A pasik és a hajfestés
2010 április 29. | Szerző: bamby21
Jucival kicsit leléptünk otthonról, elmentünk boltba, körülnéztünk a piacon, szóval tök jól elvoltunk….addig, míg Ali egyszercsak fel nem hívott telefonon, hogy azonnal menjünk haza és nézzük meg mit műveltek magukkal a pasijaink.
Nem értettem mire akart ezzel rávezetni, mindenesetre rossz előérzetem támadt….ha már Ali is felhívott emiatt….szent isten, bele sem merek gondolni, mi vár rám???? Azt biztosan tudtam, ha ez a dolog ennyire kiverte a biztosítékot Alinál, nagy valószinüséggel engem is felfog idegesíteni….ez 100%!!!!!
Kis túlzás nélkül mondhatom….megtörtént a dolog…..az idióták….befestették a hajukat:) Bazsáé fekete és hidrogénszőke keveredése, Barnié szimplán (!?) fekete, Zolié meg hidrogénszőke lett. Mikor megláttam őket….atya isten!
-Nem túlzott Ali…nektek tényleg nincs ki a 4 kereketek….még 2 sem. Barmok!
Bazsa nézi a tükörben magát, aztán visszakiabál:
-Most mond azt hogy nem jó?!
-De….de az! Nagyon jó! Ennyi eszetek van….25 évesen, hát….komolyan mondom, csak gratulálni tudok hozzá!
Barni haja még vizes, ő is csak röhög, láthatóan igencsak elégedett a végeredménnyel, ami a haját illeti.
-Na, Eszti? Milyen lett?
-Csodás…..te vagy a másik hülye…
Nem válaszolt, csak röhögött tovább.
-Különben ki volt az értelmi szerzője a dolognak?
Egy emberként Bazsára mutattak. Miért nem lepődök meg? Zsombi kimaradt a buliból….legnagyobb szerencséjére, mert Jucit ismerve biztos kiuszította volna érte…
Gyönyörű…mondhatom, megértem azt is hogy a pasim és a drága haverjai befessék a hajukat….nem elég feltűnőek a tetoválásaik miatt, még ez is….ezek után mi lesz még? Női ruha? Smink? Jaaajjj……azt hiszem nem tudtam valójában mire is vállalkoztam Barniék mellett!!!!!!!
Étkezési zavar…vagy csak diéta?
2010 április 27. | Szerző: bamby21
Mikor is letettem a telefonomat…..hát, nem tudtam hirtelen, nevessek vagy sírjak?! Igen…kettős érzéseim voltak anyu hívása után, de aztán végiggondoltam a dolgot és nyugtáztam azzal, hogy ennyi idő után talán ez természetes is, hiszen korántsem vagyunk még túl a nehezén, meg kell beszélni a dolgokat, amik idáig juttattak minket…és hát, az sem lesz éppen egyszerű.
De megpróbálkozunk vele. Mire visszametem, a többiek már nekiálltak kajálni, mert azt mondták, ha rám vártak volna, éhen is halnak. Mindenesetre köszi…az én kajámat ilyen veszély nem fenyegette, mert a 80%-a zöldségből állt…..a maradék meg hús volt….állítólag:( Kotorásztam egy darabig, aztán Bazsa rámszólt:
-Eszter….egyél már!
-Mindjárt…amint rájövök, mi kacsintott rám az előbb a saláta alól….
Zoli kishíján kiköpte a kajáját, Ali pedig rosszalló tekintettel meredt rám….aztán megint rámszóltak, ezúttal éppen Brigi és Barni:
-Eszter….viselkedj már! És állj neki enni!
-Baba….egyél, mert már komolyan elfogsz fogyni…habár a mostani kajádat elnézve….ezzel sem fogsz éppen gyomorrontást kapni. – mondta Brigi fintorogva.
Végignéztem a társaságon, és csak ennyit sikerült kipréselnem magamból:
-Békén hagynátok? Köszi….
Nem sok kedvvel, de legyűrtem a kaját. Kicsit kiakadtam, hogy éppen Brigi akar nekem okosat mondani, mikor a közel 180 centijéhez talán ő is csak 60 kiló….én meg még a 175-öt se ütöm talán…na mindegy. Brigihez meg annyit, hogy akármit és akármennyit ehet, nem látszik meg rajta, pedig nem jár tornázni és nem is fogyózott soha életében. Erről ennyit.
Hazafelé viszont nekiálltam gumicukrot enni, amit Zsombi nem is hagyott szó nélkül:
-Ez lesz a vacsorád Eszti? – mutatott a majdnem üres cukroszacsira. Elöntötte az agyam a méreg, kiöntöttem a markomba a maradékot, aztán betömtem őket a számba, majd a zacsit a szemetesbe hajítva, teli szájjal válaszoltam:
-Igen…ez! Miért? Zavar talán?
-Oké…nyugi van…csak kérdeztem…
-Ne kérdezz baromságot!
Barni idegesen elkapta a kezem a hallottak után és odacincált magamellé a kocsihoz.
-Most meg mi van?
-Próbálj már meg normálisan viselkedni, légyszives….
-Mi van? Én legyek normális? Mi a franc van veletek? Mi lenne ha a magatok dolgával foglalkoznátok, nem az enyémmel? Mindenbe beleköt valaki, akármit is csinálok!
-Rendben….akkor valamit azért had kérdezzek! Mikor néztél utoljára teljes alakos tükörbe?
-Nem mostanában.
-Ali és Bazsa aggódik érted, és lassan én is….hogy kezdesz átesni a ló túlsó oldalára a diétával….szörnyen sovány lettél…
Elszégyeltem magam, mert tudtam nagyon jól, hogy igaza van. Amikor annó elkezdtem az egyetemet közel 75kiló voltam, vagy talán több….mostmeg talán 60. Nem szándékosan lettem ilyen rosszevő, de a cukor végett komolyan betartottam a diétát….és hát ez lett az eredménye, “drasztikus” fogyás.
Még aznap este bocsánatot kértem Zsombitól a viselkedésem miatt, de ő szerencsére nem haragudott rám a történtek után sem, de annyit azért mondott, egyek kicsit többet, mert ennek így tényleg nem lesz jó vége, és hogy szerinte talán evégett is vagyok/voltam most beteg, mert le van gyengülve a szervezetem.
Éppen ez sem baromság….de ez megint olyan dolog, hogy idő kell, míg visszaállok a kicsit normálisabb étkezésekre….mert a gyomrom bizony hozzászokott a kisebb adagokhoz, úgy meg nem egyszerű sokat enni….szinte lehetetlen. Mindenesetre, Barni megígérte, hogy míg otthon kell maradnia a keze végett, eljön velem a dietetikushoz és a cukros dokihoz is…hogy valamit kezdjenek velem, ne fogyjak tovább.
“Szuper”…..:(
Anyu megbékél?!
2010 április 26. | Szerző: bamby21
Habár reggel megint hőemelkedésem volt, makacsul állítottam, jól vagyok, és menni akarok a többiekkel csavarogni. Viszonylag jól is voltam, délig, mikor is volt már vagy 40 fok a napon….na, akkor már erősen az ájulás határán voltam…de valahogy kibírtam aztán.
Voltunk mindenfelé….igazából nem volt konkrét uticélunk, csak azt néztük meg, ami éppen megtetszett valamelyikőnknek. Úgy délután 5 körül estünk be egy étterembe, vagyis inkább vendéglőbe, ahol aztán hely bizony nem sok volt, tele volt emberekkel, főleg turistákkal.
Érdekes látvány lehettünk, ahogy 8-an becsettegtünk, mert az idősebbek közül sokan úgy néztek ránk, mint ha valami földönkívüli brigád lettünk volna. Zoli hatalmas vigyorral nekiállt integetni az asztalnálülőknek….na, kezdődik a butaság:) Zsombi diszkrét pólója, a
“Magyar vagyok, nem turista!”
felirattal tovább növelte a népszerűségünket, főleg hogy egy csapat diák is ült az egyik asztalnál. Zolinak “csak”az alkarjai vannak kivarva, Zsombinak nincs tetoválása….viszont Bazsa és Barni lassan “teltházasak”, alig van rajtuk szabad felület….ami persze mindkettejükön a leglátványosabb, a nyakuk és a kezeik.
Mindenki nézegeti a kajákat, mit egyen, mikor megcsörren a telefonom, látom: Apu keresett, de aztán le is tette. Na, mi van? – gondoltam magamban, mire ismét megcsörren a telefonom. Várok vele egy kicsit, aztán kimegyek a parkolóba, és ott veszem fel.
-Szia Apa!
A vonal túlvégén gyanúsan nagy a csend, mire egy hang beleszól végül.
-Szia Esztikém….anya vagyok, zavarlak?
Egy pillanatra szikrát sem kaptam. Anyu???
-Óóóó….szia anya! Mi a helyzet? Csak nincs valami baj…hogy felhívtál?
-Nincs, dehogy…csak, gondoltam, megkérdezem, mi van veled….persze, csak ha nem zavarlak?!
(Űha…mi a manó!!!!!!!)
-Ja…értem….hát….nem zavarsz, mert éppen nyaralni vagyok a barátaimmal, és várjuk a kaját, mert beültünk egy helyre kajálni. Mi a helyzet otthon?
-Semmi…nagyon meleg van még mindig…..és veled?…minden rendben van?
-Persze anya….minden oké…jól vagyok.
Hallottam anyu hangján, hogy borzasztó ideges, és hogy bármelyik pillanatban képes lenne kiborulni. Nem akartam vele bunkó lenni, próbáltam a tőlem telhető maximumot kihozni, nem flegmáskodtam, vagy válaszoltam neki bunkón, mert igencsak kedves dolognak tartottam, hogy felhívott, mindazok ellenére is, hogy annó akkor ő volt az, aki egyszerűen kitagadott otthonról.
Meg aztán, akkor is az anyám, és Barni meg Bazsáék is folyton azzal rágják a fülemet, hogy béküljek ki anyámékkal, mert ez nem maradhat így örökre.
Szóval….meghallgattam anyámat, és persze röhögtem, ahogy apu a háttérből adja neki az insrukciókat, mit mondjon. Tök jó volt hallani, ahogy anyu egyre jobban feloldódik, mesélt és mesélt mindenfélét…mintha már vagy 10 éve nem láttuk volna egymást pedig “mindössze csak” alig 5 hónapja nem beszélünk egymással. Aztán hallom, hogy apu valamit még mond anyunak, aztán csend lesz a háttérben. Hallom, hogy anyu nagyot nyel és hogy valamit nagyon készül mondani, de mikor már vagy 2 perce hallgat, unni kezdem magam:
-Mi van anya?! Megnémultál? Mit szeretnél mondani? Akkor szórakozol csak ennyit, ha valami fontosat akarsz!
-Szeretnék tőled bocsánatot kérni Eszter…
-Jajj, anya…ezt nem most beszéljük meg…és ne te legyél az, aki még bocsánatot is kér…mert te is csak azt tetted, amit akkor helyesnek gondoltál, kész, ennyi. Én csináltam hülyeséget….megértem hogy így reagáltatok rá…hiszen ti csak Kajsziékat védtétek, és azt hiszem jól is tettétek.
-Nem is tudod, milyen lelkiismeret furdalásom volt emiatt….annyira bántott, hogy így alakult a dolog veled, aztán meg hogy a nővéred elmondta, otthagytad a sulit….
-De nem haltam éhen… Dolgozom, rendes barátaim lettek azóta, van hol laknom….minden oké, ne aggódj miattam.
Beszéltünk még pár percig, aztán lassan elöszöntem anyutól, mert Ali szólt, hogy kihozták a kaját. Azért azt még hozzátettem anyunak:
-Ha gondolod, majd valamikor leülhetünk beszélni…mint nemrég apuval…mikor hazavittünk titeket….rendben?
-Akkor jössz kislányom haza, amikor csak szeretnél! Örülnénk neki, ha láthatnánk téged megint itthon…mint a történtek előtt…apádnak is sokat jelentene…
Elszorult a torkom egy pillanatra, ahogy apura gondoltam…mert ha valaki, akkor ő nagyon megszenvedte a dolgot miattam, borzalmasan nézett ki, mikor legutóbb otthon jártunk….s ez volt az, ami rádöbbentett igazán arra, mit is okoztam ezzel a családomnak:(
De!!!!!!
Megígértem anyunak, hogy menni fogok haza, de akár jöhetnek majd ők is…és beszélgetünk majd kicsit:)
Remélem sikerül rendbehoznunk végre mindent……
Csak írok valamit:)
2010 április 25. | Szerző: bamby21
Nehezemre esett, de nem szóltam Barninak arról, amit Ali mesélt nekem. Ismerem annyira, hogy tudjam: úgyis megpróbálná kimagyarázni a dolgot, hogy Ali biztosan félreértett valamit…etc…etc…
Alig aludtam valamit éjjel…hol a drága pasim miatt, aki lehúzta rólam a takarómat, vagy a kutyák ugatása végett…de főképp amiatt, hogy ismét kattogott az agyam…valahogy megint sikerült meglepődnöm…habár a múltkori “házasság” story se volt gyenge…..ez kis túlzás nélkül, keményen szivenütött. Azt az elvet tartom helyesnek, hogy egy kapcsolat attól marad élvezhető, ha a párunk mellett ugyanúgy tudunk élni, mint ahogyan előtte is….vagyis…nem kell mindent együtt csinálni, az a bizonyos személyes szabadság kell mind a két félnek!
Én amúgy nem vagyok egy örökmozgó típus, de Barni az…hiperaktív….nagyon kevés dolog az, ami mondjuk max 1 órára leköti a figyelmét….de ez nagyon a max…átlag 15-20 percig foglalkozik egy dologgal, aztán keres valami mást.
Namár most, egy ilyen alakkal öszeköltözni? Hosszú távon szerintem tuti kikészítenénk egymást…nem tudom, az nem nevezhető együttélésnek hogy a nyaralás előtti egy hetet szinte ott töltöttem végig nála….:) és bele sem merek igazából gondolni abba…milyen is lenne az…?????!!!!!
Jah, a legjobbat majdnem elfelejtettem: Zoli kitalálta, hogy holnap hamár úgyis megyünk csavarogni, menjünk el kajálni is valami étterembe. Ez nem olyan nagy dolog – gondolhatja magában mindenki…na, de ezekkel ilyen helyre elmenni? Olyanok lesznek, mint egy csapat neveletlen gyerek…előre félek…
Pro és kontra
2010 április 24. | Szerző: bamby21
Nem értettem, Barni miért problémázik ilyen dolgokon…de ő tudja. Mindenesetre, én biztosan pártatlan maradok, mert most őszintén, a pasim ellen vagy a barátnőm ellen kell(ene) hogy legyek? Megértem valahol az érveket, és az ellenérveket is, de istenigazi megoldás nincs, mit látok én helyesnek mindebből. Barni mégiscsak a pasim….Ali pedig a legjobb barátnőm….pro és kontra….
Szóval, azt hittem, naívan, a beszélgetésünk után ez felejtve lesz, de nagyot kellett hogy tévedjek, ugyanis vacsoránál ismét kidőlt az a bizonyos “liszt”….Zsombi jóvoltából.
-Eszti…akkor nyaralás után költözöl?
Barni már fel sem nézett a tányérjából, Zoli halkan röhögött, Bazsa pedig nyakon vágta Zsombit.
-Most mi van? – nézett ránk értetlenül Zsombor.
Ali szemei szint szikrát szórtak, majd szétvetette a düh.
-Nem költözök sehova… – válaszoltam halkan.
Barniék rám néztek, Ali szintén.
-Napoljuk ezt a baromságot…rendben?
Zoli elgondolkodott, majd Ali felé fordult:
-Miért szivi….és ha Eszti odaköltözne Barnihoz….mi lenne?
Akaratlanul is Alin ragadt a tekintetem, hiszen kiváncsi voltam, mit válaszol.
-Mi lenne? Semmi…Eszter a barátnőm, és ha így döntene…hát ez van, odamenne és kész. Hidd el, nem állnék a boldogsága útjába…
Nyeltem egy nagyot, mire Barni finoman belémrúgott az asztal alatt. Nem tudtam, most ennek örülnöm kéne-e vagy sem. Ekkor Bazsa is belémrúgott….és vigyorgott. Én nem tudtam….
-Na, én végeztem – mondta Ali – hagyjátok itt a cuccot, ha ettetek, majd reggel összepakolok, na…akkor felmentem, sziasztok.
Elment az étvágyam…szomorú lettem. Pedig tudtam, hogy Ali komolyan gondolta az imént mondottakat, ő nem az a fajta, aki azt mondja, amit mások hallani akarnak, csak azért, hogy békénhagyják. Fogalmam sincs, hogy jutott eszükbe ez a dolog, mert mi aztán még csak nem is beszéltünk róla Barnival…?!
Vacsora után felmentem Alihoz:
-Bejöhetek?
-Persze – mosolygott – gyere csak.
-Olyan kellemetlenül éreztem magam emiatt a dolog miatt…tudod, ez a költözés, meg ilyenek…fogalmam sincs, honnan jött az ötlet.
-Ugyan Eszti….csak kicsit kiakadtam a srácokra…mert hallottam hogy előtte…már beszéltek róla, és kicsit váratlanul ért ez az egész poénkodós story…
-Mit hallottál? Ezt nem értem?!
-Egyik este lejöttem inni, és hallottam, hogy Bazsáék kint beszélgetnek Barnival…és, tudom, nem szép dolog, de…hallgatóztam…és arról beszélt éppen a pasid, hogyha arról lenne szó…ő nem bánná, ha odaköltöznél hozzá, mert….tudom is én, mi!
-Óóóó…ez nekem kicsit új…mert én ilyet egy szóval sem mondtam neki…odaköltözni????? Jajj….háááát….jesszusom!
-Valahogy én is így voltam vele. Komolyan….na persze, Bazsa szerint már az is nagy fejlődésre utal Barninál hogy ilyen jól viselkedik melletted…de attól kishíján ő is padlót fogott, hogy…akár össze is költözne veled…ennyi idő után is akár….
-Hát….elhiszem. De nyugi, hűséges vagyok….veled maradok, na?
Ali mosolygott, aztán felsóhajtott.
-Tudod, Eszter, mikor megismertelek, valahol reméltem, hogy egyszer majd még összetalálkozik a sorsunk…és lehetünk majd nagyon jó barátok…és mikor ez megtörtént, az tök jó érzéssel töltött el, mert bár alig ismertél, kiálltál mellettem és Bazsa mellett is….aztán meg, veled egy testvérkét is kaptam egy személyben, aki fölött kedvemre anyáskodhattam…mert ha valakit, akkor téged aztán tángálni kellet…
Elnevettem magam.
-Igen..ahányszor én kórházba kerültem…szent isten! Rekorder vagyok.
-…és mikor elgondolkodtam ezen…hogy bizony, egyszer te is lelépsz majd…mert mondjuk szerelmes leszel…és együtt akarsz majd az illetővel élni…szar volt belegondolni, hogy egyedül maradok…képletesen…mert a legjobb barátnőm…hogy mondjam…új életet kezd valaki mással. Persze, sajnos…nem élhetnénk együtt életünk végéig…de akkor is szar lesz majd elválni…
-Persze…de ez nem most lesz…és nem is holnap…majd ha eljön az a pillanat, akkor ráérünk szomorkodni, de addig nem szabad magadat ezen rágnod…és az, hogy máshol lakom majd esetleg, nem jelent semmit…akkor is sokat leszünk együtt…és te is legalább többet lehetsz a pasiddal…
-Lehet…hogy igazad van…de jó…oké legyen. Megint okosabb vagy mint én…ilyenkor annyira utállak..de komolyan!
-Kössz édes….jólesik az elismerésed, komolyan!
Bizony…hiszen valamit ma is megtanultam és megértettem…azt, hogy a barátok sokszor olyanok, mint a szülők és a gyerekeik…együtt élnek, idősödnek, felnőnek, és mire észbe kapnának, már ki is repülnek a családi fészekből. Mert ez a természet rendje….minden változik…de ha mi is együtt tudunk vele változni, olyan lesz talán az egész…mintha ez valójában természetes lenne, s minket nem visel meg a dolog, és nem nehéz elválni valakitől, akit szeretünk.
Pedig az…nagyon nehéz….és fájdalmas, mégha tudjuk is, hogy a búcsú nem örökre szól…
Ahány ember….annyi féle
2010 április 23. | Szerző: bamby21
Nem volt sok kedvem ismét hülye vitába keveredni vele, de a tisztánlátás végett rávettem magam. Kint ült a “megszokott” kis helyen, a függőágyban, és a mobiljával szórakozott.
-Zavarlak?
-Nem…gyere csak. – majd magamellé mutattott, hogy üljek le.
-Bocsi az előbbiekért….
-Hmmm…inkább…én vagyok az, aki bunkó volt. Nincs valami jó kedvem, bocs…
-Miért, mi történt?
-Hát…reggel összevesztem Alival….egy baromság miatt. Annyi volt a lényeg, hogy Bazsa poénkodni kezdett, hogy a nyaralás után arra a 4 hétre költöztesselek oda hozzám….mert legalább lenne aki “körülugrálna”…meg hasonlók, erre a barátnőd kiakadt, hogy micsoda szemét vagyok, meg hogy cselédnek tartalak…én meg csak néztem, mint egy hülye….hogy, mi van? Mi baja ennek? Lehordott mindennek, csak mert poénkodni mertünk ezen az egész k*baszott szar helyzeten…..pedig, azt hiszem, semmi olyat nem mondtunk, amivel téged lejárattunk volna…ő meg kiakadt rám…vagyis ránk, mindőnkre…
-És mi a gond? Ezt nem értem…az, hogy Alinak rossz napja van éppen? Ilyen bárkinek lehet…
-Nem, nem is ezzel lenne gond, hanem hogy így reagál le valamit…meg úgy tesz, mintha cukorból lennél….anyáskodik fölötted…néha már az agyamra megy…..komolyan.
-Ő ilyen….azt viszont ne felejtsd el, hogy mikor nyakigérő szarban voltam, ő volt az első, aki gondolkodás nélkül utánam jött, és kihúzott. Ezt megértheted…nekem akkor is ő volt a mentsváram, mikor egyedül voltam. Ő adta vissza az életemet, ő vigyázott rám és fogadott be…megértheted, hogy érzékeny, ha én kerülök “terítékre”, főleg nálatok…vagyis nálad…
-Haragudni fog rám mindig, hogy akkor megcsaltalak…mintha ő tökéletes volna.
-Nem az, és te sem…senki sem az. Neki egy kicsit türelmesebbnek kellene lennie, neked pedig toleránsabbnak…
-Aha….persze!
-Ugyan már…ne duzzogj! Ez így van…
Büszke, ilyenkor meg pláne, hogy felhozakodtam a hibáival…és a múltbéli tévedéseivel….mindenesetre, azt hiszem, sikerült őt most kellőképpen felhúznom ahhoz, hogy átgondolja az egészet….amit Aliról mondtam neki, mindenképp. Tudom, ő már nem változik meg…nem is ez a célom…de ezt ő se várja el másoktól…főleg attól az embertől ne, aki mindidáig mellettem állt, és támogatott.
Apu nekem mindig azt mondta:
“Nem vagyunk egyformák…de jobb is…”
Karkötő
2010 április 21. | Szerző: bamby21
Másnap igencsak későn keltem…..11-kor. Első dolgom volt, hogy megmérjem a lázam, de csalódnom kellett, mert bár jobban éreztem magam, 38,9 volt még most is a lázam….felöltöztem, és leslattyogtam, de sehol senki. Igen nagy volt a csend. Kinéztem, kapu nyitva, kocsik sehol….leléptek valahova. Kajáltam egy keveset, aztán ment a rutinos cukor-ellenes kis szeánszom, gyógyszer, és előtte persze a vércukorszintmérés…ahhoz képest, hogy 2 napja alig ettem valamit, 5 a cukor, ami rossznak éppen nem nevezhető.
Dél volt, mire a többieknek hazakeveredtek. Mint kiderült, kajának valóért mentek, mert kitalálták, este grillezünk. Nem akartam megint gubancot csinálni, visszamentem a szobába és lefeküdtem. Barni és Brigi bejöttek megnézni:
-Szia picilány…jobban érzed magad?
-Szia Brigi….mondjuk rá, jobban mint tegnap, az biztos.
-Pihenj, este grillezünk, oké? Addigra remélem már jobban leszel!
-Igyekszem, hidd el. Jó lenne kint lenni veletek…ha már egyszer nyaralunk!
-Oké….majd még benézek, most itt hagylak az uraddal, vigyázzon rád csak ő!
Felültem az ágyon, míg ő becsukta a szobaajtót.
-Hoztam neked valamit.
-Mit? – kérdeztem gyanakodva.
Belenyúlt a zsebébe, és majdnem frászt kaptam, mikor megláttam a kezében a karkötőt. Ugyanaz volt, mint amit még otthon mutattam neki egy kirakatban, mikor megkérdezte, melyik tetszik a legjobban. Csont ugyanaz, ezüst, és kis lapocskákból áll az egész.
-Ugye ez most nem komoly?
-Nem csak te vehetsz ajándékot, mondtam már! Nem?
-De…de ezt akkor sem kellett volna! Ez nem olyan mint egy sportcipő, vagy egy sapka!
-Tényleg nem olyan…maradandó, ennyi.
Bambultam a karkötőre, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira tetszett. Egyszerű, mégis szemetgyönyörködtető volt az egész.
-Na, mi van bamba? Még hogy nem tetszenek neked az ékszerek? Ez a franc szinte megbabonázott téged! Pedig volt ennél szebb is, de neked ez tetszett…én másikat választottam volna.
-Csak olyan szép….nem tudok vele betelni…
-Na, akkor mostmár nézegetheted. – azzal feltette a csuklómra, és valóban….nézegethettem így már akármikor, akárhogyan.
-Köszönöm….de semmi hasonló meglepi, oké?
-Nem ígérhetek semmit…de örülök hogy tetszik.
-Szóval nem ígéred meg? Így állunk? – kaptam el a pólóját, és húztam oda magamhoz.
-Nem, nincs ígéret…és nem is lesz. De a pólómat engedd el, mert megfojtassz vele.
Addig engedtem el a pólót, míg a kezét nem értem el, és oda nem húztam magamhoz az ágyra. Ahogy viszont kicsit betámadtam, eltolt magától.
-Ezt most ne, Eszter, kérlek!
Néztem rá értetlenül, mire ő csak felkelt mellőlem, és kiment a szobából. Előtúrtam a mobilom, mert valahogy biztos voltam benne, hogy nem fog mostanában visszajönni hozzám, írtam neki sms – t:
“Bocs, ha kicsit letámadtalak volna! Valami baj van?”
De nem írt vissza. Én pedig majd megpusztultam, hogy nem tudom, mi baja van, mert ha valamit, akkor ilyet még nem csinált mióta együtt vagyunk. Nem érdekel lázas vagyok-e vagy sem, megkeresem és megkérdezem tőle akkor…
Láz
2010 április 19. | Szerző: bamby21
Mintha egy jégveremben ébredtem volna másnap reggel…..mind a kezeim, mind a lábaimm nagyon fáztak, a fejem pedig lüktetett. Elmentem lezuhanyozni, hátha jobb lesz a közérzetem, de nemhogy nem segített, még szédelegtem is utána. Alival előkerestettem a lázmérőt, mert addigra már égett az egész fejem is kompletten….hát, milyen meglepő….39,4 fok….lázas vagyok, és persze majd megfagyok.
Nem volt étvágyam, a kajára rá sem bírtam nézni, pedig a cukorgyógyszeremet szigorúan tilos éhgyomorra bevennem. Ali mindenféle kajával kínált, de én makacsul, már-már undorodva utasítottam vissza mindet, kb addig, míg Barni és Bazsa neki nem álltak velem veszekedni emiatt. Nagy nehezen legyűrtem egy kis műzlit és tejet, vele a tablettát…de úgy egy óra múlva ki is jött belőlem az egész.
Remegve kecmeregtem ki a wc-ből, majd be a szobánkba, és elfeküdtem az ágyon. Megint rosszat álmodom….folytatódik a múltkori “vízbefúlós” történet, pontosan onnan, ahol akkor felébredtem….csak merülök, egyre mélyebbre és mélyebbre, míg végül már a napfényt se látom, sötét vesz körül….arra riadtam fel, hogy valaki a nevemet kiabálja, és tiszta erőből rázza a vállaimat, hogy ébredjek fel.
Zoli és Barni keltegetett…mint kiderült, mindenki kicsit elpihent, mikor is azt hallották, hogy sikítozok és segítségért kiabálok….na, akkor rohantak fel hozzám, mert el sem tudták képzelni, mi történhetett velem, és bizony beletelt néhány percbe, hogy magamhoz térítsenek.
Nem voltam jól. Ali üldögélt mellettem egy ideig, aztán mikor meglátta a lázmérőn a kritikus 40-et….cselekedett, kicincált a fürdőbe, és bezavart a zuhany alá, nem törődve közben azzal, hogy könyörgök neki, ne engedjen rám hidegebb vizet már, mert megfagyok. Olyan érzés volt, ahogy a bőrömhöz ért a víz, mint mikor az embernek télen elfagynak az ujjai odakint a hidegben, aztán ottbent meg ráengedi a melegvizet, hogy kiengedjenek….szinte fáj…és nemcsak a kezem, hanam mindenem. Nincs fájdalomküszöböm, sírva könyörgök Alinak, had menjek ki a víz alól, de nem enged, mondván, mégcsak 2 perce állok ott, vagy 3. Nekem óráknak tűnik, és egyre rosszabb csak….nyílik az ajtó, gondoltam én, megmenekültem, mikor meghallottam Barni hangját, de tévedtem. Ő sem engedte, hogy kijöjjek a zuhany alól, viszont a ruháit (boxer kivételével:) Ali kezébe nyomta, és beállt mellém a hideg víz alá.
Ali kiment, Barni pedig magáhozölelt.
-Nyugi…nemsokára jobban leszel.
-Nagyon fázok….
-Tudom, de még kicsit kikell bírnod, rendben? Itt leszek veled, oké?
És ott maradt velem, még vagy 10 percig. Reszketett kezem lábam, örültem hogy a szobába beértem, aztán nagynehezen felöltöztem, és el is aludtam.
Emlékül Norbinak
2010 április 19. | Szerző: bamby21
Kómás vagyok, egyfolytában ásítozom….hulla vagyok, pedig pihenésre egyenlőre semmi esélyem, főleg hogy hazaérve azt látom, mindenki a medencében ücsörög. Oké, felmegyek átvenni a bikinimet…de jahajj….mikor ezt megvettem…még valahogy állt is rajtam, na, de most? A csípőcsontom kishíján átszúrja a bőröm….mint valami rossz anorexiás….ha a hasamat is kinyomom, kb. úgy festek mint valami albínó etióp gyerek….enyhén allultáplált. Mikor legutóbb méreckedtem 65 kiló voltam, most sztem nem lehetek több 60-nál…na de kérem, ez már azért durva!
Nem sokat szórakozok, belemászok a jéghideg vízbe a többiek mellé, nehogy valakinek is szemet szúrjon….a csontom….és a bőröm. Majd megfagyok….pedig éjjelhez képest igencsak kellemesnek tekinthető ez a 25 fok, amit a hőmérő mutat…mindenesetre Brigi a kezembe nyom egy pohár pezsgőt.
Csillagos az ég, sehol egy felhő. Nagyon szép most az égbolt….főleg hogy növekvő hold van….látom, Bazsa elgondolkodott:
-Na, mi van, papa…min agyalsz?
-Semmi…csak elbambultam. Oké, mindenki…..nagyon örülök, hogy most itt lehetek veletek…mindenkinek jó pihenést…igyunk az első….és remélhetőleg nem utolsó közös nyarakásunkra!
-Éljen! – mondja mindenki.
Végignézek a társaságon, és alig bírom kordában tartani az érzéseimet…..akárkire is nézek, eszembe jut valami közös élmény…most kezdem azt hiszem megérteni, mi is az a barátság…..közös élmények, akár jó, akár rossz…. de valami mindegyikőnkben közös. Akármennyire is hasonlítunk, vagy különbözünk, barátok vagyunk, és ez az ami igazán fontos. Habár mindig zavarba jövök, ha mindenki rám figyel, de ez most valahogy kikivánkozott belőlem:
-Igyunk a barátságra!
Mindenki egy emberként emelte fel a kezében lévő poharat, majd koccintottunk, aztán:
-Nem akarok hangolatgyilkos lenni, de azt hiszem, mindegyikőnk tudja, hogy ma milyen dátum is van…
Zoli lehajtja a fejét, és felsóhajt:
-Ma van 4 hónapja, hogy Norbi….
-Norbi egy más megoldást választott…..szeretném…ha most rá emelnénk a poharunkat…Rá…egy olyan emberre, akit mindannyian szerettünk….és mindig is szeretni fogunk…..egy olyan barátra, aki már sajnos nem lehet itt közöttünk…
Brigi és Barni felálltak, majd mi is:
-Vigyázz magadra testvér…..bárhol is vagy most!
Zoli megtörölte az arcát:
-Remélem jó helyen vagy most öcskös….és látsz minket….onnan fentről!?
Egy percre mindegyikőnk csak hallgatott…..és Norbira emlékeztünk, majd Bazsa szólt:
-Nagyon szeretünk testvér….hamarosan találkozunk majd ismét…
Zoli elfordult, láttam hogyy sír…..majd’ a szívem szakadt meg…Brigi és Bazsa átölelték, majd mi is…aztán nemsokára Zoli ismét régi önmaga lett:
-Szerintetek mit szólna hozzá, hogy most itt látna minket összeölelkezve?
Brigi felkiált:
-Nyálparádé!!!!!!!!!!
Együtt nevettünk, bár tudtuk, sajnos…ezt már tőle sajnos soha többé nem hallhatjuk, kedves volt visszaemlékezni arra, mikor ezt kiabálta nekünk….
Azt gondoltam, ez a 4 hónap milyen gyorsan eltelt….pedig nem igaz…de mennyire hogy nem…minden egyes együtt eltöltött pillanat bennem él…és remélem ez örökre így is marad majd…
Nagyon szeretünk Norbi!!!!!!!
Falunap :)
2010 április 29. | Szerző: bamby21
Nem kis öröm volt a délelőtt történtek után este kimenni velük a faluba…ugyanis falunap volt (vagy mi) és kitalálták, hogy ők bizony a sörsátorba akarnak menni, mert egy csomó ismerős is ott lesz. Alival csak kapkodtuk a fejünket, mert ismerősök azok aztán voltak bőven. Gyakorlatilag nem tudtunk úgy megtenni 2 métert sem, hogy a srácok valaki(k) mellett meg ne álltak volna kicsit.
Aztán összefutottunk apósjelöltemmel, és a “sógijelölt” Bencével is….aki aztán hogy meglátta a tesóját, égtelen röhögésben tört ki, mondván, milyen jó a haja….na, ennek valahogy nem tudtam örülni, annak viszont igen, hogy nagyon lazák voltak aztán ők is….Bence egyik kezében sör, a másikban cigi, baseball sapka a fejébe húzva…és a cucc, ami rajta volt…..nagyon odab*szott…..hát….öltözni azt bizony tud, meg kell hagyni:) Após szintén, ing, farmer, baseball sapka, sör a kézben….és persze, jött Andi néni is Szilviékkel, Hanna pedig legnagyobb meglepetésemre szinte hanyattlökött, úgy ugrott a nyakamba, hogy üdvözöljön. Kristóf szintén, habár a tőle szokatlan módon most nem voltak olyan “kamikáze” akciói, mint annó a rollerrel anyósék udvarában:)
Szóval, Hannát felvettem, úgy sétáltunk tovább, közben Szilvi az öccsét, drága barátomat szapulta, hogy mit művelt a hajával….Andi néniék nem szóltak semmit, csak legyintettek.
Nem mondom hogy nem voltak feltűnő jelenségek a srácok, de az ismerőseik többségét nem ütköztette meg a látványuk, úgy látszik, itt szinte természetes, ha valaki kicsit “feltünőbb” az átlagnál….ki tudja?!
Erről aztán 100%-an meg is bizonyosodtam aztán, mikor is Bence nemes egyszerűséggel kézenfogott és odavonszolt a haverjai asztalához, és bemutatott a többieknek, mint a “sógornőjét”, nem kis meglepetésemre. Szegény Hanna….úgy kapaszkodott a nyakamban, mintha az élete múlott volna rajta….nagyon úgy tűnt, ő nem éppen fogékony erre a “kultúra” dologra, mármint az emóra és társaira. Bence haverjai viszont igencsak mókás társaságnak bizonyult, kb negyed órát voltam ott, de a végére már folytak a könnyeim a nevetéstől…..annyit baromkodtak, azt nem lehetett póker arccal végignézni. Ők szintén hasonló stílusban mozogtak, mint Bence, még a lányok is….de hozzá kell tegyem, nagyon színes egyveleget alkottak úgy összességében.
Mire visszaértem Aliékhoz, már találtak maguknak asztalt, leültek és kikérték a piákat is. Nem telt el sok idő, és a hangulat finoman szólva kissé laza lett, köszönhetően az elfogyasztott sörnek…na és persze a társaságnak:)
Ennyit mostanában nem röhögtem, mert aztán belekezdtek a storyzgatásba, meg hasonlókba, mi meg aztán sokszor csak lestünk, vagy legyintettünk a hallottakra. Hihetetlennek tűnt, hogy nem is olyan régen miket meg nem csináltak, mi meg egy “szimpla” hajfestéstől a plafonon voltunk.
Szóval, jól szórakoztunk, főleg hogy Hanna kerített valahonnan magának egy tollat, és unaloműzés gyanánt nekiállt Barni gipszére rajzolni….cuki volt amint virágokat és hasonlókat pingált rá, aztán hogy Bazsa odaült mellé, nekiállt a kislányt tanítani, hogy rajzoljon szörnyeket, koponyát….Szilvi kishíján frászt kapott…aztán egyszer oldalba bökött Hanna, ilyen alámondással:
-Eszti….nézd mit rajzoltam!
Barnival ránéztünk a gipszre, és én röhögni kezdtem, ugyanis Hanna rajzolt egy nagy szivet, bele pedig a nevemet írta.
-Óóóó….köszönöm kicsim! – simogattam meg a fejét, látva hogy a kislány igencsak elégedett a munkájával.
-Szép…mostmár minden csaj tudni fogja hogy nem vagyok egyedül….remek! – azzal vigyorogva elfordult félig tőlem, és nekiállt sörözni.
-Van valami problémád? – hajoltam oda hozzá.
Még mindig vigyorogva elvette a szájától az üveget, aztán átfogta a derekam, és a fülembe súgta:
-Vicceltem…
-Merem ajánlani!
Így elnézve….nem is olyan rossz ez a fekete haj:) Így is bejön….igaz, feltűnő….de annó ez akkor sem tartott vissza, mikor megismertem. Mindegy…..kicst őrült, kicsit lökött….ahogy akkor ő is írta nekem ismeretlenül sms-ben….és azt hiszem ez az, ami különlegessé teszi előttem az egész embert. Talán meglehet tanulni, milyen is az, mikor valakit igazán, feltétel és fentartások nélkül meg tud az ember szeretni és elfogadni…
Oldal ajánlása emailben
X