtt lenni….mert Bazsa visszaköltözött hozzá.

Tami először elsápadt, aztán elvörösödött. Ezt akartam látni! Végre!

-Nektek nincs pasitok?

Érdekes: senkinél nem volt semmi. Nóri még mindig Nándival kínlódott, Niki Danival Taminak pedig Bazsa óta semmi….

Jól elbeszélgettük az időt, mikor is Barni bejött….Nóri szemei pedig elkerekedtek, főleg hogy csak egy farmer volt rajta….így minden tetoválása jól látható volt ezáltal.

-Sziasztok! – mondta Barni, még mindig kómásan – Szia bébi! – köszönt nekem is, majd adott egy puszit és nekiállt kávézni ő is.

-Te nem cigizel? – kérdezte Nóri.

Barni vigyorogni kezdett, aztán mutatta a tapaszt a karján:

-Leszokóban vagyok….két hónapja nem gyújtottam rá.

-Nagyon kemény…..ahogy kivagy varrva. – mondta Niki.

-Kössz. Még lesz majd egy-két darab….

-Neked is van? – kérdezte Tami tőlem, a hasamra mutatva.

-Aha…van.

Erre Barni is megmutatta neki, a saját fecskéjét, a karján.

-Ez volt az ötletadó….de neki csak ez az egy lesz. – mondta Taminak, de láttam, hogy fél szemmel néz engem és vigyorog.

-Persze…..az utolsó az lesz, majd amit a gyűrűsujjamra kapni fogok….nem?

Na, ekkor Nóri felkapta a fejét.

-Miért éppen oda?

-Mert nem lesz karikagyűrűnk….hanem tetováltatunk…szerintem az sokkal eredetibb….nem szokványos.

-Össze is fogtok házasodni? – kérdezte Niki megrökönyödve.

-Majd valamikor….igen. – felelte Barni.

A csajok ezek után szinte levegőt se kaptak….habár mi Barnival csak elégedetten vigyorogtunk, mert szó nem volt ilyenről még komolyabban….mindenesetre sikeresen lesokkoltuk Nikiéket. Nóri inkább fortyogott….magában, láttam rajta, nem ezt várta.

Mindenesetre ezek után igencsak hamar leléptek, én pedig elégedett voltam magammal, hogy végre nem én voltam az, aki meglepődött vagy döbbent valamin…odamentem Barnihoz és átöleltem hátulról.

-Na, mi van?

-Egyre jobban tetszik az ötlet, hogy a feleséged legyek…egyszer. Na, mit szólsz?

Barni elmosolyodott, aztán odafordult hozzám:

-Igen?

-Aha….jól hangzik….egyre jobban.

-Oké…de nem holnap foglak azért elvenni, ha nem baj?

-Nem gond….tudok várni.

Elmosolyodott, aztán megcsókolt. A múltkor terhes-para óta kicsit elgondolkodtam….mi lenne ha….???!!! Ha tényleg az lettem volna!? Szerintem nagyon jó apa lenne belőle….és jó társ is:) Egyre jobban kezdem úgy érezni….nekem ő az a bizonyos….Ő:)

Mi lenne ha….???!!!

2010 június 17. | Szerző: bamby21

 Néhány héttel később Ali megint nálunk volt. Bazsáék meg a kórházban, mert Barni gipszét akkor vették le. Napok óta furcsán éreztem magam. Fáradt voltam és a hasam is furcsán viselkedett. Napjában többször is csipkelődött….Ali elgondolkodott, mikor ezt megemlítettem neki.

-Mielőtt kitalálnád….nem vagyok terhes!

-Honnan veszed?

-Tudom…

-Mégis honnan? Csináltál tesztet?

-Nem…..de tuti nem vagyok az.

-Akkor…itt az ideje hogy csinálj egyet.

-Majd…

-Eszter….ez nem játék! Lehet hogy valami gond van odabent, jó lenne ha elmennél dokihoz.

-Ha kapok szabit, elmegyek, oké?

-Oké, de minél előbb.

Ja….persze, szabit nem kaptam, de mind a fájdalom egyre erősödött, mind a vele járó dolgok egyre kellemetlenebbé váltak. Már émelyegetem is, szédültem….egyre jobban megriadtam, hogy a végén tényleg Alinak lesz igaza: terhes vagyok. Aztán egyik nap rosszul lettem ebédidőben, mikor is pakoltam a raktárban. Szilvi halálra rémült, amint összegörnyedtem ott mellette a fájdalomtól. Azonnal hívta Alízt, aki aztán be is vitt a kórházba.

A doki megvizsgált….de megnyugtatott, nem vagyok terhes, viszont egy elég komoly petefészek gyulladásom van, az ultrahang után pedig közölte velem, hogy bizony a méhemen ciszták vannak, nem is kevés…

De a rosszullétem okaira ez akkor sem volt magyarázat, a doki sem értette mitől lehetnek. Mikor aztán felírta a gyógyszereket és elengedett, megkönnyebbülve mentem ki a vizsgálóból, némiképp. Barni várt rám, Alinak vissza kellett mennie dolgoznia. Szegénykém, látszott rajta, milyen ideges.

-Na? Mit mondott?

-Nyugi….nem leszel apuka!

-Hát…majd talán…legközelebb. – mondta mosolyogva, ahogy megölelt.

-Mi?

-Jól hallottad….de most nem ez a lényeg! Fáj még mindig?

-Nem vészes…kaptam injekciót…

-Oké…akkor kiváltom neked a gyógyszereket aztán hazamegyünk…te pedig pihenni fogsz, tetszik vagy sem.

-Nem tiltakozom….fáradt vagyok.

-Helyes…

Meglepődtem, ismét, hogy Barni milyen lazán kezelte a dolgot. Na, de azért figyelni fogok…..még nem mostanában lesz az a bizonyos legközelebb, ha rajtam múlik….

Este, mikor végre elfeküdtünk, megkérdeztem tőle:

-Mit szóltál volna, ha kiderül, hogy terhes vagyok?

-Szerinted?

-Lövésem sincs…

-Hát….megbeszéltük volna, mi legyen…aztán döntöttünk volna. 

-Mi mellett tetted volna le a voksod? Menjen vagy maradjon?

-Hmmm….maradjon.

-Nemáá….ez komoly? Persze…nem hiszek neked!

-Mert? 26 vagyok? Ennyi idősen már nem nagy kunszt apává válni! És….nem is lenne olyan rossz….sajátot pesztrálhatnék…

-Aha…szerintem nem lettél volna ilyen eltökélt, ha kiderült volna, hogy tényleg az vagyok!

-Dehogynem! Tök frankó lett volna…mondjuk egy kissrác?! Na?

-Hogyne! Na….jegeljük a témát…aludjunk!

Elfordultam a másik oldalamra, erre Barni átölelt és a hasamra tette a kezét.

-Amúgy….ha tényleg az lettem volna….el vettél volna feleségül?

-Aha…de….így mostmár azt hiszem nem lesz aktuális a lánykérés…egyenlőre legalább is nem!

-Oké….te tudod. – mondtam nevetve, amint adott egy puszit a fejemre.

Huhhhh….megúsztam:) Viszont….a pasim nem komplett, az tuti biztos:) Jó hogy ilyen lazán veszi a dolgokat…ezt a tulajdonságát nagyon szeretem és becsülöm benne, nem görcsöl mindenen. Szent ég….most gondolok bele…mi lett volna…ha tényleg kiderül, hogy terhes vagyok??????

“Tökéletes apa (jelölt)”?!?!?!?!

2010 június 13. | Szerző: bamby21

 Oké…igazam lett….Barni álandó hyperaktivitása némiképp idegfeszítő volt. Viszont…..elvoltunk. Mivel ő még 2 hétig otthon lesz a keze miatt….elfoglalta magát, Linkkel játszott, vagy éppen videójátékozott. Hamar megszoktam, hogy volt minden este mellettem egy ember, aki mellé odabújhattam:) Alízzal is találkozgattam, ha éppen engedte az időnk, mert ő is dolgozott, akárcsak én…de jól megvoltak Bazsával is, ennek meg kifejezetten örültem.

Aztán egyik nap felhívott a tesóm, hogy feljönnének hozzánk (is) de vigyáznék-e Andorra, mert el akarnak menni vásárolni. Mivel szabadnapos voltam, beleegyeztem, bár, azt tudni kell, nincs túl nagy tapasztalatom a gyerekekkel, főleg a picikkel…dehát, ez van….mégiscsak a keresztfiamról volt szó….vállaltam, majd belejövök ebbe is – gondoltam magamban. 

Otthoniak nem tudták, hogy összeköltöztem Barnival, így kicsit meg is lepődtek, mikor más címet adtam meg nekik, hova jöjjenek. Jött velük anyu is, akivel már hosszú hónapok óta alig beszéltem (telefonon először, a nyaraláskor) Bejöttek….és mikor elmondtam nekik, hogy mi van….összeköltöztem a barátommal, elkerekedett a szemük rendesen. Barni éppen jókor esett haza…Zoliékkal meg a csajokkal egyetemben….valódi tumultus alakult ki a lakásba, így anyuék indulni készültek. Mire visszamentem, Balázs már kivette Andort a hordozóból, aztán levetődtek a kanapéra a gyerekkel mind a 3-an és nekiálltak meccset nézni, és persze kommentálni a gyereknek az eseményeket. 

Alival ültünk bent a szobába és beszélgettünk, míg Brigi kivonult kávét főzni…Ali egyszercsak oldalba vágott, mikor Andor felsírt, majd néhány pillanattal később már el is hallgatott:

-Ezt figyeld!

-Mit?

-Ezt! – majd a kanapéhoz mutatott. Andor valamiért nekiállt sírni, de akkor Barni ráfektette hassal a térdeire és nekiállt ringatni a gyereket….az pedig elhallgatott, sőt, ahogy simogatta Andor hátát, a kiskölyök szakszerűen olvadásnak indult….lógott keze lába, elaludt…

-Olyan aranyosak….Barni nagyon jól bánik a gyerekekkel! Szerintem….egyszer nagyon jó apuka válik majd belőle… – azzal elmosolyodott, ahogy rámnézett.

-Most miért nézel így rám? – kérdeztem zavartan.

-Lehetne…akár nektek is majd valamikor saját, nem?

-Ugyan, Ali!Két hete költöztem össze vele…ne izélj már…ez még viccnek is rossz!

-No, és miért? Mondd azt, hogy nem fordult meg a fejedben?

-Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben…de ez nem jelent semmit! Különben is….csapni való anya lennék….én nem értek a gyerekekhez!

-Ő viszont igen….és szerintem sokat tudna neked segíteni!

-Persze! – morogtam – Bíztasd fel, hogy csináljon nekem gyereket! Már csak ez hiányozna az életemből!

Ali elnevette magát, én pedig fortyogtam magamban….mindenesetre, abban volt némi igazság, amit Ali mondott….Barni nagyon jól szót értett a gyerekekkel, letudta őket foglalni….és még egy olyan kis aprósággal is jól meg volt mint Andor:)

Mire kimentem, Andor már 1000-rel horpasztott a pasim lábain:) Barni nem engedte hogy elvigyem a gyerkőcöt a helyére….így az még akkor is ott feküdt, mikor anyámék visszajöttek érte. Vagyis akkor már egymás mellett szunyáltak a kanapén….tesóm meglepődött, aztán elmosolyodott:

-Jól elvolt?

-Semmi gond nem volt, azt leszámítva, hogy a pasim és a haverjai kisajátították Andort….ők pesztrálták egész nap a gyereket….én szinte hozzá sem nyúlhattam.

-Na haragudj, de ki nem nézném a pasidból!

-Én sem gondoltam volna…de ez van!

Mikor aztán nagynehezen felkeltek és elindultak anyuék haza a gyerkőccel a hónuk alatt…lekísértem őket. Ekkor a tesóm valamit nekiállt kotorni a táskájában és megjegyezte:

-Eri volt már nálatok? (unokatesóm)

-Nem, mert kellett volna?

-Márciusban összeházasodnak a Gabival….és téged is, vagyis titeket is meg akarnak hívni a lagzira.

-Ó, igen? Remek…hát, még nem szólt….

-Akkor készülj…mert jönnötök kell majd….

-Oké.

-Ja, és kössz mégegyszer a bébiszittyóskodást….hozom máskor is, ha jövünk valamiért, rendben?

-Nyugodtan, hozd csak.

Ekkor, hogy a tesóm beült a kocsiba, anyu felém fordult:

-Remélem minden rendbe van veletek?

-Persze anya, semmi gond….megvagyunk.

-Rendes fiúnak néz ki a párod….habár…tudod…

-…..persze, tudom….nem ilyen pasit képzeltél el mellém…., nemigaz?

-Hát igen….de felnőtt vagy, a magad lábán állsz, én nem szólhatok bele, mit csinálsz.

Nem mondtam semmit….csak sóhajtottam és bólintottam.

-Itt nem a beleszólásról van szó, anya….csak…ez az én életem. Mindig a saját káromból tanultam….kikell tapasztalnom, mi jó nekem és mi nem…Boldog vagyok végre…és nem érdekel ki mit gondol erről, tudod?

-Persze….de azért….szólj a barátodnak, hogy őt is szeretném látni majd az esküvőn, rendben?

-Addig majdcsak sikerül rávennem, hogy eljöjjön velem… – mondtam nevetve, mert tudtam előre, már most, Barni ellenkezni fog, mert utál esküvőre menni….

Anya elmosolyodott, aztán megölelt.

-Büszke vagyok rád, Eszti…akár mi is történt! Feltaláltad magad…és mostmár igazi felnőttként viselkedsz….végre!

-Kössz anya…hát….jó mestereim voltak, volt kitől tanulnom, tudod? – mondtam, majd rákacsintottam….anyu elmosolyodott szintén. 

Elköszöntem tőlük….én pedig fellélegeztem, végre….eltelt ez a nap is….végre zuhanyozhatok…és mehetek aludni:)